Szexbotrány: karrierjéért harcol az uniós biztos - képek!

Infostart
2006. december 8. 09:37
Az Európai Bizottság második legmagasabb rangú biztosa politikai túléléséért harcol. Günter Verheugen alelnökről ugyanis kompromittáló fényképek jelenhetnek meg a német bulvársajtóban, melyeken a nős politikus meztelenül látható kabinetfőnöke társaságában.

Összesen egy baseballsapkát visel az Európai Unió második embere azokon a képeken, melyek igen komoly veszélybe sodorták politikusi karrierjét. A 62 éves, nős Günter Verhuegent egy litván nudista strandon fényképezték le frissen kinevezett kabinetfőnöke, Petra Erler társaságában.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kiállt helyettese mellett, mondván: elvárná, hogy az "emberek privát szféráját" tiszteletben tartsák.

Ez természetesen nem csitította el a vihart, ami - miután német politikusról van szó - természetesen elsősorban Németországban dúl. A botrányt az is szítja, hogy jövő év elejétől az ország tölti be az Európai Unió elnöki posztját.

A felháborodás egyelőre elhomályosítja Angela Merkel kancellár elnökségre vonatkozó terveit is, amelyek között szerepel a Törökországgal folytatott tárgyalások és az európai alkotmány kérdése is.

Az egyik legolvasottabb német napilap, a Bild csütörtöki száma közölt részleteket Günter Verheugen és Petra Erler augusztusi vakációjáról. Bár a lap nem közölt fényképeket, azt nyilvánosságra hozta, hogy a pár a tengerparton élvezte a napsütést és a homokdűnéken relaxált.A botrány nem a derült égből érkezett, hiszen a német Focus magazin korábban már közölt fényképeket a pár litvániai nyaralásáról, melyeken kézen fogva láthatók.


Kézenfogva

"Azt hiszem, az, hogy kivel és hol töltöm augusztusi vakációmat teljesen magánügy, ami a feleségemen kívül senki másra nem tartozik. Õ tudott róla" - jelentette ki Günter Verhuegen.

A vállalkozásért és iparért is felelős Verheugen az egyik legbefolyásosabb brüsszeli politikus és nem csak alelnöki posztja miatt. Egy nemrégiben adott interjúban a politikus kritizálta az uniós bürokráciát, mondván: az képtelen alkalmazkodni egy új politikai kultúrához.

A (korábbi bővítési) biztos kijelentései nem kevés ellenséget szereztek neki Brüsszelben. Günter Verheugen és kabinetfőnöke fontos szerepet játszanak a német belpolitikában is. A politikus a szociáldemokrata párt vezető személyisége, akinek bukása komoly válságot idézne elő a német koalícióban is.

Petra Erler az egyetlen korábbi NDK-s az Európai Unió fontos posztjain, aki az utolsó keletnémet kormányban is szerepet vállalt. Stábjának egyik tagját Angela Merkelnek hívták...

Günter Verheugen a 80-as években megözvegyült, majd újra megnősült. Gabrielle Verheugen azt mondja: tudott férje augusztusi kiruccanásáról.

A Focus német magazin hétfőn várhatóan nyilvánosságra hozza a kompromittáló fényképeket, ami okoz majd egy-két kellemetlen pillanatot az Európai Bizottság alelnökének. Bár a képek azt aligha bizonyítják majd, hogy Günter Verheugen hazudott a Petra Erlerhez fűződő viszonyáról, lesznek, akik a Bizottság etikai kódexének megsértéseként értelmezik majd a történteket.

Herbert Reul kereszténydemokrata európai parlamenti vezető már lemondásra szólította fel az alelnököt. "Elfogadhatatlan, hogy egy EU-biztos meztelenül rohangáljon a tengerparton egy vezető női kollégájával" - fogalmazott.