A Mi Ukrajnánk ellenzékbe vonul

InfoRádió / MTI
2006. október 6. 17:30
A Mi Ukrajnánk parlamenti frakciója ellenzékben fog működni, a tárgyalások a nagykoalícióról befejeződtek, s ezen Viktor Juscsenko államfő ellenkező értelmű felhívása sem változtat - jelentette ki Roman Bezszmertnij, a Nyugat-barát ukrán pártszövetség parlamenti frakciójának vezetője.

Juscsenko - a Mi Ukrajnánk tiszteletbeli elnöke - feltétlenül szükségesnek nevezte csütörtökön a nagykoalíciós tárgyalások folytatását.

Ezt kommentálva, Bezszmertnij megértően nyilatkozott Juscsenko állásfoglalásáról, mondván, hogy az államfőnek érthetően ezt kellett javasolnia, hiszen neki hivatali kötelessége az ország egységén munkálkodnia. Hozzátette azonban: ragaszkodik ahhoz, hogy a Mi Ukrajnánk összes minisztere vonuljon ki a kormányból.

A Mi Ukrajnánk hét minisztere tevékenykedik az oroszbarát Viktor Janukovics kormányában, és eddig még egyik sem nyújtotta be lemondását. Mi több, Borisz Taraszjuk külügyminiszter jelezte, hogy szívesen maradna a posztján.

A márciusban megválasztott ukrán parlament augusztus elején hagyta jóvá Viktor Janukovics kormányfői kinevezését.