A színészből lett politikus kampánystábja szerint egyáltalán nem mindegy, hogy a szavazók gint vagy vodkát isznak, Fordot vagy BMW-t vezetnek, Perrier vagy Fiji ásványvizet fogyasztanak. A fogyasztói szokások alapján ugyanis nagy pontossággal fel lehet mérni nemcsak a szavazási hajlandóságot, de a pártvonzalmat is.
Politikai szakemberek szerint az a háztulajdonos, akinek Volvója van, New Yorkert olvas és a Whole Foods Market lánc üzleteiben vásárol, feltehetően demokrata. Az a kisteherautót vezető választó, akinek vadász- vagy horgászengedélye van és a Time magazint rendeli meg, minden bizonnyal jobbra húz.
Az újabb kormányzói ciklusra készülő kaliforniai politikus kampányát számítógépes központ segíti, ahol a szavazók vásárlási szokásai alapján igyekeznek azonosítani a lehetséges támogatókat.
Schwarzenegger stábja nevek, címek, telefonszámok milliós adatbázisát hozta létre, kiegészítve azt a fogyasztói szokásokról szerzett értesülésekkel és egyéb demográfiai információkkal.
Bush-nak bejött
Az újság szerint George Bush az úgynevezett célzott mikrokampánnyal tudta a 2004-es elnökválasztási kampányban a szavazó urnákhoz csalogatni az őt támogató választókat olyan ingadozó államokban, mint Ohio. A republikánus Schwarzenegger kampányát pedig két "Bush-veterán" irányítja.
A célzott mikrokampány keretében a begyűjtött információk alapján telefonhívásokkal, levelekkel és önkéntesek személyes látogatásaival igyekeznek meggyőzni a potenciális támogató szavazókat a voksolás fontosságáról.
A felmérések azt mutatják, hogy Schwarzeneggernek jó esélyei vannak az újraválasztásra, és ebben kampánymenedzserei szerint nagy szerepe van a mikrokampánynak.