Franciaország felé terjed az angliai tűz füstje

Infostart
2005. december 13. 08:10
Dél-Angliában hajnalban folytatták a vasárnap reggel egy olajtelepen keletkezett tűz oltását. Hétfő estére a lángoló olajtartályok felét oltották el a tűzoltók; de egy veszélyes tartály miatt akkor felfüggesztették a munkálatokat. A füst Franciaország felé terjed.

Hétfőn este a tűzoltóság bejelentette, hogy a kigyulladt húsz - egyenként 14 millió liter kapacitású - olaj- és olajtermék-tároló tartályból már tizenkettőt sikerült eloltani. Ezután abbahagyták a munkát, mert kiderült, hogy az egyik tartályban erősen lobbanékony olajszármazék van.

A keletkezett füst mostanra Dél-Anglia jelentős részét beborította, és Franciaország felé terjeszkedik.

Közben ismét megnyitották a Luton repülőtérhez vezető M1-es autópályát, ennek ellenére a hatóságok azt javasolják, hogy az utazók inkább vonattal közelítsék meg a légi kikötőt.

A robbanás után evakuált 2000 ember közül néhányan már hazatérhettek, de 300 lakóépület olyan súlyosan megrongálódott, hogy egyelőre lakhatatlan. A legfrissebb adatok szerint 42-en sérültek meg.

A szakértők által az európai ipar egyik legsúlyosabb szerencsétlenségének nevezett katasztrófa okozta kár az előzetes, nem hivatalos becslések szerint 200 millió font, vagyis 75 milliárd forint.