Még több katona megy Irakba?

Infostart
2006. november 9. 21:19
Egy washingtoni politikai elemző szerint az Egyesült Államok növeli majd katonáinak számát Irakban. Az InfoRádió kérdésére, hogy Irán esetében mi várható, Danielle Pletka, az American Enterprise Institut vezető szakértője végső esetben a katonai erő alkalmazását sem zárta ki.

Változásokat jósol Amerika Irak-politikájában egy washingtoni elemző. Danielle Pletka, műholdas kapcsolat segítségével arról beszélt magyar újságíróknak, hogy a tengeren túli időközi választásokon előretörő demokraták most megmutathatják, mit hogyan csinálnának.

Mint a vezető politikai elemző mondta: eddig az ellenzéki sorokból csak bíráltak, és azt ígérték, ha hatalomra jutnak, másként fognak cselekedni. Danielle Pletka elismerte, hogy Irakban rossz a helyzet, de cáfolta, hogy az amerikaiak elbuktak volna közel-keleti államban.

"Az Irakban állomásozó katonák számát illetően biztos lesz elmozdulás. A folyosói pletykák szerint újabb egységeket küldünk Irakba. Szerintem a jövőben a vezetés leginkább a győzelemre fog koncentrálni, illetve azokra a kérdésekre, ahol nem voltunk sikeresek. Például Bagdadban, vagy a politikai, rendőri kiképzések ügye. De mindez csak akkor derülhet ki, amikor az új védelmi miniszter hivatalba lép" - mondta el a szakértő.

Az elemző Irak jövőbeni státusával kapcsolatban a föderatív berendezkedés mellett érvelt, de elutasította azt a lehetőséget, hogy szétdarabolják az országot. Azt sem tartotta elfogadhatónak, hogy egyetlen erős ember vezesse Irakot.

Iráni opciók

Az InfoRádió kérdésére, hogy Irán esetében milyen lépéseket tervez Washington, Danielle Pletka emlékeztetett arra, hogy Teherán továbbra sem adta fel nukleáris terveit, és a hatékony nemzetközi fellépést Oroszország nehezítette meg az elmúlt időszakban.

"Három dolgot tehetünk. Az első az, hogy semmit sem teszünk, és Iránnak lesz atomfegyvere. A másik lehetőség egy multilaterális összefogás, az ENSZ Biztonsági Tanácsának keretén kívül, amely szankcionálná Iránt. A harmadik opció pedig, hogy nincs opció, vagyis semmi nem működik, a katonai akciót kivéve, ez pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozná az amerikai elnököt. De ha semmi más eszköz nincs arra, hogy megakadályozzák Iránt atomfegyver előállításában, akkor a katonai erő valós opció lehet" - jelentette ki Danielle Pletka.

Az elemző szerint ugyanakkor egy ilyen beavatkozás csak késleltetni tudja Iránt céljai elérésében. Mint fogalmazott: a nukleáris létesítmények lebombázásával el lehet odázni a fegyver kifejlesztését, de megakadályozni nem.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást