Európai médiát akar a magyar államfő

Infostart
2006. február 4. 17:31
A köztársasági elnök szerint olyan európai médiára van szükség, amely a kormányok fölött tudná közvetíteni az unió üzenetét az emberekhez.

Sólyom László magyar államfő egy európai média szükségességéről Drezdában beszélt, ahol a hétvégén hét európai államfő tanácskozik a közösség hasznáról, azonosságtudatáról és jövőjéről.

A magyar köztársasági elnök nem részletezte, hogy miként képzeli el az európai médiát, ugyanakkor úgy vélte: annak az európai politikai egységfolyamatot kellene erősítenie.

A konferencia egyik központi kérdése: hogyan lehetne csökkenteni a távolságot a közösség intézményei és a lakosság között.

Az európai elnökök találkozóját még Portugália kezdeményezte, akkor a résztvevők egy része még nem EU-tagországot képviselt.

Az eredeti elképzelés szerint úgymond nem erős elnöki hatalommal rendelkező politikusok találkozóinak sorozatára tettek kezdeményezést a portugálok.