Vétó a melegkapcsolatok törvényesítésére

InfoRádió / MTI
2006. február 16. 19:37
Csehországban nem hagyta jóvá az államfő azt a törvényt, amely hivatalosan is elismerné az azonos neműek kapcsolatát.

Václav Klaus a parlament által elfogadott jogszabályról úgy vélte, hogy az alapvető módon beavatkozik az emberek közötti viszonyba, ezért szerinte a törvényt a képviselőház több mint felének, legalább 101 képviselőnek kell elfogadnia.

A cseh köztársasági elnök vétója után a sokat vitatott jogi norma visszakerül a parlament alsóháza elé.

A közelmúltban az államfő által szorgalmazott 101 helyett csak 86 képviselő támogatta a javaslat elfogadását.

A törvény szerint az azonos nemű, együtt élő partnerek viszonyát ezentúl a személyi okmányokba is bejegyeznék.

A partnerek betegség esetén olyan információkra jogosultak a másikról, mint a házastársak, és lehetőségük lenne egymás után örökölni is.

Az azonos neműek partnerkapcsolatának törvényesítését korábban az egyházak és a kereszténydemokrata politikusok is elutasították.