Háromezren tűntek el a Fülöp-szigeteki sárlavinában

Infostart
2006. február 18. 11:02
Közel háromezren tűntek el a Fülöp-szigetek középső részén, Leyte szigetén történt sárlavinában, amely egy egész falut betemetett pénteken. Eddig 57 túlélőt és 19 holttestet találtak.

A szerencsétlenül jár falu közelében fekvő város, Saint Bernard polgármestere, Maria Lim és Roger Mercado, a térség parlamenti képviselője háromezerre becsülte az eltűntek számát szombaton.

Raul Farnacio alezredes, a szerencsétlenség helyszínén a mentési munkákban részt vevő katonaság rangidős tisztje még mintegy 1800-ra becsülte a halálos áldozatok számát.

Farnacio elmondta, hogy Guinsaugon falu 1857 lakója közül eddig 57 túlélőt és 19 holttestet találtak. A mentők szombaton folytatják a kutatást, de kevés a remény arra, hogy újabb túlélőket találjanak.

A Vöröskereszt szerint mintegy kétszázan haltak meg és ezerötszázan tűntek el.

Legalább ötszáz lakóházat és egy iskolát temetett be a két hete szakadó eső nyomán felázott hegyoldalról lezúduló sár, amely helyenként tíz méter vastag rétegben gyűlt össze.

1991 novemberében mintegy 6000 ember vesztette életét Leyte szigetén egy hasonló sárlavinában; azt is egy trópusi vihar heves esőzései váltották ki.