Bush szerint Los Angeles ellen készültek a terroristák

InfoRádió / MTI
2006. február 9. 19:26
Az amerikai elnök szerint még 2002 elején nemzetközi együttműködéssel meghiúsítottak egy Los Angeles ellen tervezett terrortámadást.

George Bush a Nemzeti Gárda rendezvényén azt mondta: Hálid Sejk Mohammed, a szeptember 11-ei terrortámadások kitervelője már 2001 októberében elkezdte szervezni egy repülőgép eltérítését, amelyet egy felhőkarcolónak vezettek volna.

Hozzátette: a tervet akkor sikerült meghiúsítani, amikor egy délkelet-ázsiai országban letartóztatták az al-Kaida egyik tagját.

George Bush már korábban is utalt arra, hogy az Egyesült Államok nyugati partján eltérített repülőgéppel tervezett terrortámadást hiúsítottak meg, de részleteket eddig nem mondott. Hálid Sejk Mohammedet 2003-ban fogták el Pakisztánban.