A kormánypárti jelölt győzött Nigériában

InfoRádió / MTI
2007. április 23. 20:40
A kormánypárt jelöltje, Umaru Yar'Adua kapta a legtöbb szavazatot a hét végi nigériai elnökválasztáson - jelentette be hétfőn a választási bizottság.

A két legnagyobb támogatottságot élvező ellenzéki jelölt elutasította az eredményt, a legnagyobb észak-nigériai városban, Kanoban több ezer ember vonult botokkal az utcákra, és máglyákat gyújtott.

A rendőrség könnygázgránátokkal próbálta szétzavarni a megmozdulást, több tüntetőt is őrizetbe vettek.

Afrika legnépesebb államában, amely a kontinens vezető olajtermelő országa, a szombati elnökválasztásnak az volt a tétje , hogy 1960, a Nagy-Britanniától történt függetlenedés óta most első ízben sikerül-e olyan hatalmi átmenetet megvalósítani, amelyben az egyik választott vezető egy másik választott vezetőnek adja át az irányítást.

A voksolást azonban erőszakcselekmények és szabálytalanságok kísérték; az egyik ellenzéki párt és civil szervezetek a voksolás megismétlését követelik.

Az Európai Unió megfigyelői is úgy vélik, hogy a választások messze nem ütötték meg a nemzetközi mércét, az eredmények nem hitelt érdemlőek. A választásokat rosszul szervezték, egyáltalán nem voltak átláthatóak, súlyos szabálytalanságok voltak, s bizonyítékok vannak csalásra is, főként a szavazatok összeszámlálásakor.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) képviselője is megállapította, hogy a voksolás nem volt sem szabad, sem pártatlan. Az Egyesült Államok hétfőn "mélységes aggodalmának" adott hangot a választásokat kísérő erőszak és a vélt szabálytalanságok miatt.