Magyarország stratégiai partnerének tekinti Szerbiát, és mindent megtesz azért, hogy segítse csatlakozását az Európai Unióhoz. Ezt a köztársasági elnök mondta Zentán, miután csaknem egyórás megbeszélést folytatott Boris Tadic szerb elnökkel.
Sólyom László felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós csatlakozásra váró országoknak teljesíteniük kell bizonyos meghatározott követelményeket; ezek közül külön kiemelte a kisebbségi jogok biztosítását a kölcsönösség elve alapján.
Boris Tadic hangsúlyozta, hogy Szerbia számára alapvetően fontos az európai integráció, és ennek elérése érdekében a zavartalan együttműködés a szomszédos országokkal.
A két államfő látogatására, és első szerbiai találkozójára az adott alkalmat, hogy Zenta várossá nyilvánításának ötszázadik évfordulóját ünnepli.