Begum Haleda Zia kormányfőnek pénteken járt le ötéves mandátuma. A tervek szerint a legfelsőbb bíróság elnöke, K. M. Haszán ügyvezető miniszterelnökként vette volna át a hatalmat a jövő januári választásokig.
Haszán azonban annyira beteg, hogy nem képes betölteni ezt a tisztséget.
Az ellenzék azzal vádolja, hogy elfogult volt a leköszönő kormány irányában és alkalmatlan arra, hogy felügyelje a választásokat.
Tombol az erőszak
A pénteken kirobbant zavargásokban hatan vesztették életüket és kétszázan megsérültek.
Az erőszakos cselekmények azt követően kezdődtek, hogy Haleda televíziós búcsúbeszédében nyugalomra szólított fel. A tüntetők autópályákat zártak le, autókat gyújtottak fel és megtámadták az eddig kormányzó Bangladesi Nemzeti Párt irodáit.
Szombaton is folytatódtak a forrongások. Hat ember halt meg, ebből három a fővárosban, Dakkában, ketten a kelet-bangladesi Narszindiben, és egy a déli Csittagong kikötővárosban.
Szemtanúk szerint a rendőrség gumilövedékekkel és könnygázgránátokkal igyekezett feloszlatni a tüntetőket.
Közel 150 sebesültet a dakkai kórházban, míg további 350-et az ország más egészségügyi intézményeiben kezelnek.