Menekülnek az irakiak, kínaiak, oroszok

InfoRádió / MTI
2007. március 23. 16:11
Az ENSZ Menekültügyi Hivatala szerint tavaly 77 százalékkal nőtt a nyugati országokban menedéket kérő irakiak száma az előző évhez képest.

Az ENSZ Menekültügyi Hivatala közölte: több mint 600 ezer ember hagyta el hazáját 2006-ban a nagyobb biztonság reményében világszerte, ebből 22 ezer volt iraki.

Õk továbbra is főként a szomszédos államokban, Szíriában és Jordániában várnak a helyzet javulására, de jelentősen emelkedik azok száma, akik a nyugati országokban kérnek menedéket.

Irak után Kínából, Oroszország és Szerbiából akarnak a legtöbben kivándorolni. A fő célország tavaly az Egyesült Államok volt, Európában pedig Svédország.