A szenátus is megszavazta az amerikai csapatok kivonását Irakból

Infostart
2007. március 29. 17:30
A demokrata többségű szenátus is megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely kötelezné George Bush amerikai elnököt arra, hogy négy hónapon belül kezdje meg és egy éven belül fejezze be az Irakban állomásozó csapatok kivonását.

Nem törődve az amerikai elnök vétófenyegetésével, a demokrata többségű szenátus elfogadta azt a javaslatot, amely kötelezné George Busht az Irakban állomásozó csapatok kivonására.

A törvényjavaslat értelmében a kivonulást négy hónapon belül meg kellene kezdeni és legkésőbb 2008. március végéig be kellene fejezni. A szenátorok 51-47 arányban voksoltak a törvényjavaslat mellett, ami nagyjából megfelel a pártok erővonalainak.

A javaslat elfogadása azt is jelenti, hogy az Irakban és Afganisztánban állomásozó csapatok 122 milliárd dollárt kapnak a két országban folytatott hadviselésre.

Még a szavazás előtt George Bush az összes republikánus szenátort meghívta a Fehér Házba, ahol beszédet mondva kiállt a háború folytatása mellett.

A 2003 óta tartó iraki hadműveletek eddig több mint 3200 amerikai katona életét követelték, a költségek meghaladják a 350 milliárd dollárt.