A Prize for Achievement in African Leadership, azaz az Afrikai Vezetői Teljesítmény-díj nyertese a 10 év alatt kifizetett 5 millió dollár mellett élete végéig 200 ezer dolláros, vagyis mintegy 42 millió forintos éves apanázsra is számíthat.
A díjat olyan afrikai államfők kaphatják meg, akik biztonságot és gazdasági fejlődést hoznak országuk számára, és fejlesztik az egészségügyi ellátást, illetve az oktatást. Feltétel az is, hogy az államelnök demokratikus módon adja át hatalmát.
Mo Ibrahim szerint a burjánzó afrikai politikai korrupció egyik fő oka az, hogy a vezetők pozíciójukkal együtt mindent elveszítenek: nincs többé nagy ház, drága autók és lakomák.
A tisztességes vezetőknek sokszor még annyi pénzük sem marad, hogy lakást béreljenek a fővárosban. Ez a hatalomhoz való ragaszkodást erősíti, és korrupciót szül - hangsúlyozta az üzletember.
"A díj lehetőséget ad a hatalom átadása utáni jó életre azoknak az alapvetően jó embereknek, akik esetleg különben meginognának" - vélekedett Mo Ibrahim.
Azt, hogy az egyes afrikai államfők milyen hatékonyan szolgálták szavazóik érdekét, a Harvard Egyetem elemzői állapítják majd meg.
Az újonnan alapított díj a legnagyobb pénzösszeggel járó elismerés lesz a világon. Megelőzi a Nobel-békedíjat is, amely 1,3 millió dollárt jelent.