Szombaton temetik Sütő Andrást

InfoRádió / MTI
2006. október 3. 11:01
Szombaton, a marosvásárhelyi Vártemplomban búcsúztatják a szeptember 30-án, 79 éves korában Budapesten elhunyt Sütő Andrást. A család közlése szerint az erdélyi magyar író ravatala előtt reggel 8 órától róhatják le kegyeletüket az író tisztelői.

Sütő Andrást délután helyezik örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetőben.

Sütő András 1927-ben született Pusztakamaráson. A nagyenyedi Református Kollégium, majd a kolozsvári Református Gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap.

1965 és 1977 között parlamenti képviselő volt, 1974-től 1982-ig a Romániai Írószövetség alelnöki posztját töltötte be. 1980-tól a Ceausescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni.

1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogromok idején egyik szemére megvakították.

Az Anyám könnyű álmot ígér szerzője 1979-ben kapott Herder-díjat, 1992-ben Kossuth díjat, 1996-ban vehette át a Magyar Örökség díjat és számos más elismerésben is részesült.