Megnyílnak a lengyel ügynökdossziék?

InfoRádió / MTI
2007. május 11. 21:13
Részben alkotmányellenesnek nyilvánította az új átvilágítási törvényt a lengyel alkotmánybíróság.

A testület a döntésével kivonta a jogszabály hatály alól az újságírókat, a magánegyetemek rektorait, dékánjait és kutatóit, valamint a magán középiskolák igazgatóit.

A rendelkezések értelmében nekik is nyilatkozatot kellett tenni: együttműködtek-e a kommunista titkosszolgálatokkal.

Az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta azt a cikkelyt is, amely alapján az interneten közzétették volna a kommunista állambiztonsági szolgálatokkal informális módon együttműködők névsorát.

Lengyelországban március 15-én lépett hatályba a törvény, amely jelentősen kiterjesztette a nyilatkozattételi kötelezettség körét. A jogszabály alkotmányossági vizsgálatát a szociáldemokrata ellenzék kérte.

Korábban Lech Kaczynski köztársasági elnök bejelentette: ha elutasítják a jogszabályt, megnyittatja az összes archívumot.