Ahol rosszabbul élnek mint négy éve

InfoRádió / MTI
2006. december 4. 12:45
Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint az iraki helyzet a polgárháborúnál is rosszabb, az emberek élete pedig nehezebb, mint a Szaddám-rezsim idején.

Ha "a Libanonban és más helyeken évekkel ezelőtt tapasztalt ellenségeskedést polgárháborúnak neveztük ... akkor ez annál is sokkal rosszabb" - nyilatkozta a BBC-nek Kofi Annan, aki már hónapokkal ezelőtt figyelmeztett a veszélyre.

Rosszabbul élnek, mint négy éve

Az ENSZ december végén leköszönő főtitkára szerint az iraki emberek most nagyobb félelemben és rosszabbul élnek, mint Szaddám Huszein diktatúrája idején.

Akkor "az irakiaké volt az utca, ahová kimehettek, a gyerekek iskolába járhattak, anélkül, hogy szüleiknek félniük kellett volna amiatt: látják-e őket még valaha" - mondta Annan.

Botrány az ENSZ-program körül


Az ENSZ 1996-ban indult "olajat élelmiszerért" programja körül kirobbant korrupciós botrányról szólva Annan elmondta: reméli, hogy az ügy hosszú évek múlva "csak egy lábjegyzet formájában marad fenn" az általa elért vívmányok mellett.

A program célja egyébként az lett volna, hogy az iraki kormány a Huszein diktatúrája idején az ellenőrzött olajeladások bevételeiből meghatározott termékeket - élelmiszert, gyógyszereket és egyéb alapellátási cikkeket - importáljon a nemzetközi kereskedelmi szankciók lakossági hatásainak enyhítésére.

Annan fia is benne volt

Az ügyleteket azonban korrupt módon irányították a Szaddám Huszeinnel összejátszó ENSZ-tisztviselők. A botrányba belekeveredett Kofi Annan fia is. Kojo Annan a brit sajtó értesülései szerint 300 ezer dollárt kapott egy olyan cégtől, amely részese volt az ENSZ által ellenőrzött iraki "olajat élelmiszerért" programnak.