Malina Hedvig ügyvédje panaszt emelt a vádindítvány ellen

InfoRádió / MTI
2007. május 21. 18:14
Malina Hedvig ügyvédje hétfőn panaszt emelt a védence terhére előterjesztett rendőrségi vádindítvány ellen. A hamis tanúzás miatt a nyitrai diáklány akár öt év börtönt is kaphat.

A Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű csallóközi egyetemista tavaly augusztusban véresre összeverve ment be az egyetemre, mondván, hogy két ismeretlen bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt.

A rendőrség két hét múltán azzal zárta le a nyomozást, hogy az esetet a lány csupán kitalálta. Kilenc hónap múltán ezért hamis tanúzás gyanúja miatt a rendőrség vádindítványt nyújtott be ellene az ügyészséghez, amiért a bíróság akár öt év szabadságvesztésre is ítélheti.

Malina Hedvig váltig kitart eredeti állítása mellett - közölte ismét az ügyvédje, Roman Kvasnica, aki határozottan meg van győződve védence igazáról.

A sajtó is nyomoz

A közvéleményt - nemzetiségi hovatartozástól nem függetlenül - megosztó ügyben a szlovák közegben is oldódni látszik a magyar lány szavahihetőségét megkérdőjelező hangulat.

Ez elsősorban azóta érezhető, hogy a Tyzden című szlovák hetilap három hete oknyomozó riportban próbálta feltárni az ügy elvarratlan szálait, és az áldozat szavahihetősége mellett tett hitet.
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetői is egyre határozottabban sürgetik az alaposabb rendőrségi vizsgálatot, mert a nyomozati szervek máig nem vizsgálták ki, hogy ki verte meg az egyetemista lányt.