A Fidesz elnöke legutóbb a Tusványoson határozta meg a parlamenti frakció feladatát. Az lesz a dolguk, hogy bizonyítsák, hogy a jobboldal képes egy magasabb színvonalú kormányzást felmutatni, de azt is mondta, hogy most az önkritikus ellenzéki politika helyett egy átfogó ellenállási politikára kell váltani. Hogyan lehet magasabb színvonalú kormányzást csinálni átfogó ellenállási politika keretei között, amikor ennek fogalmi eleme az együtt nem működés?
Mi együttműködve nem működünk együtt. Ezt a feladatot kell megoldani valahogy az elkövetkező hetekben, hónapokban. Nyilván ez egy kísérleti terep. Ilyen politikai tapasztalat legutóbb a Kádár-rendszer utolsó éveiben volt. Akkor volt egy olyan rendszer, ami mindenki számára nyilvánvalóan illegitim volt, senkiben meg sem fordult egy pillanatig sem, hogy egy legitim jogi és politikai rendszer keretei között kell a rendszerváltást előkészíteni és lemenedzselni. Ettől még voltak területek, ahol egyébként a magyar emberek különböző együttműködési, túlélési stratégiákat dolgoztak ki. Attól még, hogy a Kádár-rendszer illegitim volt, aki fölszállt a villamosra, az vett jegyet.
És akadt, aki, mondjuk egy szabadon választott parlamenti választáson – volt a Kádár-rendszer végének egy ilyen szakasza – beült a parlamentbe.
Igen, az egy másfajta együttműködési stratégia. Nyilván az a parlamenti képviselő, akit ott visszahívás után időközi választáson beválasztottak az egyébként nem szabadon választott országgyűlésbe, az az Országgyűlésben működve úgy tett, mintha egy szabadon választott országgyűlésben végezne politikai tevékenységet.
Akit Cservenkáné helyett beválasztottak, akit visszahívtak, az akkor egy más minőségű képviselővé vált egy régi rendszerű parlamentben? Valamennyire ez az analógia?
Ez nem pontos analógia, merthogy egyébként a Fidesz-frakció részéről a jelenlegi országgyűlés legitimitását senki nem kérdőjelezi meg. Szabad választásokon választottak országgyűlési képviselőket, akik teljes politikai mandátummal rendelkeznek, nyilván ezért veszünk részt mi is az Országgyűlés munkájában, mert egyébként magát az intézményt legitimnek tekintjük, és az ott végzett munkát is fontosnak tartjuk.
A törvényeket is legitimnek tekintik, amit az Országgyűlés kétharmaddal meghoz?
Ebbe a kérdésbe nagyon részletesen nem mennék bele, mert az ellenállás szempontjából ennek csak annyiban van jelentősége, amennyiben a politikai ellenállást sikeressé vagy sikertelenné teszi. Nyilván vannak bizonyos alaptételek, például az, hogy a Sulyok Tamás helyére illegitim módon kerülő köztársasági elnököket nem tekintjük legitim köztársasági elnöknek, tehát semmilyen személyi kvalitás nem tudja legitimálni azt a helyzetet, ami ott kialakult. De a kérdés nem az, hogy jogdogmatikai meg elvi következetességgel hogyan tudjuk alakítani ezt a helyzetet, hanem hogy minden helyzetet a politikai lehetőség szempontjából mérlegeljünk. Nekünk olyan válaszokat kell adni ezekre a kihívásokra, amikkel meg tudjuk szerezni arra a politikai mandátumot, a felhatalmazást, hogy az ellenállás eredményeképpen a sínről kizökkent jogállamisági helyzetet vissza tudjuk zökkenteni a helyére. A magyar emberek felhatalmazásának köszönhetően alakult ki ez a jelenlegi helyzet, kétharmados többsége van a Tisza Pártnak és a Tisza-kormánynak, és ők ezzel a kétharmados felhatalmazással visszaéltek. Nyilván nekünk az a feladatunk, hogy hasonló erejű politikai felhatalmazást szerezzünk – ennek a pártstruktúrájától függetlenül – ahhoz, hogy ezt a helyzetet visszazökkentsük a rendes kerékvágásba. Én nem abban látom a feladatomat, hogy minden nap alkotmányjogászok hadával konzultálva megállapítsam, hogy most akkor ezen a szavazáson részt vehetek-e, ezt a jogszabályt én betartom-e, erre a rendezvényre elmehetek-e, hogyha fölhúzzák a magyar nemzeti lobogót a Kossuth téren és ott lesz majd a köztársasági elnöki funkciót éppen betöltő személy, akkor én mellé állhatok-e vagy nem. Nekünk ezekben a kérdésekben nem szabad elveszni a részletekben és nem szabad dogmatikai merevségekkel megkötnünk a saját kezünket, mert ez a politikai ellenállást a nap végén nem erősíteni, hanem gyengíteni fogja. Pragmatikusan kell ehhez viszonyulni, politikai szempontok alapján kell mérlegelni ezeket a kérdéseket.
Amikor például Forsthoffer Ágnes házelnök, ideiglenes elnökasszony meghívja a parlamenti pártokat, akkor oda kisebb problémának gondolják elmenni, jóllehet illegitimnek tartják, mint távol maradni? Vagyis gyors mérlegelésekre lesz szükség, mert valószínűleg az események egymás után fognak pörögni.
Igen, ez egyszerre nagy és kis probléma is volt. Nagyon nagy probléma volt, mert éreztem bizonyos szándékot egyébként a házelnök asszony részéről, hogy ezt a találkozót az ideiglenes köztársasági elnöki pozíció legitimálására használja föl. Ő maga jelentette be, hogy nem fog beköltözni a Sándor-palotába, és egyébként napjai jelentős részét az Országházban tölti. Ezt a találkozót mégsem az Országházban hívta össze, hanem a Sándor-palotában, aminek nyilván van egy szimbolikus jelentősége. Vak lennék, ha nem látnám az emögött rejlő politikai szándékokat, de a helyzet az, hogy elmondtuk, hogy a mi részvételünk ezen a találkozón az ideiglenes köztársasági elnöki pozíciót nem legitimálja. De úgy gondolom, hogy a találkozónak a lényege nem is ez, hanem hogy volt egy olyan helyzet, amelyről a miniszterelnök azt állította, hogy egy nemzeti válsághelyzet, egy energiaellátási válsághelyzet. És úgy tűnik, hogy a miniszterelnök nyitott volt arra, hogy erről a helyzetről, illetve a kormányzati intézkedésekről, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenekről, tájékoztatja a parlamenti frakciók vezetőit, amivel jelzi azt, hogy valami nincsen rendjén, mert egyébként ez nem bevett gyakorlat, a kormány a rendelkezésére álló eszközökkel szokta ezeket a válsághelyzeteket kezelni, ehhez nem kell összehívni az ellenzéki pártok frakcióvezetőit.
Kedvező helyzetekben szokott ilyen lenni, azt hiszem, hogy még Orbán Viktor miniszterelnök is csinált ilyet, ritkán ugyan, de csinált.
Akkor került ilyenre sor, amikor a szomszédunkban kitört egy háború. Most, szerintem, ezt a tájékoztatást a miniszterelnök az Országházban is megadhatta volna. Plenáris ülésen erről be lehet számolni, de éppen a kormány és a kormánytöbbség javaslatára döntöttek úgy, hogy plenáris ülésre nem kerül sor, emiatt ezt a tájékoztatót az Országházban nem tudjuk megkapni. Szerintem, ha a miniszterelnök ilyen tájékoztatást akar adni, akkor nekem kutyakötelességem ezt meghallgatni, és hogyha lehet, akkor a válságkezelésben konstruktív módon részt venni, például, ha jogalkotásra van szükség. Ha ezt a tájékoztatást én az Országházban kapom meg, az a legjobb, de ha nem kapom meg ott, én ezért a tájékoztatóért el tudok menni a Nagyvárad téri metrómegállóhoz, ha ott kapom meg, ha pedig egy gyönyörű, szép, egyébként jelenleg törvényes lakó nélküli budai várépületben, akkor odamegyek.
Azt mondta egy helyütt, hogy a normalitás és a józan ész hangja lesznek. Milyen technikát választottak erre, amikor a parlamentben a miniszterelnök minden csatát maga vív meg, és a vége mindig az, hogy felelősségre vonja az őt kérdező ellenzéki politikust valami korábbi cselekedete miatt?
Ez is nagy dilemma, és ezeket a vitákat a Fidesz frakcióban mi egymás között rendszeresen lefolytatjuk. Alapvető kérdés, hogy én, mint ellenzéki parlamenti képviselő, mit keresek az Országgyűlésben? Miért vagyok ott? Miért küldtek oda engem a választóim, és én hogyan tudok a leghatékonyabban a politikai mandátumomnak eleget tenni? Megítélésem szerint a parlamentben alapvetően háromféle tevékenység zajlik. Az egyik az, hogy politikai és közéleti vitákat folytatunk. Ez tipikusan a napirend előtti felszólalásoknak a terepe. Ezek a politikai viták jelenleg erősen személyeskedő, verbálisan agresszív mederben zajlanak, és általában a miniszterelnök szándéka szerint a múltra irányulnak, nem pedig a jelenre vagy a jövőre.
