New Orleans: karnevál a romokon

Infostart
2006. február 17. 14:01
Csonka formában ugyan, de megtartja híres Mardi Gras fesztiválját a Katrina hurrikán augusztusi pusztítása után még mindig romokban heverő New Orleans. A szombaton kezdődő, idén csak 8 napos karneválra a szokásos látogatótömegnek csak a felét várják.

Bár a fesztiválnegyedet sikerült rendbe hozni, gyakorlatilag "színfalak között" zajlik majd az ünneplés és a felvonulás, hiszen New Orleans-ban még mindig 50 millió tonna törmelék vár elszállításra. A város sok része élettelen senki földje, és a lakosságnak még csak az egyharmada tért vissza.

A körülmények miatt nem mindenki gondolja helyénvalónak, hogy több mint egy héten át önfeledten ünnepeljen a város.

A Mardi Gras fesztivál költségei ráadásul a város újjáépítésétől veszik el a pénzt - mondják a kritikusok.

Az anyagiak azonban pont az egyik legsúlyosabb érvnek számítottak a városvezetés azon döntése mellett, hogy az idén is rendezzék meg a fesztivált.

Az általában 12 napos ünnepségsorozat ugyanis normál esetben egymillió látogatót vonz, és több mint egymilliárd dollár bevételt jelent New Orleans-nak.

Bár az idén csak 150 millió dollár hasznot várnak, ez is rendkívül nagy segítséget jelentene a komoly anyagi gondokkal küzdő városnak.

A fesztivál megrendezésének támogatói azonban nem csak anyagi, hanem pszichológiai okokkal is érvelnek.

Azt mondják, hogy a Mardi Gras felvonulás olyan lesz az idén, mint egy csoportterápia, és megmutatja, hogy New Orleans visszatért, és nem hagyja legyőzni magát.