A brit Belügyminisztérium 1909-es jelentése elsősorban arról szól, hogy el kell-e távolítani a Parlament körül sztrájkolókat, és megemlíti a Herbert Asquith miniszterelnöknek címzett fenyegetéseket is.
A belügyi tárca memoranduma szerint "megalapozottnak tűnik a félelem, mely szerint a Parlament bejáratánál álló sztrájkőrök közül valaki rálőhet a miniszterelnökre" és hangsúlyozza, hogy az asszonyok összeesküvést szőnek.
A jelentés eljátszik azzal a gondolattal, hogy erőszakkal eltávolítják a nyolc hete a Parlament előtt tüntető szüfrazsetteket, de arra a következtetésre jut, hogy ebben az esetben kénytelenek lennének nyilvánosságra hozni a miniszterelnököt ért fenyegetést.
"Ebben az esetben az egész ügy a bíróság elé kerülne...Kénytelenek lennénk nyilvánosságra hozni azokat a tényeket, amelyek alapján azt feltételezzük, hogy összeesküvés készül a miniszterelnök meggyilkolására" - fogalmaz a jelentés, amely arra a következtetésre jut, hogy "célszerűbb békén hagyni a tüntetőket és megerősíteni a Parlament védelmét".
A dokumentum arról is beszámol, hogy információik vannak arról, hogy "legkevesebb öt szüfrazsett" célba lövést gyakorol egy belvárosi épületben. A rendőrség meglátogatta az említett házat, ahol a tulajdonos elismerte, hogy az ott található minilőtéren gyakorolt két nő egy Browning pisztollyal. "Megkértem őt, hogy értesítse a rendőrséget, ha ismét felbukkannának" - zárul a brit Belügyminisztérium jelentése.