Kórusban dicsérik az Európai Uniót

InfoRádió / MTI
2007. március 25. 15:48
A közös értékek, az egység és a megújulás fontosságát hangsúlyozták az Európai Unió vezető politikusai a közösség jubileumi csúcstalálkozóján Berlinben. A 27 ország állam- és kormányfői az unió elődjét létrehozó Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójára emlékeztek és ebből az alkalomból nyilatkozatot fogadtak el.

Az unió soros elnöki tisztét betöltő Németország kancellárja a dokumentum aláírása előtti felszólalásában úgy fogalmazott: minden tagállam hozzájárult Európa egyesüléséhez, a demokrácia és a jogállamiság megteremtéséhez.

Angela Merkel hozzátette: a 27 állam alkotta szervezetben hatékonyabb intézményekre és az eddiginél több feladatkörre van szüksége.

José Manuel Barroso, az Európai Parlament elnöke az elmúlt 50 év sikerei mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is erős intézményekre és közös cselekvésre van szükség.

Romano Prodi, olasz kormányfő, az Európai Bizottság volt elnöke, az uniós alkotmányról szólva azt mondta: az elutasítás ellenére a 2004-ben Rómában elfogadott alapdokumentum megbízható alapot ad az új tervezet kidolgozásához.

Klaus kifogásai

A cseh államfő nem csatlakozott a Berlini Nyilatkozat dicsérőihez: Václav Klaus szerint nem voltak megfelelő egyeztetések a dokumentum elfogadása előtt.

Csehország köztársasági elnöke az ARD német közszolgálati televíziónak azt mondta: elsősorban azt kifogásolja, hogy a dokumentum elkészítése előtt egyes országokat nem vontak be kellő mértékben a tervezet kidolgozásába.

A cseh államfő utalt arra, hogy tudomása szerint Prága csak huszonnégy órával a berlini találkozó előtt kapta meg a dokumentum tervezetét.

A német kancellár korábban többször visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint Berlin nem egyeztetett volna időben a tervezet tartalmáról a tagországok képviselőivel.