Sarkozy átvette az elnöki hatalmat

InfoRádió / MTI
2007. május 16. 11:54
Nicolas Sarkozy átvette az elnöki hatalmat Jacques Chirac leköszönő államfőtől Franciaországban.

Az 52 éves konzervatív politikust a szavazatok 53,06 százalékkal május 6-án választották meg a franciák öt évre államfőnek.

A szigorú protokollszabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Jacques Chirac fogadta a gépkocsin érkező Nicolas Sarkozyt, aki a kamerák kereszttűzében vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán.

Franciaország búcsúzó és érkező elnöke hosszasan kezet rázott, majd az Elysée-palota első emeletén lévő elnöki irodába vonultak, ahol Jacques Chirac a francia nukleáris erő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódjának.

Az új köztárssági elnök ezután kikísérte elődjét, aki gépkocsin hagyta el az Elysée-palotát.

"Megvédem Franciaország függetlenségét"

Sarkozy első, államfőként mondott beszédében hangsúlyozta, hogy elsődleges kötelességének tartja a "franciák összefogását és az adott szó betartását".

Elnökválasztási kampányának megfelelően az értékek és a munka becsületének helyreállítását, valamint a reformok gyors elindítását nevezte egyik legfőbb feladatának.

"Megvédem Franciaország függetlenségét, megvédem Franciaország identitását" - emelte ki az új államfő.

A francia diplomáciát illetően az emberi jogok védelmét és a globális felmelegedés elleni harcot jelölte meg prioritásként Sarkozy.

"A mediterrán unióért küzdeni fogok. Hátat fordítva a Földközi-tengernek, Franciaország azt hitte, hogy a múltjának fordít hátat, pedig a jövőjének fordított hátat. (...) Küzdeni fogok Afrikáért, mert Európa és Afrika sorsa vitathatatlanul összefonódik. Küzdeni fogok egy olyan Európáért, amely védekezik, mert az európai ideál Európa állampolgárainak protekcióját jelenti" - tette hozzá.