Növekvő veszteséglista a szökőár után

InfoRádió / MTI
2007. április 3. 06:03
Legalább húsz ember meghalt meg, tizenhárom település pedig megsemmisült a Salamon-szigeteken a nagy erejű földrengést követő hétfői szökőárban - közölte a helyi rendőrség.

A Csendes-óceán déli részén fekvő ország miniszterelnöke elrendelte a szükségállapot bevezetését a Richter-skála szerint 8,1-es erejű földrengés által súlyosan érintett területen.

A nyugati tartomány székhelyén, Gizóban és környékén öt méter magas hullámok söpörték el a házakat. Ezen a területen, amely a földrengés epicentrumától 40 kilométerre fekszik, mintegy húszezer ember él.

A szökőár több mint 900 házat rombolt le, így legalább négyezer ember hajléktalanná vált.

Az egész nap tartó utórengések után több ezren töltötték a szabad ég alatt az éjszakát, mert attól féltek, hogy egy újabb nagy erejű földrengés következik és ennek nyomában ismét szökőár pusztít a partokon.

Kedden, helyi idő szerint 10 óra 20 perckor erős, a Richter-skála szerint 6,2-es fokozatú utórengést regisztráltak, ennek epicentruma a Salamon-szigetek fővárosától, Honiarától mintegy 305 kilométerre északnyugatra volt.

Peter Marshall, az országos rendőrkapitány helyettese közölte, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok szerint húszan haltak meg, de az áldozatok száma tovább növekedhet a kárjelentések pontosítása után.

Az ABC ausztrál rádió közlése szerint Pápua Új-Guineában is áldozatokat követelt a természeti csapás. Az egyik kis szigeten nem sikerült időben értesíteni a szökőárriadóról a lakosokat, és egy öttagú család életét vesztette.

Az Ausztráliától csaknem 2.600 kilométerre északkeletre fekvő Salamon-szigetek több mint kétszáz kisebb szigetből áll, lakosainak száma félmillió körülire tehető.