Igazán mindig a süketek párbeszéde volt a napirend előtti felszólalás, mindenki a magáét mondta. De ez teljesen normális.
A másik a parlamenti jogalkotás, a törvényalkotás, ahol az arra jogosultak törvényjavaslatokat, vagy határozati javaslatokat nyújtanak be. Ezeket megvitatjuk a plenárison és megvitatjuk a szakbizottságokban, és ennek eredményeképpen a parlament gyakorolja a jogalkotó tevékenységét. Itt is egy sajátos diszfunkciót látok. Ezek a javaslatok rendkívül hektikusan érkeznek, általában a társadalmi egyeztetés mellőzésével, és utána ráadásul az elfogadott törvényeknek több mint a fele kivételes vagy sürgősségi eljárásban került elfogadásra, ami azt jelenti, hogy a szokásos jogalkotási eljárást nem tudjuk lefolytatni. A kormánytöbbség nagyon kevés módosító javaslatunkat vette figyelembe, ettől függetlenül, ebben nekünk kutyakötelességünk részt venni, függetlenül attól, hogy egyébként a politikai klíma milyen.
De, bocsánat, ez egy más technika, mint amit a Fidesz csinált, amikor önálló képviselői indítványokkal működtette az Országgyűlést ahelyett, hogy a kormány előkészítés, egyeztetés, köröztetés, satöbbi, satöbbi, satöbbi után nyújtotta volna be?
Számos kritikát kaptunk az elmúlt időszakban, hogy nagy horderejű egyéni képviselői indítványokat nyújtottak be, és ezzel a társadalmi egyeztetést ki lehetett kapcsolni. De ilyen arányban a sürgős és a kivételes eljárást, mint a jelenlegi kormánytöbbség, mi nem vettük igénybe. Én itt látok nagyon erős elmozdulást abba az irányba, hogy az érdemi vitát a parlament termeiből száműzzék vagy minimumra szorítsák. Nyilván ez az új kormánynak kezdeti időszaka, meglátjuk, hogy ebből rendszer lesz-e, vagy ez csak a kormányváltás utáni politikai hévnek a megnyilvánulása, mindenesetre a tendencia nem szerencsés.
Eddig két funkciót említett a háromból.
A harmadik funkció: a parlament, mint a végrehajtó hatalom, a kormány tevékenységének az ellenőrzője. Erre vannak bejáratott parlamenti eszközök, ilyenek az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések, írásbeli kérdések, satöbbi. Itt is komoly diszfunkciót és problémát látok, mert ha nézi valaki a parlamenti közvetítéseket, ez még a jogalkotási viták előtti rész, ilyenkor az egyébként szerencsés módon megélénkülő érdeklődés még szokott tartani, mert ha jól értem, amikor az emberek bekapcsolják a közvetítést, meg szokták nézni a szikrázó, napirend előtti felszólalásokat. Egyre többen. Az 1990-es évek eleje óta nem volt ilyen népszerű a parlamenti közvetítés, akkor is az újdonság erejével hatott, ahogyan nyilván most is. Az elején ezt a ketrecharcot mindenki meg szokta nézni, aki nézi a parlamenti közvetítést, utána a nézők jelentős része marad még az interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre, ám utána szépen elkopnak a jogalkotási viták végére, amik néha éjszakákba nyúlnak. Akik ezeket is megnézik, láthatják, hogy a legritkább esetben kap az interpelláló érdemi választ az interpellációra. Általában valamilyen személyeskedő megjegyzésbe foglalt visszaszúrás van, vagy „elmúlt 16 évezés”, és ezzel a párbeszéd le is zajlik. Vannak kivételek is, volt olyan ülésnap, amikor három egymást követő interpellációra adott választ fogadott el az ellenzék, merthogy azok konstruktívak voltak. Nem arról van szó, hogy az ellenzék eleve elzárkózik attól, hogy az interpellációra adott válaszokat elfogadja, noha azok értelmesek, hanem arról, hogy a kormányzati tevékenység vagy annak hiányának a beismerése helyett egyelőre még visszafelé mutogatás zajlik. De nyilván ez is idő kérdése, néhány hónappal vagyunk a kormányalakításon túl. Talán ebben az átmeneti időszakban még politikai törvényszerűség ez, bár szerintem nem szerencsés. De elfogadom a politika vastörvényeit, merthogy ezt a játékot játszom én is, ám gondolom, egy év múlva, amikor egy konkrét kormányzati intézkedés hiányát vagy annak a fonákságait vesszük napirendre, akkor már nagyon nehéz lesz visszamutogatni az előző kormányokra.
