Óda Bushoz

Infostart
2005. december 6. 10:48
Botrány tört ki Pakisztánban, miután kiderült, hogy egy 16 éveseknek szóló iskolai tankönyvben szereplő vers kezdőbetűi összeolvasva az amerikai elnök nevét adják ki. A névtelen szerző műve a Vezért dicsőíti.

„Modora könnyed, de kemény, mint az acél / hitében erős, üdítően valós” – szól a Vezért dicsőítő vers (nyersfordítása), melyet egy pakisztáni angol tankönyvben fedeztek fel és amely komoly felzúdulást váltott ki abban az országban, amelyet megoszt az Egyesült Államokkal ápolt viszony.

A hivatalos szervek egyelőre nem tudták megmondani, hogy a vers miként kerülhetett be a tananyagba. A gyerekeknek mindenesetre azt mondták, hogy ne foglalkozzanak a verssel.
A BBC brit közszolgálati médium helyi tudósítója szerint a hatóságok először véletlennek minősítették, hogy a vers bekerült a könyvbe. Hétfőn viszont már azt mondták, hogy alighanem az internetről töltötte le a tankönyv szerzője a költeményt, amely aztán valahogyan átcsúszott a jóváhagyó bizottság szűrőjén.

Az oktatási minisztérium szóvivője úgy vélekedett, hogy a vers egy valódi vezető plasztikus leírása – márpedig ez a vélemény megmagyarázhatja, hogy a mű miként juthatott át az engedélyezési folyamaton.

A verset az Amerika-barát pakisztáni elnök, Pervez Musarraf ellenzéke fedezte fel és erősen kritizálta. Egyes ellenzéki politikusok szerint a vers is azt bizonyítja, hogy a kormányzat minden határon túlment az Egyesült Államok támogatásában.

A kabinet ugyanakkor tagadja, hogy szándékosan népszerűsítené az amerikai elnököt. Az oktatási tárca mindenesetre kijelentette, hogy eltávolítják a verset a tankönyvből és megbüntetik a felelőst.

A tankönyvet várhatóan jövőre adják ki legközelebb.

{{keretes_cim}}

Névrejtés - olyan vers, melyben a versszakok vagy sorok kezdőbetűi összeolvasva egy nevet vagy mondást adnak.