A globális méretűre tervezett hadjáratot egy angol kisváros, az 1553 lakosú Modbury indította el. Negyvennégy boltosa, közöttük a városi áruház képviselője, egyangúlag szavazott arra, hogy többé nem ad ingyen nejlon zacskót a vásárlóinak.
Angliában ugyanis minden üzlet, kicsi vagy nagy, készségesen ad zacskót a vásárolt áruhoz és így azután a hatvan millió lakosú szigetországban évente mintegy 13 milliárd zacskó hagyja el a boltokat, áruházakat.
A szeméttelepek átka a nehezen felbomló műanyag, emellett a kidobott zacskókat könnyen széthordja a szél, s az így keltkező szemét nem csak látványnak csúf, de a vadmadarakat is veszélyezteti.
Modburyben tehát vagy maga a vásárló hoz zacskót a boltokba, esetleg egyenesen a cekkerbe, bevásárlókosárba pakol a kasszánál, vagy vesz egyet-kettőt az ott kapható papírzacskókból.
A zacskókészítéshez már kísérleteznek mindenféle, a papírnál erősebb, de szintén könnyen bomló anyagokkal, például kukoricakeményítővel.
Nagy-Britannia tengerpartjain jelentős károsodást okoz az állatvilágban a szétszórt műanyag és nejlon. A teknősbékák medúzának nézik a nejlont, falni kezdik és megfulladnak rajta.
A tengeri madarak az ételmaradék miatt próbálják megenni a kisebb nejlon zacskókat, ezerszámra látni olyan madártetemet a parti iszapban, amelynek az ázott tollai közül kitüremlik a nejlon, a madár halálának okozója.
A nejlonzacskók nagyrészt a szemétre kerülnek, ráadásul amikor a köztisztaságiak üregeket, elhagyott bányákat töltenek fel a háztartási hulladékkal, ez a szemétfajta nem bomlik el. A halmok egyre nagyobbak.
Modbury kezdeményezése országszerte feltűnést keltett és a legnagyobb brit áruház hálózatok máris bejelentették, hogy két éven belül környezetbarát megoldást keresnek, ők is beszüntetik a nejlonzacskós csomagolást.