Élnek a törvényalkotás, törvényjavaslatok megírásának, kidolgozásának módszerével? Rendkívül melós szokott lenni, azt nagyon jól meg kell csinálni, hogy ne lehessen belekötni. Úgy, hogy nincs rá esély, hogy elfogadják.
Igen, van több futó törvényjavaslatunk is. Amit érdemes talán megnézni, a tárgysorozatba vétel előtt áll még, mert a kormánytöbbségnek a parlamenti labirintusban az a gyakorlata, hogy ezeket a javaslatokat nem veszi tárgysorozatba, így érdemi vitája plenárisan nem történhet meg. Ez a mindenkori kormánytöbbségnek a szíve joga, de például mi benyújtottunk egy törvényjavaslatot, ami a Tisza Párt többször elhangzott választási ígéretének megfelelően a gyógyszerek és gyógyhatású készítmények teljes körére nézve áfacsökkentést hajtana végre, nem pedig csak a vényköteles gyógyszerek esetében. Ez a törvényjavaslat ott fekszik a Ház előtt, ezt bármikor tárgysorozatba lehetne venni. Ehhez képest a kormány javaslata van most tárgysorozatba véve, ami kizárólag a vényköteles gyógyszerek esetében biztosítja ezt. De ezekkel az eszközökkel rendszeresen élünk. A KDNP-nek is van egy tárgysorozatba nem vett törvényjavaslata, ami a kiskorúak közösségiplatform-használatával, illetve internetes hozzáférésével foglalkozik, és ott próbál intézkedésekre javaslatot tenni, hogyan lehetne tagállami szabályozást ezen a területen bevezetni. Szerintem, érdemes a vitára.
Részben tartozik csak a törvényalkotáshoz: a frakciószerverek sorsáról, az abból származó adatokról, a bűnüldöző hatóságtól kaptak bármilyen értesítést, vagy egyelőre még dolgoznak rajta? Önök tudnak dolgozni a szervereken?
A pártnak a szervereit elvitték, ez nem a frakciószerver. Nem világos, hogy ezeket mikor kapjuk vissza, nincsen róla tájékoztatás. A szerverek tartalmazzák a párt teljes levelezését, a tagnyilvántartását, a belső adatbázisait. A Fidesz mint párt természetesen működik, mert alternatív módon tudjuk egymással tartani a kapcsolatot, föl tudjuk venni a telefont, mindenkinek van magán e-mail címe is.
Sétálnak, mint Ságvári idejében.
Igen, hogy is mondjam, a földalattiságnak és az illegalitásnak különböző fokozatait ismerjük. Ráadásul a Fidesz nagy öregjei között vannak olyanok is, akiknek személyes tapasztalatuk is van, hogy hogyan kell féllegális és strukturált, konspirált módon létrehozni valamit és működtetni. Vannak tapasztalatok, és látom, néhányuk szemében fölcsillant a régi tűz, hogy most végre vissza lehet nyúlni azokhoz az eszközökhöz, amiket egy időben alkalmaztak, és már melegítik az alagsorban a stencilgépeket, mint annak idején. A nyomdagépet visszük egyik lakásról a másikra, hogy két-három napnál sehol ne legyen hosszabb ideig. Vannak tapasztalatok ezzel kapcsolatban, de a párt egyébként működik, ám nyilvánvaló, hogy a szándék arra irányult, hogy a párt működését ellehetetlenítsék. Itt nem arról van szó, hogy egyébként az eljáró hatóságok számára ne lett volna az technikailag lehetséges, hogy valamilyen szabad címszavas keresés vagy bármi alapján leszűrhessék azokat az adatokat, amelyek a nyomozáshoz szükségesek voltak számukra. Nyilván egyébként a Fidesz, mint párt, a nyomozó hatóságokkal való teljes körű együttműködés pozícióját vette fel, de amikor azt látjuk, hogy ennek ellenére elviszik a teljes szerverállományt a teljes adattartalommal, ott azért nehéz nem arra gondolni, hogy bizonyos politikai megfontolások is meghúzódnak, nem kizárólag a nyomozati érdek. A frakció infrastruktúrája jelenleg érintetlen, a frakció működőképes, a frakció adathordozói, adatbázisai megvannak. Mi teljesen operatívak vagyunk. Egyelőre a frakció működését nem fenyegetik adminisztratív akadályok.
