"Az eset az ötvenes évekre emlékeztet"

Infostart
2007. május 24. 06:45
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja továbbra is hisz Malina Hedvignek - mondta Csáky Pál, a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A nyitrai egyetemista szerint tavaly augusztusban azért verte őt össze két bőrfejű, mert magyarul beszélt.

A szlovák rendőrség azonban azzal zárta le a nyomozást, hogy az esetet a lány csak kitalálta. Ezért a hatóság nemrég vádindítványt nyújtott be a lány ellen az ügyészséghez, hamis tanúzás miatt.

A felvidéki politikus szerint a lány állításai koherensek, és megegyeznek az orvosok, illetve az egyetem tanárainak állításaival, és a fotók is szavait bizonyítják. Sőt, már a szlovák sajtó is egyre inkább Malina Hedvig mellé áll.

A másik oldalon áll a rendőrség, amelyet azonban a belügyminiszter és a miniszterelnök is támogat. A magyar politikus példátlannak tartja, hogy a kormányfő politikailag beavatkozzon egy folyamatban lévő ügybe.

Mint azt Csáky Pál mondta, az eset a lány szlovák nemzetiségű ügyvédjét is az ötvenes évekre emlékezteti. Úgy fogalmazott: az ügy a jogállamiság tesztje lehet Szlovákiában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást