Vádat emeltek három férfi ellen a londoni merényletek miatt

InfoRádió / MTI
2007. április 5. 16:49
Vádat emeltek csütörtökön a 2005. július 7-i londoni merényletek ügyében március 22-én őrizetbe vett három férfi ellen - jelentette be a Scotland Yard. A férfiakat tömegközlekedési eszközökön és turista látványosságok ellen elkövetett robbantásra való szövetkezéssel vádolják.

Még márciusban vettek őrizetbe három férfit Nagy-Britanniában, azzal vádolva őket, hogy részt vettek a 2005. július 7-i londoni merényletek kivitelezésében. A férfiak ellen most vádat emeltek, emellett a brit rendőrség terrorellenes részlege folytatja kihallgatásukat.

Két vádlottat, a 23 éves Shipon Ullahot és a 30 éves Mohammed Shakilt Manchester repülőterén fogták el, amikor Pakisztánba készültek elutazni. Harmadik társukat, a 26 éves Sadeer Saleemet Leedsben vették őrizetbe.

Ez az első vádemelés a 2005. július 7-i londoni merényletek ügyében folyó nyomozás során.

A három férfit azzal vádolják, hogy 2004. november 1. és 2005. június 29. között összeesküdtek a négy öngyilkos merénylővel - Mohammed Siddique Khannal, Shezhad Tanweerrel, Jermaine Lindsay-jel és Hasib Husseinnel -, hogy emberi életek veszélyeztetésére és jelentős anyagi kár okozására alkalmas robbanószerkezeteket helyezzenek el londoni tömegközlekedési eszközökön és/vagy turisták által látogatott helyeken.

A brit földön elkövetett eddigi legsúlyosabb merényletben ötvenhatan haltak meg, közöttük a négy merénylő, közel hétszázan pedig megsebesültek.