Arról döntöttek már, hogy személyi döntésekben, bármilyen kinevezésben részt vesznek-e? És ha igen, akkor javasolnak-e vagy azt mondják, hogy abban nem vesznek részt?
Ezt megint a politikai haszonelvűség határozza meg. Például, abban az esetben, hogyha egy illegitim módon eltávolított alkotmányos szerv vezetőjének a pótlásáról van szó, akkor ott az érvek az ellen szólnak, hogy ebben mi konstruktívan vegyünk részt. De ha például van egy testület vagy egy kuratórium, ahova az ellenzék jelölhet tagokat, a mi politikai érdekeink azt diktálják, hogy vegyünk részt, legyünk ott, a vitákban szerepeljünk, a rendelkezésre álló információkhoz férjünk hozzá, mert ez a hatékony ellenzéki és egyébként ellenállási tevékenységhez is szükséges.
Van most valamilyen operatív viszony a pártelnök, a választmány, az elnökség meg a frakció között? Vagy mindenki önállóan tevékenykedik, mint a nindzsák?
Természetesen van koordináció. A Fidesz elnöksége ebből a szempontból jól összerakott testület, merthogy az elnökségben helyet foglal a pártelnök, az elnökségben helyet foglal a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki én vagyok, egyébként a Fidesz egyik alelnöke is vagyok. Az elnökségben helyet foglal a választmány elnöke, és az elnökségi ülésekre állandó meghívott a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője, Gál Kinga egyébként alelnök is. Úgy látom, hogy a koordinációnak a személyi és a szervezeti feltételei is adottak, ugyanakkor ez egy bevett és következetesen vitt gyakorlat, hogy a frakció és az európai parlamenti frakció is stratégiai autonómiával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy akár stratégiai jelentőségű kérdésekben is önállóan állást foglalhat mindaddig, amíg a Fidesz politikai közössége által meghatározott irányt követi. Nyilván ez fontos az én szempontomból is, mert mint frakcióvezető, politikai felelősséggel kell vezetnem a frakciót, ez érettséget, önállóságot követel meg, és azt, hogy felnőttnek tekintsük mindazokat a szereplőket, akik a döntéshozatalban részt vesznek. Ez a frakciónak is fontos, a frakció is felnő ahhoz a feladathoz, hogy nem a politikai kézivezérlés vagy mikromenedzsment állapotában van, hanem felelősen kell akár nehéz politikai döntéseket is a helyszínen, a körülmények ismeretében meghozni. Szerintem ez jót tesz a frakciónak és a képviselőknek is.
Az reális, hogy a frakció körülbelül a 15 százalékának a cseréjére készül, vagy nem?
Ez egy reális célkitűzés, szerintem szükséges is. Bizonyos változásokat már bejelentettünk. Bejött Hortay Olivér és Palóc André a frakcióba, ami szerintem nagyon jó döntés. Úgy gondolom, hogy fiatal, dinamikus, jól kommunikáló és egyébként nagyon komoly szakmai kompetenciával rendelkező képviselők jöttek be, akiknek a szívük és az eszük is a helyén van. Ez a folyamat még nem ért véget, nyilván én mindig megkapom ezeket a kérdéseket, hogy mikor, ki, hogyan és miért jön be, de ezeknek nem akarok elébe menni. Annyit tudok elmondani, hogy a folyamat még nem ért véget. Olyan frakciót szeretnénk összerakni, ami meg tudja jeleníteni egyrészt a politikai közösség sokféleségét, másrészt pedig megmutatja azt, hogy milyen kommunikációval, milyen témákban és milyen irányba akarunk előre menni, azért, hogy a Fideszt egy vonzó és a következő választáson a győzelem esélyével induló politikai közösséggé formájuk.
Hogyan kell számolnia azokkal, akiknek a jelenlegi szabályozás szerint parlamenti jövője nem lehet a mandátumkorlátozás miatt?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, és van emberi oldala is. Nyilván, hogyha valaki tisztában van azzal, hogy a következő parlamenti választáson már nem lehet jelölt, akkor önkéntelenül is elkezd gondolkodni azon, hogy az ő személyes és politikai jövője hogyan alakul a későbbiekben. De azt gondolom, hogy mindenkinek a nap végén az egyéni döntése kell hogy legyen, hogy érzi-e magában a politikai ambíciót, felelősséget, energiát, kezdeményezőkészséget, megvan-e benne az a tűz, ami viszi előre, függetlenül attól, hogy a 2030-as parlamenti választáson tud-e indulni vagy nem sem. Úgy gondolom, hogy azoknak kell maradniuk a frakcióban, akik ezt a tüzet, ezt a lendületet érzik magukban. Nyilván a politikai közösségünket sokféleképpen lehet szolgálni, akár parlamenti képviselőként, vagy más minőségben is, lehet úgy, hogy előrelépünk kettőt, vagy úgy, hogy hátralépünk kettőt. Nyilván ezeket az egyéni szempontokat és ambíciókat a politikai közösség érdekével össze kell hangolni.
