A kamionosok nem vigyáznak a kerékpárosokra

Infostart
2007. április 24. 10:27
A kerékpárosok halálos baleseteinek több mint feléért a teherautók a felelősök - állapítja meg egy brit tanulmány.

A kerékpárosokat a kamionosok legtöbbször megtévesztik azzal, hogy jobbra tartanak, de végül mégis balra fordulnak, ezzel sok karambolt okozva.

A londoni közlekedési hivatal által készített jelentés szerint az utak mellett álló védőkorlátok is hozzájárulnak a halálos balesetekhez, ugyanis a kerékpárosok beszorulnak a korlát és az autó közé.

Az elmúlt évben 313 ütközés történt, harminc kerékpáros szenvedett súlyos, három pedig halálos baleset Nagy-Britanniában.

Sokakat megrázott, hogy áprilisban két nap alatt két biciklist is teherautó gázolt halálra.

Az egyik áldozat, a 26 éves Rose Wright apja szerint lánya elővigyázatos volt, de nem eléggé.

"Úgy tűnik, agresszívnek és rámenősnek kell lenni, ha életben akarsz maradni kerékpárosként" - tette hozzá Peter Wright.