Dráma az Északi-sarkon

Infostart
2007. május 31. 08:23
Feladni kényszerült különleges expedícióját Rosie Stancer. A brit felfedező azt tervezte, hogy ő lesz az első nő, aki egyedül jut el az Északi-sarkra, ám a körülmények megakadályozták tervét.

A 47 éves nő március 4-én vágott neki a nem mindennapi túrának a kanadai Ward Hunt szigetéről, és 524 kilométert teljesített, naponta 15 órán át vontatva a szánjait a jégtáblákon.

Céljától 140 kilométerre azonban befejezte útját, ugyanis nem tudott megbirkózni a körülményekkel.

"Az út jóval keményebb volt, mint amire számítottam" - ismerte el a brit felfedező.

"Tudtam, hogy minden reggel, amikor felébredek, egy újabb kihívás vár rám. Minden nap féltem valamitől" - tette hozzá.

Rosie Stancer azt tervezte, hogy ő lesz az első nő, aki egyedül teljesíti az utat. Korábban ő volt az első nő, aki egyedül eljutott a Déli-sarkra.