De a következő választásra nyilvánvalóan föl kell építeni valakit, aki ahelyett indul, aki technikailag nem indulhat.
Igen, de ezek elsősorban technikai meg taktikai kérdések. Nyilván egy parlamenti frakcióba csak az ülhet be, aki az országos listán szerepel, vagy akit egyéni választókerületben képviselőként megválasztanak, mondjuk, egy megüresedő mandátum helyére.
Valahol nyerni kell.
De ahhoz valahol nyerni kell. Nem gondolom, hogy a jelenlegi országos listánk határozza meg azt, hogy a következő parlamenti választáson kik lesznek a jelöltjeink, de éppen egyébként a Tisza Párt története az, amelyik megmutatja, hogy politikai karaktereket, politikai szereplőket nemcsak a parlamentben lehet építeni, hanem a parlamenten kívül is. A mi mondásunk az, hogy azt a fajta politikai tevékenységet, amit most az egyszerűség kedvéért írjunk le politikai ellenállás címen, a parlamenten belül és a parlamenten kívül is kell folytatni. Hogyha a Fideszt, ahogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondta, egy inkubátorháznak tekintjük, ahol közösségeket, politikai szereplőket, kezdeményezéseket próbálunk segíteni, támogatni, mindazokat, akik a Szabadság Koalíciójához akarnak és tudnak csatlakozni, akkor ennek csak egyik terepe a parlament. Lehet, hogy a hosszú távú politikai jövőt, a politikai közösségünk jövőjét tekintve nem is feltétlenül a legfontosabb vagy a meghatározó terep, de nyilván az a terep, ahol a politikai tehetség, a kommunikációs készségek és a kormányzóképesség mind meg tud mutatkozni.
Említette, hogy nem feltétlenül a mindenkori parlamenti terep a legfontosabb az építkezésben. Új receptet csinálnak, vagy visszahozzák az egyszer már nagyon sikeres régit, a polgári köröket terepmunkával? Hende Csaba éppen fölszabadult.
A polgári körök tapasztalata most is nagyon fontos. Szerintem egy az egyben nem lehet lemásolni, megismételni, merthogy – lehet, hogy bonyolultan fogom magam kifejezni – a társadalmi nyilvánosság, meg a politikai kommunikáció természete alapvetően megváltozott az elmúlt egy-két évtizedben. Amikor a polgári körök alakultak, akkor a Facebook és az internet világa egyáltalán nem volt olyan meghatározó, mint most. A fiatalok politikafogyasztási, illetve közéleti, részvételi attitűdjei teljesen mások voltak, és egyáltalán, úgy tűnt, hogy vannak olyan emberek, vannak olyan csoportok, akik a politikába sohasem vonhatók be, vagy attól mindig távol fogják tartani magukat. Az a részvételi arány, ami a legutóbbi választáson volt, elképzelhetetlen lett volna mondjuk egy évtizeddel ezelőtt.
De lehet, hogy megváltozott a világ. Odamentek az emberek a szavazófülkébe.
Ebben teljesen igaza van, és úgy gondolom, hogy a mi politikai közösségi építkezésünknek is reflektálnia kell erre. Vagyis az akkori polgári köri gyakorlat nem megismételhető, de valami ehhez nagyon hasonló folyamatot kell nekünk segíteni, támogatni.
Szervezni vagy segíteni, vagy a kettő együtt?
Segíteni. A tapasztalat az, hogy ez a fajta közösségszervezés fölülről lefelé nem működik. Sőt, nemcsak hogy nem működik, hanem egyenesen kontraproduktív, mert egy idő után önmaga paródiájába fordul át.
Ne mondja meg nekem a városi nadrágos ember, hogy hogyan kell gondolkodni, hanem segítsen?
Meg egyáltalán, hogyha amikor mobilizálni szeretnék, vagy keresek valamilyen helyi ügyet, ami mögé egy közösség odaállítható, vagy egy olyan országos témát, ami embereket megmozgat, vagy hasonlóan gondolkodó emberek csoportjai egyszerűen csak elkezdenek beszélgetni olyan kérdésekről, ami őket érdekli, azt agyon tudja nyomni az, hogyha egy meghatározó vagy nehézsúlyú politikus az egész kezdeményezésre ráül.
