Milliókat kapott, mert elbotlott a vécében

Infostart
2007. április 23. 22:38
Peren kívül egyezett meg a liverpooli városi tanács azzal a tanárnővel, aki kificamította a csípőjét, amikor elbotlott az egyik gyerekvécében.

Négy és félmillió forintnak megfelelő összeget kap az a liverpooli tanárnő, aki a gyerekvécében szenvedett "munkahelyi balesetet". Elbotlok a kicsiknek tervezett kagylóban és kificamította a csípőjét.

A tanárnő kárpótlási igényét a szakszervezet is támogatta, a liverpooli városi tanács több tagját és az adófizetők szövetségét azonban mélységesen felháborította, hogy az iskola költségvetéséből ilyesmire kell pénzt áldozni.

"A közigazgatásban iszonyú pénzek mennek el kártérítésre, és ezt a gyakorlatot sürgősen meg kell szüntetni" - vélekedett az adófizetők szövetségének vezetője. Matthew Elliott szerint az embereknek meg kellene tanulniuk vigyázni magukra, és nem arra számítani, hogy majd mások fizetnek azért, ha ezt mégsem teszik.

A szakszervezet tudomása szerint tavaly összesen húszmillió fontot (7,2 milliárd forintot) fizettek ki kárpótlásként a pedagógusoknak például balesetek és munkajogi viták miatt.