A MOL-csoport nyereségét nyirbálná a szlovák kormányfő

Infostart
2007. április 23. 11:33
A szlovák miniszterelnök tárgyalni kíván a MOL többségi tulajdonában lévő Slovnaft olajfinomítóval a benzin árának csökkentéséről. A kormányfő szerint a társaság túl nagy nyereséggel dolgozik.

Robert Fico bejelentette: még a hét folyamán tárgyalóasztalhoz kíván ülni a Slovnaft vezetésével a benzin árának csökkentése érdekében.

Szerinte a kőolaj világpiaci árának emelkedése egyben az olajfinomitó nyereségét is növeli, tehát van mód arra, hogy a lakosság olcsóbban vásárolhasson üzemanyagot mint eddig.

A Slovanft szóvivője elmondta: a társaság készen áll a megbeszélésre, ám emlékeztetett arra, hogy a cég tavalyi nyeresége az elmúlt évhez viszonyítva 30 százalékkal csökkent.

Szakemberek szerint a benzin árának csökkentését az üzemanyagra kivetett fogyasztói adó mérséklésével lehetne elérni, ám erre a kormány nem hajlandó.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy Szlovákiában az üzemanyagra kivetett fogyasztói adó jóval magasabb mint az Európai Unió által megkövetelt minimum.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást