A Tanács véleményezte és egyhangú döntéssel nem emelt alapvető kifogást a 2027-es központi költségvetés törvénytervezete ellen. A Tanács nem vizsgál elosztási és ellátáspolitikai kérdéseket, vagyis azt nem nézi, hogy az jó-e, hogy kinek mi jut benne? Mit csinálnak, és milyen módszerrel vizsgálják?
A Tanács az Országgyűlés mellett működő tanácsadó, véleményalkotó szerv. Európai uniós jogszabályok alapozzák meg hasonló intézmények létét minden tagországban, Magyarországon már 2009 óta létezik a Költségvetési Tanács. Annyit korrigálnék a kérdésen, hogy vizsgálja a Tanács, hogy jó-e a lépés, de kizárólag a költségvetési fegyelem szempontjából, illetve a legfontosabb, hogy a Tanács mond arról véleményt, hogy megfelel-e a benyújtott költségvetési törvénytervezet az adósságszabályoknak, értve ezen a magyar alaptörvényben rögzített adósságszabályt és az európai uniós előírásokat is.
Mit néznek meg először? A makrogazdasági környezetet, hogy az a terv, amit egy adott kormány csinál, az egyáltalán passzol-e abba a világba, amiben csinálja a tervet?
Igen, a makrogazdasági előrejelzést is, amely pályára a költségvetés épül, megnézi a Tanács, és megnézi magát a költségvetést is. Ez megint összhangban van az európai uniós előírásokkal. Tavaly év végén történt egy irányelvnek az átültetése, amelyik kifejezetten előírta a Költségvetési Tanács számára, hogy utólagosan értékelje a makrogazdasági pályát és a költségvetési előrejelzéseket is, de értelemszerűen a logikus sorrendje az a munkának, és ezért is így tükröződik ez a Költségvetési Tanács által kiadott véleményekben, hogy az első helyen, első pontban általában a makropályáról szólunk.
Nem új intézmény a Költségvetési Tanács, de a jogosítványai, meg a jogállása nem mindig voltak ugyanilyenek. Végleges állapot, hogy véleményt mondanak, de nincsen vétójoguk a költségvetés tervezetével kapcsolatban?
Végleges csak a halál, hiszen fejlődik a világ, változnak a magyar jogszabályok is, az unió előírásai is. Viszonylag fiatal intézmény a költségvetési tanácsoké Európában és a világban is, ezért valahol törvényszerű, hogy folyamatosan fejlődnek a tanáccsal szembeni elvárások, a tanácsoknak kiosztott feladatok. Valóban az idei év egyik változása az volt, hogy augusztusban megszűnt az a jogosítványa a Tanácsnak, ami legegyszerűbben vétójognak nevezhető, jogilag ez nyilván egy bonyolultabb formula volt. A Költségvetési Tanácsnak kifejezetten hozzá kellett járulnia, hogy a parlament szavazni tudjon a költségvetésről, tehát megtörténhessen a zárószavazás. Most már ilyen formális jogosultsága nincsen, de természetesen a fenntartásait, vagy akár az alapvető ellenvetését jelezheti, viszont a döntésnek a politikai felelőssége – szerintem egyébként helyesen – a parlament kezében van.
A vétójog megszűnése után szabadabban érvelhet a Költségvetési Tanács, vagy egy kicsit szűkebben érvelhet, merthogy nincsen vétójoga? Mind a kettő mellett lehetne érveket sorolni.
Ez nem változtatja meg a Tanácsnak sem a mozgásterét, sem a módszertanát, vagy a nyelvezetét, érvelési technikáját, hiszen amit a tanács vizsgál, az sem változott alapvetően.
Hogyan tudnak a makrogazdasági környezettel számolni, amikor abban ott van például a Trump-féle bizonytalansági együttható? Egyik nap áfákat, meg vámokat, meg mindent elrendel, a másik nap ebből visszalép, ki tudja, mit hoz a harmadik nap?
A Tanács anyagaiban már évek óta visszatérő hivatkozás van a megnövekedett kockázatokra. Említett egy faktort, ez sem lenne kevés, de sajnos van sok másik is. A 2010-es évek második feléhez képest nagyon alacsony kamatkörnyezetben, jól kiszámítható világgazdasági viszonyrendszerben még az a gyakorlat is belefért viszonylag nagyobb tévedések nélkül, hogy a költségvetést tavasszal tervezték. De a 2020-as évekre egyértelműen megváltozott a helyzet, nem véletlenül szorgalmazta a Tanács azt is folyamatosan, hogy kerüljön vissza őszre a tervezés, ami most megtörtént törvénybe iktatottan, ez mindenképpen pozitívum. Ez a kockázatfelhívás most is megjelenik a Tanács véleményében, ami pozitív változás a makropálya tervezésében, hogy még a korábbi években jellemző volt az, hogy a nem túl jól alakuló adott év után egy erős felpattanást feltételezett a költségvetést tervező gazdaságpolitika, most ez a gyakorlat változni látszik. Idén tapasztalható már a gazdaság élénkülése a három mögöttünk hagyott, recessziót, illetve nagyon szerény növekedést hordozó év után. Ennek ellenére nem számol újabb nagy ugrással a jövő évre a kormányzat, hanem ahogy le is írtuk, az elemzői átlag körül, kissé az alatt van ez a prognózis.
A bizonytalanságra tartalékolással, óvatossággal vagy előre meneküléssel szükséges reagálni? Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Egy háztartás legalább kétféleképpen szokott ilyenkor csinálni, és az államé is háztartás, csak nagyobb.
Igen, azt gondolom, egyrészt óvatos tervezéssel, mint ami megjelenik ebben a jövő évi becslésben, másrészt tartalékolással. A tartalékolás jelenti a tartaléknak nevezett sorokat a költségvetésben, mint amilyen például a rendkívüli kormányzati intézkedések sora, de természetesen azt is, hogy bizonyos előirányzatok, ahol múltbeli tapasztalatok vagy kockázatok alapján feltételezhető, hogy nagyobb lesz a költés, már eleve nagyobb összeggel vannak tervezve. Ilyen például a rezsivédelemre fordított kiadás, ahol egy látható emeléssel számolt a kormány, ami indokolt is az energiaárak alakulását elnézve, illetve ilyen például a nagy értékű gyógyszerfinanszírozás sora, ami egy kisebb tétel, de azért nem jelentéktelen. A Tanács az elmúlt években rendre felhívta a figyelmet, hogy túllépés várható, de most az idei költségvetés módosításában, illetve a jövő évi tervezésében látjuk azt a korrekciót, ami megteremti azt a nagyságrendű emelést, ami feltételezhetően már biztosítja, hogy elegendő legyen ez az előirányzat.
Számolnia kell a Tanácsnak azzal a ténnyel, hogy az új kormányunk sem akármilyen kormány, hanem ez is egy kétharmados kormány, mint amilyen az előző kormányok voltak, lényegében teljhatalmú, tehát bármit bármikor megcsinálhat? Ez lehetőség vagy inkább kockázat? Mert a költségvetésnek horgonynak kéne lennie, ami egy stabil pont mindenkinek.
Én a lehetőség oldalát hangsúlyoznám ennek, rögtön hozzátéve, hogy ez nem azt jelenti, hogy könnyű dolga lesz, de annyiban mindenképpen növeli a mozgásterét a kormánynak, hogy könnyebben tud jogszabályokat módosítani, ha ez szükséges. Politikai támogatást – azon oknál fogva, hogy a parlamentben a szavazatok több mint kétharmadát birtokolja – könnyebben tud beállítani bizonyos intézkedések mögé. Ez segítheti a költségvetésnek a megvalósítását. Ezzel együtt, mivel ambiciózus a hiánycsökkentési cél, a végrehajtásnak vannak kockázatai, vagy úgy is mondhatjuk, hogy vannak nehézségei, ezzel együtt.
Megalapozottnak látják a 4,9 százalékos hiánycélt, de figyelmeztetnek arra, hogy a minisztériumok kiadásainak csökkentése nagyon szigorú végrehajtást igényel. Látott már olyan kormányt az elmúlt időszakban, amelyik saját magán spórolt?
Ha az elmúlt időszakot kiterjesztjük, mondjuk a rendszerváltás utáni időszakra, akkor van arra példa, hogy hasonló nagyságrendű hiánycsökkentést sikerült már végrehajtani. Ráadásul ezek különböző kormányzatok voltak, mert amikor a fő hiányszám legalább 3 százalékpontot előre csökkent, az a három év 1996, 2007 meg 2012 volt, és ezekben az években ennek a csökkentésnek jellemzően a nagyobbik része jött az elsődleges hiány csökkentéséből, tehát nem a kamatkiadásokon való spórolásból. Ekkor óhatatlanul kellett, hogy magán is spóroljon a kormány.
Ezeket mindig valamilyen csomagnak hívták. Általában ezzel fenyegetni szokás a társadalmat. Lát most olyan mértékű hiánycsökkentést, ami eléri a rémisztő megszorítás mértékét, a csomagok mértékét?
Említette azt a két kifejezést, amit én nem használok a nyilvános megszólalásaimban, nem véletlenül. Mindenki más Igen, de pont ezzel tartom magam ahhoz, amit képviselek, és ahogy a Tanács is eljár, ez egy szakmai véleményalkotó testület. Értelemszerűen, mivel a költségvetésről van szó, ennek komoly politikai kihatásai is vannak, de az ilyen típusú vitákat politikai döntéshozókra hagyja a Tanács, és én magam is. Számos más olyan kifejezés van a magyar nyelvben, ami nincs ennyire átpolitizálva, és ezzel is a szakmaiságot lehet a kommunikációban hangoztatni.
Korrekció?
Korrekció, konszolidáció, igen.
Ezeket lehet rá mondani, de a megszorítás kifejezést ön nem használhatja.
Én nem használom, úgy fogalmazok.
Azt is leírják, hogy ahol külső szerződéses partnerrel való szerződés megszüntetéséről van szó, koncessziós szerződések, a napi egymillió eurós migrációs bírság, ott azért az ellenfél is a pályán van. Ennek mekkora kockázata van akkor, amikor ezek lehet, hogy a bíróságokon fognak eldőlni, amelyek ugye nincsenek a kormány befolyása alatt?
Megint erős kifejezés az ellenfél szó, de tény és való, hogy harmadik feleken, adott esetben akár ellenérdekelt feleken múlhatnak ezek a megállapodások, ezeknek a módosítása. Itt eltérőek a kockázatmértékek, hiszen van, ahol olyan előzményeket látunk, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy tető alá sikerül hozni a megállapodásokat. Gondolok itt az Európai Unióra elsősorban. Máshol lehetnek nagyobbak a kockázatok, és valóban fennáll annak is a kockázata, hogy elhúzódó megegyezés lesz csak, vagy akár a bíróságon folytatódik az ügy. Ezért is hangsúlyoztuk ezeket a kockázatokat, mert a Költségvetési Tanács a tényekből tud kiindulni, tehát abból, ami már rendelkezésre áll. Természetesen az élet az folyamatosan zajlik, nem csak most, korábban is volt olyan helyzet, mikor még nem volt minden törvénybe iktatva, még nem állt rendelkezésre minden feltétel, ez egy kockázat objektíve is. A végrehajtás során kell ezt kezelni a kormánynak.
Azt látják, hogy ilyenkor a kormány ezekre a kockázatokra különböző terveket, kimeneteket tervez a költségvetésben, vagy a kormánynak mindig egyet kell beírnia, hogy az ő elképzelései szerint hogy fog alakulni például a koncessziók vagy a bírság ügye?
A kormánynak egy költségvetési tervet kell letennie az asztalra, és a hitelességet is növeli az, hogy a kormány beáll-e ezek mögé a számok mögé, és minden erejével azon dolgozik, hogy ez a pálya valósuljon meg. Nyilván a háttérben a kormányzat, mint ahogy minden szervezet, készít vészforgatókönyveket is.
A bevételi források legnagyobb hányada az adó- és járulékbevételek. Ebben látnak kockázatot a kiskereskedelmi különadóval kapcsolatos kötelezettségszegési eljáráson kívül, ami aztán végképp nem nálunk fog eldőlni?
Így igaz, ennek az eljárásnak a kimenetele mindenképpen kockázatot rejt. Az egyes előirányzatoknak a teljesülését bevételi oldalon is kisebb vagy nagyobb kockázatok övezik. A Tanács jellemzően azoknál a soroknál hivatkozott erre, ahol az átlagosnál ez nagyobbnak tűnt valamilyen okok miatt. Kiemeltük például a vagyonadó esetében, hogy a szabályozással és a végrehajtással kapcsolatban nem áll rendelkezésre tapasztalat, nyilván ez extra kockázatot jelent. Egyébként az Állami Számvevőszék az, ami kiemelt soronként megvizsgálja a tételeknek a megalapozottságát, tehát a Költségvetési Tanács feladata ebben egy kicsit eltérő, mi csak a legkiemelkedőbb kockázatokat hangoztattuk soronként.
A legkiemelkedőbb kockázatok azok, amelyek a legnagyobb bevételkieséssel járó kockázatok, vagy amelyek a legkevésbé valószínűek? Oda akarok kilyukadni, hogyha ezek úgy alakulnak, ahogy nem szeretné a kormány, akkor ezek meg tudják borítani a költségvetést, vagy nem akkora tételek?
Inkább az utóbbit mondanám, tehát ahol a végkimenetel legnagyobb eséllyel eltérhet attól, mint ami be van tervezve. Például a vagyonadóból tervezett bevétel 200 milliárd forint. Ez nem egy jelentéktelen összeg, de azért messze nem a legfontosabb talapzat, amire támaszkodik a jövő évi költségvetés.
A fogyasztáshoz kapcsolt adók előirányzata, a bevételek 27,8 százaléka, ez ott van az anyagokban, nyilván ez egy tényszám. A fogyasztáshoz kapcsolt adók bevételének növekedésével számolnak? Van egy jövedelemtranszfer átalakítása az alacsonyabb jövedelműek felé, róluk azt szokta mondani a közgazdaságtan, hogy ők nagyobb kedvvel fogyasztják a plusz pénzt, amennyiben van plusz pénz.
Igen, megragadta a lényeget. Hozzátenném, hogy nagyobb kedvvel és nagyobb kénytelenséggel, mivel a kisebb jövedelmüknek a nagyobb hányadát kénytelenek kis fogyasztásra fordítani. Szűkebb idők után, vagy jobb idők bekövetkeztével nyilván korábban elhalasztott fogyasztásokat is tudnak pótolni vagy olyan extra fogyasztásokat megvalósítani, amit egyébként egy normál, folyamatos kiszámítható jövedelem mellett nem, de egy komolyabb emelkedés, vagy rendkívüli transzfer esetén megvalósítanak. Valóban ilyen értelemben a lakossági befizetéseken belül a jövő évre tervezett átrendezések, azok a fogyasztás szempontjából pozitívak, tehát erősítik a növekedésnek a fogyasztási lábát, és mivel az ehhez kapcsolt bevételek, ahol az áfa emelkedik ki, azok elsősorban ettől függnek, ez, úgy mondanám, hogy csökkenti az áfabevételek megvalósulásának a kockázatát.
Azt honnan lehet érezni vagy tudni, hogy mekkora lesz ez a fogyasztásbővülés? Én emlékszem még olyan pénzügyminiszterre, aki valósággal könyörgött az embereknek, hogy vegyenek már egy új hűtőt.
Valóban történhetnek olyan események, amelyek kitéríthetik az előrejelzéseket, de összességében a bruttó hazai termék, a GDP növekedéséből relatíve a háztartások fogyasztását talán a legkönnyebb előre jelezni. Ez nagyságrendileg kiteszi a felét a bruttó hazai terméknek, és hacsak nem történik rendkívüli esemény, mondjuk ilyen volt például a 2023-as megugró infláció is, ami nagyon visszavetette a fogyasztást, akkor nincsenek benne nagyon nagy kilengések. Hiszen van egy olyan alapvető fogyasztási kosara minden embernek, minden háztartásnak, amire költ, és hogyha nagy sokkok nem érik, akkor ezekben évről évre csak kis változás történik. Hogyha megnézzük az elmúlt éveket is, amikor a teljes növekedési számot, mondjuk úgy, hogy ritkán sikerült eltalálni a költségvetési előterjesztésben, de a fogyasztásnövekedéshez sokkal közelebb voltak az előrejelzések, mert valójában a többi komponenst nehezebb előre jelezni.
Amikor korábbi kormányzatok nehezen találják el a növekedési számokat, akkor a Költségvetési Tanács az ő rovásukra írja, a külső környezet rovására írja, vagy egyáltalán foglalkozik-e ezzel? Nyilván az előző számok alapossága, az valamennyire iránymutató a következő számok alaposságára is.
A Költségvetési Tanács nem a felelősök megállapításával köti össze ezeket a nem megvalósult előrejelzéseket, de mindenképpen befolyásolja a véleményét, hiszen ahogy ön is említette, hogyha egy évben, amire már, mondjuk, tavasszal egy következő évi költségvetést felépítettek, nagyon elmaradnak, például a bevételek, akkor ennek a következő évi költségvetésnek a bázisa sérül. Ha a növekedés lelassul, annak általában vannak áthúzódó hatásai a következő évre is. Ez a rosszul tervezettség hatványozódhat. Ez úgy tükröződött a Költségvetési Tanács korábbi véleményeiben, hogy ilyenkor erősítettük a kockázatfelhívást.
Úgy tekinti a Tanács most, hogy az új kormány tiszta lappal indul, vagyis azok a számok, amiket a költségvetésbe beleírt és amire azokat alapozza, azok rendben vannak?
Ahogy fogalmaz is a vélemény, összességében megalapozott ez a költségvetés. A mondat első felére: egyik kormány sincs olyan nagyszerű helyzetben, hogy tiszta lappal tudna indulni, hiszen mindenki viszi az előző kormány örökségét. Ezzel a mostani kormánynak is kellett számolni, és ezt meg is tette. A Költségvetési Tanács és a költségvetési prudencia szempontjából azt emelném ki, hogy 2026 augusztusában benyújtott a kormány egy módosítást az idei költségvetési törvényhez. Hiszen az elmúlt években sokszor lehetett hallani a közbeszédben, és maga a Tanács is leírta, hogy nemcsak a korai tervezés miatti nagyon eltérő megvalósulás rongálja a költségvetés iránytű szerepét, hanem az is, hogyha a nagyon eltérően megvalósuló költségvetés változatlan marad, és nem történik meg annak módosítása.
Nem fedi a valóságot.
Így van. És erre vonatkozóan tettünk is javaslatokat, hogy akár olyan jogszabályban rögzített szabályokat is alkothatna a kormány, amelyek előírják, hogyha akár a makropályához, akár a költségvetési előrejelzésekhez képest a megvalósulás eltér egy bizonyos küszöbértéket meghaladó módon, akkor történjen meg a költségvetés módosítása. Most a kormányzat 2026 augusztusában benyújtotta, és azóta már túl vagyunk a zárószavazáson is. Ilyen értelemben, visszatérve az eredeti kérdésére, a kormány tulajdonképpen magának olyan értelemben tiszta lapot teremtett, hogy áttekintette az örökséget, feldolgozta, erre reflektált egy költségvetési módosítással, amivel párhuzamosan nyilván dolgoznia kellett már a 2027-es éven is, de így azt gondolom, hogy biztosabb alapokra építhet.
Tehát akkor a 2026-os módosítás az az a biztos alap, amire lehet építeni a jövő évi, 2027-es költségvetést, mert azzal a valósághoz közeli állapotot állított elő a számokban is a kormány. Így kell elképzelni? Az egy szilárd dolog?
Mélyére nézett a számoknak, és tudta, hogy mit örökölt, és nyilván segítette a tisztánlátást az is, hogy augusztusban történt ennek a benyújtása, amikor már túl voltunk majdnem az év kétharmadán, biztosabban lehetett előre látni. A bizonytalanság nem csökkent a világban. Ennek illusztrálására jelezném azt, hogy a 2026 augusztusában benyújtott 2026-os költségvetési módosítás az idei évre kétszázalékos gazdasági növekedéssel számolt, két negyedév adatainak és még bizonyos júliusi adatoknak az ismeretében. Ám amikor október végén, két hónappal később, a 2027-es költségvetés tervezetét benyújtotta a kormány, az idei évre már csak 1,7 százalékos növekedéssel számolt. Mindössze két hónap elteltével. Akkor ugyan még nem volt kint a hivatalos GDP-szám a harmadik negyedévre, de nyilván sok indikátor már ismert volt, tehát a kormányzat a harmadik negyedéves GDP-szám ismeretében helyesen mérte fel, hogy ez a korrekció indokolt lehet. Ez is jelzi azt, hogy a jelen világgazdasági környezetben és európai konjunktúrában nem egyszerű feladat az előrejelzés.
A Tanács szerint az jó jel, ha a kormány tervezői nagyjából a piaci konszenzusnak megfelelő számokat írnak le? Mert valószínűleg akkor a piac is azt fogja értékelni?
Annyiban mindenképpen, hogy nem jellemezi extrém vagy túlzó optimizmus a kormányzati terveket, ez már önmagában egyfajta kockázatkezelés. Ez üdvözlendő a Tanács részéről a költségvetési prudencia szempontjából, és ezt nyilván a piac is értékeli. Hogy egy adott pillanatban jók-e a piaci előrejelzése? Egy adott pillanatban jók. Lehet, hogy azok is megváltoznak egy-két hónapon belül, de a piac elsősorban ezekhez viszonyítja a kormányzati előrejelzéseket, és hogyha azok ott vannak a közelében, vagy mint most, ahogy a Tanács is leírta, hogy valamivel a középérték alatt, akkor azt ők is pozitívan értékelik.
Nem árt, ha ugyanazt gondoljuk a világról. A piac meg egy abban dolgozó kormány, és ha kicsit konzervatívabb, akkor az még jobb.
Így van.
A véleményükben több helyen is szükségesnek tartják, hogy a kormány tovább részletezze azokat a terveket, amiket a költségvetésben ért, az első ilyen talán a fenntarthatósággal összefüggésben felvetődő feladatok. Ezek szükségszerűen mindig kiadások?
Nem feltétlenül. Ez egy új feladat a fenntarthatósággal összefüggésben, emiatt kellett ezt megjeleníteni a Tanácsnak. Nemcsak a Tanácsnak új feladata, hanem a kormánynak is. Ez a beszélgetés korábbi részében már említett, tavaly év végén átültetett uniós irányelvből következik. A kormányok számára azt írja elő, hogy elemezzék a saját költségvetési terveiket a fenntarthatóság szempontjából is, a Tanácsoknak pedig azt írja elő, hogy ennek a szempontrendszernek a feltüntetését vizsgálják a tervezetekben.
Lehet, mondjuk, egy átszervezés, egy okosabb működés, nemcsak feltétlenül egy kiadási előirányzat, amit most még nem írtak bele?
A költségvetési fenntarthatóság szempontjából feltétlenül, és ugye a Tanácsnak a kompetenciái elsősorban ezen a téren vannak. Jogi értelmezések szerint a fenntarthatósági elemzést ennél bővebben is értelmezi az uniós jogszabály. Itt a környezeti fenntarthatóságról is szó van, de abban a Tanács inkább csak azon az alapon vizsgálódik, hogy megvannak-e ezek a részek a tervezésben, vagy hiányoznak. A költségvetési fenntarthatóság az, ahol részletesebb véleményt tud adni, és amit említett, az tökéletesen jó példa, én magam is szoktam hangoztatni, hogy a költségvetéssel kapcsolatban legtöbbször csak arról beszélünk, hogy mennyit költünk, de szerintem legalább olyan fontos kérdés, hogy hogyan költjük el azt a pénzt.
A költségvetési pénzek elköltésének hogyanját látja a Költségvetési Tanács? Ez majd jövőre fog bekövetkezni. Lehet, hogy szépen, egyenletesen, az is lehet, hogy az év végén nagy hajrában szórnak ki mindent, az is lehet, hogy az év elején szórják ki. Nem nagyon lehet tudni.
A hogyannal kapcsolatban az időzítés fontos kérdés tud lenni, sok esetben, sajnos ez úgy jelenik meg, hogy van egy nagyon szoros határidő, el kell költeni egy forrást, mondjuk egy uniós forrást, amihez határidők kötődnek. Azt egyik kormányzat sem akarta és akarja felvállalni, hogy késlekedés miatt forrásvesztés következzen be, de valójában hosszú távon fontosabb a megvalósított projekteknek a minősége. Ezt valóban leginkább utólagosan lehet mérni, és az Európai Unió és más világszervezetek is erősen propagálják azokat a módszertanokat, amelyek a kormányzati projektek megvalósításának a minőségét tudják emelni. Az előkészítés, a több éves költségvetési keretek bevezetése, illetve olyan mérőszámoknak a meghonosítása, ami egy-egy projekt végeztével nemcsak azt tudja megmutatni, hogy hány adóforint ment el az adott projektre, hanem mondjuk annak eredményeképpen a megcélzott területen hogyan javult az ellátás, hogyha, például, az egészségügyről beszélünk.
Mi volt az értelme a pénzköltésnek.
Így van.
A bérek dinamikus emelkedése akkor nem hat kedvezőtlenül a gazdaság egyensúlyi mutatóira, beleértve az inflációt is, ha a termelékenység javulásával párhuzamosan valósul meg. Ezt írják, minden közgazdász ezt mondja. A termelékenység javulásának bármilyen jele egy költségvetésből kiolvasható, vagy az majd a gazdaságpolitika napi munkája lesz, meg a vállalatoké?
Következtetni lehet, de ezt már meghagynám azoknak a makroelemzőknek, akik eggyel tovább mennek még a Költségvetési Tanács feladatánál is. Valóban általában a közgazdaságtan az utólagos mérésekben jobb. Az összekötése a költségvetési intézkedéseknek és a termelékenység valószínű változásának viszont azért fontos, hogy ezek a kutatások, eredmények, javaslatok támpontot tudjanak adni a kormánynak, hogy mire érdemes költeni ahhoz, hogy a termelékenységet növelni lehessen a gazdaságban. Itt az oktatást, a felnőttképzést szokták említeni, mint ami a tudásvagyonát megnöveli az adott országnak, és ez hasznosulhat a munkaerőpiacon. Az innovációt szokták mondani, de az innováció akkor tudja a termelékenységet növelni, hogyha az is hasznosul a gazdaságban. Dani Rodriknak egy közelmúltbeli írása hívta fel a figyelmet arra, hogy jó az innovációra költeni akkor, ha sikerül helyben hasznosítani, de az sem feltétlenül probléma, ha egy máshol megvalósított innovációt sikerül beépíteni a saját gazdaságba. Ő Európa számára fogalmazta meg ezt a tanácsot, hogy az AI-ba való befektetés óriási tőkét igényel. Európa nem biztos, hogy ebben jól tud versenyezni az Egyesült Államokkal vagy Kínával, de ha az AI-t jól építi be a gazdaságába, anélkül, hogy saját maga mondjuk nagy adatközpontokat vagy vezető cégeket építene, akkor meg tudja valósítani ezt a termelékenységi nyereséget.
Ha egy költségvetés van, akkor ezt valahogy úgy kell keresni, hogy milyen adókedvezmény, meg egyéb kedvezmény jár az AI adatközpontokat telepítő vállalatoknak, ha a kormány ezt nem a saját zsebére, egészen pontosan az én zsebemre akarja csinálni?
A költségvetés mindig az adófizetők zsebére megy. Akár közvetlen támogatásról beszélünk, akár adókedvezményekről beszélünk. Pont az átcsoportosításokhoz vagy az intézkedésekhez az egyik mozgástér, a költségvetés és a kormányzati bejelentések tanúsága szerint, hogy például társasági adókedvezmények rendszerét felülvizsgálják és kevesebbet adnak, de valóban, az egyik ösztönző az az adókedvezmény lehetősége, lehet közvetlen támogatásokkal is ösztönözni a vállalatokat. Én kevésbé vagyok híve a közvetlen támogatásoknak, de ez egy közgazdasági vélemény. Európában ezek nagyon fontosak, mindenhol, nemcsak Magyarországon, más országokban is, különösen a kisebb és közepes vállalkozások felé irányított támogatások.
Leírják, hogy a beruházások jelentős élénkülése hozhatna jelentős fordulatot. Látják, a beruházások jelentős élénkülésének bármilyen jelét, vagy ez egy költségvetésből nem is olvasható ki?
A költségvetési intézkedéseknek lehet hatásuk a beruházásokra. Ha megnézzük az elmúlt négy évet, meg az idei évre vonatkozó előrejelzéseket, akkor azt látjuk, hogy mindegyik évben, várhatóan az idei évben is, negatív volt a beruházások változása. Van ennek egy dinamikája, az éves érték 2024-ben volt a legalacsonyabb, 2025-ben már kisebb volt, és idén várhatóan még kisebb lesz ez a csökkenés. Ez alapján lehet remélni azt, hogy jövő évben látjuk már a fordulatot, és pozitív lesz a beruházás hozzájárulása a bruttó hazai termék növekedéséhez. Míg a lakossági oldalon, elsősorban az adóváltoztatások révén, a jövedelmek egyfajta átcsoportosítása zajlik, a vállalati oldalon, bár ott sem egyformán a nagyobb és a kisebb vállalatoknál, de alapvetően tehernövekedésről beszélhetünk. Ugye a nagy, 500 millió eurót meghaladó árbevételű vállalatok esetében megnövekszik a társasági adó 9-ről 15 százalékra, növekszik az innovációs járulék, és megmaradnak a szektoriális különadók, tehát összességében a vállalati szféra nagyobb befizetésekkel járul hozzá a költségvetéshez. Ezt ellensúlyozzák a kormány által meghirdetett programok, az, hogy az EU-tól számíthatunk valamivel több forrásra. Itt nyilván kulcskérdés az, hogy ezeket milyen gyorsan lehet bevezetni a gazdaságba, milyen gyorsan válnak ezek olyan beruházásokká, amelyek termőre is fordulnak. Ezeknek a hatásoknak az eredője fogja eldönteni, hogy milyen impulzust kapnak a vállalatok ezen a téren, tehát hogy megvalósulhat-e ez a beruházási fordulat a jövő évre vonatkozóan, és ha igen, milyen erővel, ezt az 5 százalék fölötti mértéket el tudjuk-e érni.
A beruházásokhoz szükséges üzleti bizalom tehernövekedés idején elméletileg megvalósulhat? Mondhatja valaki azt, hogy jó, jó, növekednek a terhek, de legalább látom, hogy mi lesz a következő négy évben, kiszámolom, még így is megéri? Vagy ez elméleti lehetetlenség?
Ez a kulcskérdés, amit mondott, elméletben abszolút lehetséges, mert a vállalatoknak valóban arra van szükségük, hogy hosszú távú kiszámíthatóságot lássanak. Az idei évben, mivel új kormányunk van, lehetőség van az Európai Unió által jóváhagyott és kötelezően megalkotandó, középtávú fiskális strukturális tervnek a módosítására. Az erről szóló egyeztetések zajlanak a kormány és az Európai Unió között, de nem ismerjük még magát a tervet. A kormány viszont már kiadott egy olyan középtávú gazdaságpolitikai és költségvetési programot, ami a 2027–2030-as időszakra vonatkozik, és nyilván ennek a számai, meg ennek a tartalma azért erősen orientáló a tekintetben, hogy körülbelül mi várható majd az uniónak is benyújtandó tervben. Ebben az látszik, hogy relatív óvatos növekedéssel számol a kormány, lassú, fokozatos élénküléssel, 2030-ban 3,1 százalékos növekedéssel, és a költségvetési konszolidációnak a jövő évre tervezettnél kisebb lépésekkel való folytatásával. Ugye 4, majd 3,4, majd 2,8 százalékra szeretnék csökkenteni a hiányt. És ez a gyorsuló, de nem kiugró növekedés, párosulva a lépésenkénti hiánycsökkentéssel azt eredményezi, hogy van egy olyan adósságpálya, ami folyamatosan csökkenő, GDP-arányos államadósságot tartalmaz, de nem tud óriási lépésekkel csökkenni ez az adósság. Ez már nyilván orientálja a vállalkozásokat, de a beruházások megtérülésének számításánál még ennél részletesebb információkra vágyik a vállalati szféra, például az adójogszabályoknak a hosszú távú kiszámíthatóságára.
Az egy jó kormányzati ritmusérzékre vall, hogy az első lépés a hiánycsökkentés irányába a legnagyobb, és akkor utána kisebbek és kisebbek jönnek? Mert a végén ott van egy választási ciklus zárása megint.
Egyértelműen az elején kell nagyot lépni, az elején talán könnyebb is lehet nagyobbat lépni, különösen így, hogy választás, kormányváltás után vagyunk.
Még mindenki hangulatban van.
Mondhatjuk így, igen, alighanem könnyebb ilyenkor elfogadtatni bizonyos lépéseknek a szükségességét, aztán ez később nehezebbé válhat. Ahogy mondtam, nagyon bizonytalan világgazdasági környezetben vagyunk, tehát még hogyha a kormányzat lépésről lépésre meg is valósítja, amit eltervezett, még a későbbi évekre is, ahol még a részletes tervek nem ismertek, jöhet olyan sokk, ami kitérítheti a pályáról a konszolidációnak a végrehajtását. Ezért fontos az, hogy konzervatív vagy relatív konzervatív legyen a makropályának is a megtervezése, és ezért mondom azt, hogy hogy a jelen bizonytalan környezetben erről az adósságszintről indulva a betervezettnél magasabb növekedéseket reálisan nem várhatunk, azt mondom, hogyha ezt a pályát, és ezt a viszonylag szerény, de mégiscsak folyamatos adósságcsökkentést sikerül elérni, akkor jó úton vagyunk.
A középtávú pálya, amit az előbb említett, a kormány szerint az gazdaságpolitikai fordulatot fog okozni. Két fő forrása lesz: az állam működési kiadásainak csökkentése, amiről már beszéltünk és a hazahozott európai uniós források hatékony felhasználása. Ez utóbbi mekkora lökést adhat? Egy egyszerű ember számára ránézésre rettentő sok pénz.
Így van, összegszerűen nagy. Itt utalok vissza arra, amit mondtam, a hogyan költésnek a jelentősége legalább akkora, mint hogy mennyit tudunk elkölteni. Ahogy mondtam, egyrészt számít az, hogy ezt milyen gyorsan és mennyire jó projektekhez sikerül bevezetni a gazdaságba, ebben az esetben már jövőre szemmel látható lehet a hatás. Vannak olyan projektek is, ahol viszont kisebbnek prognosztizálható a közvetlen hatás, vagy csak jóval hosszabb távon jelentkezhet, mert például komoly importarány kötődik hozzá, például vasútfejlesztések, vonatbeszerzések kapcsán, vagy azért, mert olyan európai projektekbe való betársulást jelent, ahol például a majd megvásárolható számítókapacitás mindenképpen tudja segíteni a magyar cégeket, de előre ez nehezen számszerűsíthető, és majd hosszabb távon bontakozhat ki ennek a hatása.
A Tanács a véleményében is írja, hogy az exportkapacitásnak növekednie kellene, merthogy termőre fordulnak azok a gyárak, amelyeket korábban építettünk, de azt is írja néhány sorral korábban, hogy a fő exportpiacainkon növekedéscsökkenés várható. Miből fogják megvásárolni a mi termékeinket? Ha ott növekedéscsökkenés van, akkor Günternek is kevesebb pénze lesz új BYD-t venni.
Így van, ez az egyik kockázata a nettó exportkomponens megvalósulásának. A kormányzat ezen a soron is óvatos volt, és azt mondta, hogy a jövő évben nem tud még a nettó exportnak pozitív hozzájárulása lenni, mivel egyrészt az erős fogyasztásnak is lehet importvonzata, a beruházásoknak meg még inkább. Ha a beruházások élénkülni tudnak a várt mértékben, annak szinte elkerülhetetlenül lesz egy import vonzata, és egy ilyen esetben a termőre forduló beruházások, van köztük autógyár, van köztük elektronikai termelő üzem is, szóval az ő hozzájárulásuk lehet, hogy arra lesz elég, hogy valamennyire ellensúlyozza az importmegugrást.
A devizafinanszírozás a jelenlegi lejáratok mellett kockázatos vagy teljesen rendben van az eladósodottságunk kifelé?
Azzal kezdem, hogy az adósságszintünk ötven éve magas. Ezzel az örökséggel fordultunk már rá a rendszerváltozásra is. A régióban még mindig miénk a legnagyobb GDP-arányos adósság, és ez folyamatos terhet jelentett a mindenkori magyar gazdaságnak és a mindenkori magyar kormánynak. A rendszerváltás óta folyamatosan jóval nagyobb kamatkiadásokkal kell számolni a magyar büdzsének, és ez mindig egy fokkal nehezebbé teszi a konszolidációs lépéseket is. A kamatkiadáson való spórolásnak az egyik lehetősége, hogyha az alacsonyabb kamatú devizában, praktikusan euróban veszünk fel adósságot, amennyiben nem szembesülünk extrém árfolyamkockázattal. Mikor nem szembesülünk azzal? Ha hiteles a kormányzatnak a gazdaságpolitikai terve, illetve a költségvetése, és ennek a végrehajtása is. Ráadásul, hogyha az euróhoz vezető út hiteles, akkor az azt fogja jelenteni az idő múlásával, hogy egyre kevésbé az euró jelenti az árfolyamkockázatot, hanem a fennmaradó forint. Ennyire, persze, ne szaladjunk még előre, hiszen még nincsen hivatalosan kitűzött eurócsatlakozási dátum, sem előtte az árfolyammechanizmusba való belépési dátum. Valamilyen mértékű devizafinanszírozás fenntartása indokolt lehet, de erre az árfolyamkockázatra valóban a Tanács is felhívta a figyelmet.
Az euró bevezetés felé vezető út akkor hiteles, ha elég katonás?
Én inkább azt mondanám, hogyha az előre felrajzolt íven, az előre lefektetett lépések, elvek mentén zajlik. Az, hogy mennyire nevezhető katonásnak, amit a középtávú tervben látunk, ez akár ízlés dolga is lehet. Az első lépés, azt gondolom, kellően nagy ebben. A továbbiaknak a megítélését majd az dönti el, hogy mennyire tud ragaszkodni a kormány ehhez az előre meghirdetett lépéssorhoz.
Ennek az állomásai mindig a következő évi költségvetésnél derülnek ki, vagy a menet közbeni módosításnál is kiderülhet már, hogy letéregetünk az útról?
Menet közben is kiderülhet, óhatatlanul nagyon nehéz pontosan a terveket megvalósítani. Itt ebben az tud üzenetértékű lenni a piac felé is, a Magyarországot finanszírozó befektetők felé is, hogyha azokra a hatásokra, sokkokra, amelyek letéríthetik Magyarországot erről az útról, a kormányzat aktívan reagál, és próbál olyan intézkedéseket tenni, amivel ellensúlyozza a sokkoknak a hatását.
A sokkok általában valamilyen költségnövelő hatással járó sokkok, például üzemanyagár-sokk, energiaár-sokk, ilyenek szoktak lenni, ezekre nem nagyon lehet másképpen reagálni, mint valami átcsoportosítással valahonnan elvenni.
Az egyik lehetőség, igen, hogy megnövekszik a költsége valaminek. Ennek az egyik kezelési módja, hogy valahonnan máshonnan elveszünk. Van egy másik kezelési mód, kevesebbet használunk fel abból, ami drágább lett. Mikor tudunk kevesebbet felhasználni? Hogyha az ár, mint információ, az közvetítve van a felhasználók felé. Ha valami nagyon megdrágul, akkor próbálja helyettesíteni.
Ennyiért én már nem veszem meg. De ahhoz vagyunk szokva, hogyha valamit ennyiért már nem vennénk meg, akkor jön a kormány és bevezet egy ársapkát, vagy mint a mostani kormány, ad egy ötezer forintos, havonta járó dízelkompenzációt. Nem ahhoz vagyunk szokva, hogy akkor nem vesszük meg.
Igaz, de említek egy pozitív példát is, az árrésstopnak a bejelentett kivezetését. Az ilyen jellegű ártorzító intézkedéseknek az a nagy hátránya, hogy kiveszik az árinformáció közvetítő szerepét is. Lehet egy adott költségnövekedés, árváltozás veszteseit más módon is kompenzálni, de azt gondolom, hogy az ár szerepét érdemes meghagyni, mert az minden egyéb intézkedés nélkül ösztönözi az érintetteket arra, hogy kevesebbet fogyasszanak az adott termékből vagy szolgáltatásból, próbálják meg helyettesíteni, hatékonyabban használják azt fel, és ezen túl lehet helye a támogatásnak. Azt gondolom, hogy közgazdaságilag és a költségvetés szempontjából is az helyes, hogyha az ár ösztönző szerepét a lehetséges mértékig fenntartjuk.
A nagyon jó dolgok, drágák, ezt mindenkinek meg kell tanulnia. A kommunikáció számít? Az nem számszerűsíthető, de ahogyan a kormány vagy a jegybank időnként az euró felé vezető útról beszél, az a piacok számára egybecsengő, meggyőző. Valóban ezt akarjuk? Vagy még nem?
A kommunikáció az rendkívül sokat számít. Nemcsak most, az euróbevezetés kapcsán, de a megelőző időszakban is lehetett látni, hogy a kormányzati és a jegybanki kommunikáció összhangjának a megbomlása viszonylag kis mértéknél is már rezdüléseket tudott okozni a piacon. Az, hogy most a piacok gyakorlatilag tartják az értékítéletüket már hónapok óta, hogyha most árfolyamban vagy a magyar állampapírok hozamában fejezzük ki, akkor azt gondolom, az visszaigazolja, hogy most van összhang ebben a kommunikációban.