Milyen témákat lehet találni? El tudja képzelni, hogy egy szennyező akkugyár ellen segít a Fidesz ellenállást szervezni? Nehéz elképzelni ilyen témákat.
Igen, éppen ezért a Fidesz ezekben a folyamatokban nem is mint politikai párt vesz részt. Az inkubátorház éppen azt jelenti, hogy infrastruktúrát adok ezeknek a közösségeknek anélkül, hogy a politikai tartalomra, mint párt, szeretnék ráülni.
Ingyen kibérelném a művelődési ház nagytermét, hogy melegben vitatkozhassak?
Ez is egy lehetőség, mert van, ahol éppen ez hiányzik. De van, ahol lehet, csak az hiányzik, hogy hogyan tudok egy Facebook-csoportot úgy létrehozni, hogy az hatékonyan működjön, és utána a kezdeményezés megy előre. Egyébként a téma az utcán hever, mert nyilván Nyugat-Magyarországon egy csomó embert foglalkoztat, hogy akkor most van-e azbeszt az aszfaltban, vagy nincs, és hogy az, amit a kormány javaslatként megfogalmaz az azbeszt eltávolítására, az jó vagy nem jó. Ezek olyan kérdések, amelyekről lehet értelmesen beszélgetni, és persze vannak olyan kérdések, amelyek a helyi jelentőségen túlmutatnak. A mi jobboldali politikai közösségünk rendkívül sokféle, sokszínű közösség, és ez valamilyen módon viszonyul a Fideszhez mint politikai párthoz. De a választási eredmény azt mutatta, hogy egyébként a konzervatív, jobboldali politikai közösségnek a határai messze túlmutatnak a Fidesznek mint pártközösségnek a határain. Az a kérdés, hogy mi hogyan tudunk segíteni ennek a politikai közösségnek, hogy megfelelő képviseletet kapjanak mindazok a témák, értékek, érdekek, amelyekkel ez a közösség tud azonosulni. Mi ebben tudunk hasznosak lenni. Ennek az új kereteit meg az eszközét kell megtalálni. Ezt nem akarom nagyon elméleti jelenséggé dimenzionálni, de arról volt szó az elmúlt 16 évben, hogy a Fidesz kormánypárt volt, a kormányzásnak az eszköze. Ennek megfelelően ilyen katonai szervezettséggel rendelkező infrastruktúra volt, ahol nyilván az önálló kezdeményezéseknek, a fősodortól eltérő kommunikációnak rendkívül korlátozott terepe volt. De most éppen ezt kellene kinyitnunk, hogy ezek az energiák felszabaduljanak, és lehessen látni azt, hogy milyen mozaikokból áll össze valójában ez a politikai közösség. Az, hogy ezek a mozaikok hogyan néznek ki, mindegy is mindaddig, amíg mindenki úgy gondolja, hogy van egy nagy közös freskó és minden kis mozaikdarab ennek a része.
Hogy látja belülről: összekovácsolódik a politikai közösségük, vagy éppen szétfelé megy? Azért kérdezem, mert Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor mintha valamilyen más politikai formáció létrehozásán gondolkodnának, de nem mondják meg világosan. A Medián mára éppen kimérte, hogy ha a Fidesz úgynevezett polgári arculatú politikusai elindulnának önállóan egy választáson, simán bejutnának a parlamentbe. A KDNP augusztusban csinál tisztújítást, és a vitaanyaguk arról szól, hogy önállóan kell megmutatni, önálló pártszervezet, önálló választókerületi szervezet, úgyhogy lehet, hogy több konkurensük is lesz ugyanazon az oldalon a Mi Hazánk mellett.
Én ezt nem a Fidesz mint párt oldaláról közelíteném meg, hanem a politikai közösség képviselete oldaláról. Szerintem arról van szó, hogy van egy politikai közösség, ami Magyarországon meghatározó, és ez képviseletet keres magának. Szerintem ez egy teljesen természetes folyamat. Az a kérdés, hogy e politikai közösség köré milyen pártstruktúrát tudunk rajzolni, nem pedig az, hogy ezt a politikai közösséget a Fidesz mint párt keretei közé hogyan tudjuk betuszakolni. Néhány hónappal vagyunk a választások után, és három hónappal, kevesebb mint száz nappal a kormány megalakulása után. Tehát azt mondani, hogy mi lesz az a struktúra, amiben ez a politikai közösség a győzelem esélyével tud indulni a következő parlamenti választáson, még nagyon korai.
