Szlovákiában tizennégy éve működik a több-biztosítós egészségügyi rendszer, és az utóbbi években éles verseny alakult ki az ügyfelekért. Jelenleg két állami és négy magánbiztosító tevékenykedik.
A magántársaságok tavaly több milliós haszonnal zárták az évet, miközben maga az egészségügy hatalmas adóssággal küszködik.
Ivan Valentovics szlovák egészségügyi miniszter szerint a magánbiztosítók a nyereség nagy részét nem forgatták vissza az egészségügybe, hanem egyszerűen zsebre vágták, mert ezt a tevékenységet is kizárólag üzletnek tekintik.
A tárcavezető azt is nehezményezi, hogy a magánbiztosítók bizonyos esetekben válogatnak is az ügyfelek között, és csak egy szűk, tehetősebb rétegnek szolgálnak, így az állami biztosítókra maradnak a jelentős gyógykezelési költségeket igénylő betegek.
Nagy vihart kavart a tárcavezető javaslata, mely szerint a közérdekre hivatkozva kellő kártérítés ellenében ki kellene sajátítani a magántársaságok vagyonát, a két állami biztosítót pedig össze kellene vonni. Ugyanezt a nézetet hangoztatja Robert Fico miniszterelnök is.
Annak ellenére, hogy pártjának, a Smernek jelentős többsége van a kabinetben, indítványuk a szerdai kormányülésen nem kapott zöld utat, mert két koalíciós partnerük - a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt és a Vladimír Meciar-féle Demokratikus Szlovákiáért Néppárt - ellenzi a javaslatot, ezért a miniszterelnök felfüggesztette a javaslat megvitatását.
Az ellenzék élesen birálja az egészségügyi miniszter elképzeléseit, és Mikulás Dzurinda volt kormányfő az indítványt újabb államosításnak minősítette. Mint mondta, legutóbb 1948-ban, a kommunista fordulat idején került sor hasolnó lépésre.
Tiltakoznak a magánbiztosítók társulásának képviselői is, és arra figyelmezetnek, hogy a kormánynak ilyen esetben legalább 34 milliárd koronát (240 milliárd forint) kártérítést kellene kifizetnie. Azt sem zárták ki, hogy pert indítanak, esetleg nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet, ha a javaslatot elfogadnák.
A szlovák pénzügyminisztérium szóviője szerint alaposan mérlegelni kell a magán egészségügyi biztosítók megszűntetésének jogi és anyagi következményeit, és ezt a tárca szerint eddig Ivan Valentovic nem tette meg.
A javaslat a jövő heti kormányülésen valószínűleg ismét napirendre kerül, Robert Fico pedig bízik abban, hogy addig sikerül meggyőznie koalíciós partnereit.