Komoly figyelmeztetés a nagykoalíciónak

Infostart
2007. május 14. 10:34
A vasárnapi brémai tartományi választás kimenetele komoly figyelmeztetés a Berlinben kormányzó szövetségi kormány számára, mert a legkisebb német tartományt vezető nagykoalíció mindkét pártja sok szavazatot veszített. Kiváltképpen a baloldalon érezhető erőeltolódás, amelynek a szociáldemokraták a vesztesei.

Németország legkisebb tartománya Bréma, ahol alig félmillió szavazópolgár él. Közülük vasárnap csak minden második járult az urnákhoz, hogy döntsön a 83 tagú helyi parlament összetételéről.

Eddig, akárcsak Berlinben szövetségi szinten, úgynevezett nagykoalíció, azaz a szociáldemokratákból és kereszténypártokból álló kormány állt Bréma élén.

Az eddigi koalíció viszonylag kényelmes parlamenti többséggel ugyan továbbra is fenntartható lenne, de a két partner számára komoly intés, hogy támogatóik tábora közel öt százalékkal apadt.

A szociáldemokratáktól elpártolt választók alighanem a Baloldali Párt mögé sorakoztak fel, amely így 8,5 százalékkal először jutott be egy nyugat-németországi tartomány parlamentjébe.

Elemzők szerint a zöldek váratlanul jó szereplése is a baloldali választók támogatására vezethető vissza, ugyanis 16 százalékkal lettek a harmadik legerősebb erő Brémában.

Nem zárható ki, hogy az eddig kormányzó szociáldemokrata Jens Böhrsen a konzervatívok helyett a zöldekkel alakít kormányt, ami közvetve kihat Angela Merkel kancellár politikájára is.

A közvélemény-kutatások tanúsága szerint ugyanis a szövetségi szinten kormányzó két párt népszerűsége azért zuhant, mert a választók többsége nem nekik tulajdonítja az ország gazdasági fellendülését, sőt, sokan úgy vélik, hogy Berlinben elsősorban pártpolitikára és nem az államügyekre fordítják a legnagyobb figyelmet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást