Fizetett hirdetésben utasították vissza a magyar karokat

Infostart
2006. február 23. 19:02
Két pert is indít a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem ellen az oktatókat is tömörítő Bolyai Kezdeményező Bizottság. A szervezet képviselője az InfoRádiónak elmondta: a román sajtóban fizetett hirdetésben jelent meg az önálló magyar karok létrehozását elutasító határozat.

A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) képviselője közölte: az egyetemi szenátus február 20-ai ülésén több eljárási hiba is történt, a végén pedig olyan határozatot tettek közzé, amely nem létezik.

Bodó Barna kijelentette: a szenátus arról döntött, hogy nem alakulhatnak magyar karok és tanszékek, noha a beadványban nem volt szó a tanszékekről, így azokról döntés sem születhetett volna.

A BKB tagja elmondta: ennek ellenére az egyik bukaresti újságban fizetett hirdetésként megjelent a szabálytalanul hozott határozat.

Jogilag nincs is

A szakember hozzátette: a perben azt kívánják bebizonyítani, hogy a határozat jogi értelemben nem létezik, így annak közzététele az okirathamisítás felé viszi el az ügyet.

Bodó Barna hangsúlyozta: arra kérik az egyetem magyar oktatóit, hogy ne féljenek az ügy kapcsán megjelenő reakcióktól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bodó Barna a magyar karokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást