Az amerikai elnök megvétózta az iraki csapatkivonást

InfoRádió / MTI
2007. május 2. 06:10
Megvétózta az iraki csapatkivonás határidejét rögzítő törvénytervezetet az amerikai elnök. George Bush szerint ugyanis a lépés egyenlő lenne a vereség beismerésével.

George Bush élőben közvetített beszédében úgy fogalmazott: a csapatkivonás határidejének kijelölése egyet jelentene a vereség dátumával.

Az elnök azt mondta, hogy elsietettnek tartaná az amerikai katonák hazarendelését, és hangsúlyozta: a lépéssel az al-Kaida terrorszervezetnek lehetősége nyílna arra, hogy új tagokat toborozzon és újabb forrásokra tegyen szert.

A washingtoni kongresszus a múlt héten fogadta el az iraki és az afganisztáni hadműveletek pótlólagos forrását biztosító javaslatot, amely a demokraták kezdeményezésére egyúttal az október 1-jei dátumot jelölte meg az iraki csapatkivonás megkezdésére.

Az elnöki vétó után - a törvényhozás kétharmados többségének hiányában - várhatóan egy kompromisszumos hadi költségvetési tervezetet fogadnak el, amely már nem tartalmazza az iraki kivonási menetrendet.