Végre megalakulhat a szerb kormány

InfoRádió / MTI
2007. május 11. 15:24
Megállapodás jött létre az új kormány összetételéről Szerbiában. Az új koalíciónak a Boris Tadic államfő vezette Demokrata Párt és Vojislav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártja mellett tagja lesz az Új Szerbia és a G 17 Plus párt is.

Az egyezség értelmében Boris Tadic lesz a Szerb Nemzeti Biztonsági Tanács elnöke, vagyis ő fogja felügyelni valamennyi biztonsági szolgálatot, és pártja jelölheti a védelmi minisztert is. Vojislav Kostunica várhatóan kormányfő marad, és pártja delegálja majd a belügyi tárca vezetőjét.

A megállapodás után a koalíció valószínűleg leváltja a parlament nemrég megválasztott nacionalista elnökét, Tomislav Nikolicot.

A négy tömörülésnek 126 képviselője van a 250-fős parlamentben, de szakértők szerint a koalíciót a legtöbb kérdésben támogatja több, főleg liberális beállítottságú, illetve nemzeti kisebbségeket képviselő párt mintegy 20-25 politikusa is.

Szerbiában a január 21-ei parlamenti választások óta tart a vita az új kabinet megalakulásáról, miután a szavazáson legtöbb mandátumot szerzett nacionalista Szerb Radikális Párttal egyetlen más szövetség sem működött együtt. Ha keddig nem jött volna létre az egyezség, a köztársasági elnöknek 24 órán belül új választásokat kellett volna kiírnia.