Politikusok sürgetik az olcsóbb benzint

Infostart
2007. május 23. 13:17
Egyre több politikus sürgeti a német kormány közbelépését a rekordszintet elért benzinárak kordában tartására. A pünkösdi ünnepeken egy liter szuperbenzin ára megközelítheti a másfél eurót (mintegy 375 forint), amit a német autóklub elfogadhatatlannak tart.

A szabadversenyt felügyelő állami hivatal mielőbbi beavatkozását szorgalmazta a kormány idegenforgalmi biztosa, és rámutatott arra, hogy az üzemanyagárakat az átlagember számára is elérhetővé kell tenni.

Nyilatkozata utalás arra, hogy az elmúlt napokban Németországban szakadatlanul drágult a benzin és a dízel. A szuper ára már megközelíti a 1,5 eurót (mintegy 375 forint), a dízelé pedig 1,2 euró (300 forint) körül mozog.

Az ellenzéki szabaddemokraták alelnöke szerint nem zárható ki, hogy az olajtársaságok ármegegyezéssel kínálják az üzemanyagot, ezért a kormánynak mielőbb vizsgálatot kellene indítani, mivel az ünnepek előtt, valamint a nyári szabadság idején rendszeresen mértéktelenül felszökik a benzin ára.

Extraprofit

Energiaipari szakértők rámutattak arra, hogy semmi sem indokolja a drágulást, és kétségbe vonták az olajtársaságok állítását is, miszerint az Egyesült Államok váratlanul nagy mennyiségű üzemanyagot vásárol az európai piacon, ezért kerül egy hordó nyersolaj 70 dollárba.

A német autóklub szóvivője is indokolatlannak minősítette a drágulást, és emlékeztetett arra, hogy az idegenforgalom növekedésével járó időszakok, így többnapos ünnepek idején az olajtársaságok drasztikusan emelik az üzemanyagok árát, ami többlethasznot jelent számukra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást