Az erőszak és a szex miatt záratták be a tévét

InfoRádió / MTI
2007. május 28. 09:25
Venezuelában vízágyúval és könnygáz-gránátokkal oszlatta fel a rendőrség az egyik magántelevízió bezárása ellen tüntető tömeget.

A venezuelai hatóságok közlése szerint a tiltakozók köveket és üvegeket dobálták, négy rendőr könnyebben megsebesült.

Az egyetlen országosan is fogható, ellenzéki hangvételű tévéállomás azután fejezte be sugárzását, hogy a venezuelai elnök elutasította műsorszórási engedélyének megújítását.

Hugo Chávez indoklása szerint a Radio Caracas Television veszélyt jelentett az országra. Elnémulásával egyetlen nagyobb ellenzéki hangvételű tévé marad talpon Venezuelában, a Globovision, de ennek adása az ország nem minden részében fogható.

Bújtogatás és szexualitás miatt zárták be

A baloldali elnök és hívei azzal vádolják az RCTV-t, hogy 2002-ben bujtogatta a kőolajipari ágazatot megbénító országos sztrájk mögött állókat, akiket az államfő "puccsistáknak" nevezett.

Ezen kívül azt is felróják a televíziónak, hogy megsértette a műsorszórási törvényt, s rendszeresen sugároz olyan műsorokat, amelyekben túlteng az erőszak és a szexualitás.