Elnöki vétó az alkotmánymódosításra

InfoRádió / MTI
2007. május 25. 16:17
A török elnök megvétózta azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé tette volna, hogy az államfőt ne a parlament, hanem közvetlenül a szavazásra jogosult állampolgárok válasszák meg.

A módosítás célja az volt, hogy kivezessen a parlamenti patthelyzetből, amely azzal alakult ki, hogy a kormánytöbbség nem tudta megválasztatni jelöltjét.

A kormány válaszul előrehozott választásokat írt ki június 22-ére, az iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) pedig benyújtotta és a parlamentben el is fogadta az alkotmány módosítását. Ahmet Necdet Sezer elnök vétója várható volt.

A reform, amelyet a képviselők több mint kétharmada támogatott, közvetlen elnökválasztást és két elnöki periódust tett volna lehetővé. Jelenleg a parlament választja meg az államfő utódát, egyetlenegy, meg nem ismételhető, hétéves időszakra.

A mérsékelt irányzatú AKP Abdullah Gül külügyminisztert jelölte államfőnek, de a világi ellenzék parlamenti bojkottal megakadályozta a megválasztását.

Recep Tayyip Erdogan kormányfő az elnöki vétóra számítva már előre közölte, hogy a módosítást változatlan formában másodszor is keresztülviszik a parlamenten.

Ez megnyitja az utat azelőtt, hogy a kérdést a nép elé terjesszék, mivel Sezer másodszorra már nem vétózhatja meg azt.