Nem sokkal korábban az izraeli közszolgálati televízió bejelentette: az ország szeptember 22-ig teljesen kivonja egységeit Libanonból.
Az izraeli kormányfő szóvivője közölte: az ENSZ főtitkárával kötött megállapodás értelmében a csapatok azután térnek haza, hogy az országban tartózkodó nemzetközi erő létszáma eléri az 5 ezer főt.
A szóvivő megerősítette, hogy a zsidó állam csütörtökön feloldotta a Libanon elleni légtér-zárlatot, és megnyitották a bejrúti nemzetközi repülőteret a légi forgalom előtt.
Felvonulás
Hozzátette: a tengeri blokádot mindaddig fenntartják, amíg a nemzetközi haditengerészeti erő felvonul a parti vizekre. A közszolgálati televízió információi szerint ez két napos belül megtörténhet.
A libanoni partokhoz olasz, francia és görög hadihajókat várnak, majd - a várakozások szerint két hét múlva - német hajók váltják fel őket.
Spanyolország 1100 katonát küld a libanoni ENSZ békefenntartó kötelékbe - döntött egyhangúlag a spanyol parlament. A védelmi miniszter közölte: egy 490 fős tengerészgyalogos- és egy 76 fős szárazföldi egység még pénteken elindulhat Libanonba.