Gyurcsány szerint a piac bízik programjában

InfoRádió / MTI
2006. október 11. 19:35
A miniszterelnök szerint Magyarország érdekeit sértené, ha nem hajtanák végre a kormányprogramot.

Gyurcsány Ferenc erről a brit fővárosban beszélt, miután vezető londoni befektetési házak szakértőivel találkozott.

A kormányfő a zárt ajtók mögött tartott előadás után azt mondta: az elemzői közösség ígéretes jelnek tekinti, hogy Brüsszel jóváhagyta a konvergenciaprogramot.

Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy a befektetőknek már nem ígéretekre, hanem bizonyítékokra van szükségük, de úgy vélte: fél éven belül láthatóak lesznek az eredmények.

A miniszterelnök egyetértett azzal, hogy csökkent Magyarország makrogazdasági hitelessége, és úgy vélte: a helyreállítás egyetlen módja a költségvetési program végrehajtása.