Függetlenedhet-e Koszovó?

Infostart
2006. március 6. 11:54
A vajdasági parlament korábbi elnöke szerint már megszületett a döntés Koszovó önállósodásáról, így csak látszat tárgyalások folynak a tartománnyal. Nenat Csanak szerint az önállósodást nem lehet elkerülni.

A vajdasági politikus az Egyesült Államokban működő Amerika Hangja rádiónak azt mondta: Belgrád jelenleg azon dolgozik, hogy felkészítse a nyilvánosságot a tartomány végleges elvesztésére.

Nenat Csanak, aki korábban hazájában tüntetéseket szervezett a fiatalok erőszakos mozgósítása ellen, azt mondta: nehéz lesz az embereket rádöbbenteni arra, hogy éveken át szerb Koszovóról beszéltek, közben pedig a tartományt az Egyesült Nemzetek Szervezetének kezére játszották, amely öt év alatt előkészítette Koszovó függetlenségét - jelenti az InfoRádió újvidéki tudósítója.

A szerb politikai vezetésnek nem egészen egy maradt, hogy felkészítse erre a közvéleményt - mondta Nenat Csanak, aki parlamenti elnökségének lejárta után politikai továbbképzésre ment az Egyesült Államokba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást