Hága egyre türelmetlenebb

InfoRádió / MTI
2006. február 6. 19:03
Továbbra is elégedetlen Belgrád együttműködési készségével a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze.

Carla del Ponte a szerbia-montenegrói fővárosban többek között Vojislav Kostunica miniszterelnökkel és Zoran Stankovic védelmi miniszterrel találkozott.

A főügyész a tárgyalások után hangsúlyozta: ígéretek helyett konkrét eredményeket vár Belgrádtól.

Carla del Ponte azt mondta: elsősorban a szökésben lévő hat hágai vádlott kiadatását, és a katonai archívumokhoz való hozzáférés engedélyezését szeretné elérni.

Emlékeztetett arra, hogy 2004 áprilisa óta egyetlen vádlottat sem adott ki Hágának Szerbia-Montenegró.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék főügyésze a múlt héten azt javasolta, hogy függesszék fel az Európai Unió és Szerbia-Montenegró közötti társulási tárgyalásokat, ha Belgrád továbbra sem működik együtt Hágával.