Nem lehet megmondani, hogy az egy a tábor, egy a zászló marad-e, vagy hogy helyette mi lesz?
Szerintem most még nem is érdemes ezzel foglalkozni. Az, hogy ki marad a Fideszben, ki megy innen, hányfelé szakad, kivel áll össze, kivel nem áll össze, ez olyan beszélgetés, ami a mi politikai közösségünk szempontjából destruktív. Ugyanis nekünk most nem az a célunk, hogy valamilyen pártstruktúrát tartósítsunk, konzerváljunk, vagy eldöntsük, hogy milyen színekben, milyen név alatt, milyen koalícióban, milyen szövetségben indulunk négy év múlva a választáson. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a politikai közösséget, ami egyébként a kérdésére válaszolva nyilván számában összehúzódott, de kohéziójában, energiájában, összetartásában, összekapaszkodásában meg erősödött, összetartsuk. Én olyan energiákat látok előjönni, nem csak Tusnádfürdőn, ami ebből a szempontból fantasztikus élmény volt, ez volt az ötödik Tusványosom zsinórban, és ezt a fajta összekapaszkodást, közösségi érzést, ezt az energiát, ezt az előző találkozókon nem tapasztaltam. De ugyanez van szerte az országban, amikor odajönnek az emberek, azt mondják, hogy tartsunk ki, dolgozzunk, ne adjuk fel, miben tudnak segíteni, hogyan tudnak használni. Ez a közösség olyan, mint a bakelit, ez nyomásra, hőre keményedik. Azt látom, hogy ez a kemény mag nagyon jó építkezési alap. Azok számára, akik nem ránk szavaztak az előző választáson, érdekes lesz majd az, amit mi Magyarországról és a magyar emberek jövőjéről mondunk. Nyilván néhány hónappal a választások után nem feltétlenül érdekes, mert őket most az érdekli, hogy a kétharmados többséggel rendelkező Tisza mihez kezd az országgal. Szerintem nekünk a parlamentben is ezzel kell foglalkoznunk, mert azért vagyunk ott, hogy a kormány mihez kezd az országgal, és mi ezzel szemben milyen kritikát, javaslatot, alternatívát tudunk megfogalmazni. De ha majd valamikor a magyar választóknak jelentős része elkezd érdeklődni aziránt is, hogy mi milyen válaszokat adunk ezekre a kérdésekre, akkor mi nyitott és befogadó politikai közösség kell hogy legyünk, amihez ők is tudnak majd kapcsolódni.
Az önkritikát, aminek most nincs itt az ideje a miniszterelnök szerint, átugorják, vagy csak elhalasztják? Ha végleg átugorják, akkor boldogan fogja vállalni mindenki más önökön kívül, és el fog mondani minden rosszat, amit csak lehet, de abba nem lesz beleszólásuk, mert azt fogják mondani, hogy hallgatnak.
Szerintem a kritikának a megspórolása, az átugrása, megkerülése nem helyes. De a nagy kérdés az, hogy ezt a kritikát, hogyan végzem, és az önkritikus megközelítésnek az eredménye miben mutatkozik meg. Nyilván a politikai ellenfeleink nagyon szeretnének fideszes flagelláns meneteket látni szerte az országban, ahol a politikusok megvesszőzik magukat és a ruhájukat megtépve, a mellüket verve bocsánatot kérnek mindenért, ami az elmúlt 16 évben történt. Csak az a kérdés, hogy ez a politikai alternatíva meg a politikai közösség szempontjából jó vagy nem jó. Ugyanis önmagában attól, hogy én flagelláns menetet indítok Budapesten, megtépem a ruháimat és verem a mellemet, a jövőre nézve semmi nem következik. Ez csak a múlttal kapcsolatos jelenlegi Tiszás narratívát erősíti. Nyilván ezért van óriási nyomás a Tisza Párt, meg a jelenlegi kormánypárti médiumok részéről, hogy ezt a fajta beszélgetést folytassuk, hogy milyen hibákat követtünk el, azért ki a felelős, mert ezek a viták önmagukban nem futnak ki sehova, és nem is ez a céljuk, hogy bárhova kifussanak. A politikai ellenfeleinknek az a célja, hogy az ő az elmúlt 16 évről alkotott politikai mítoszukat megerősítse.
Minden győztes politikának az a célja, hogy az előzőt a saját íze szerint mutassa.
Pontosan, ezért úgy gondolom, hogy az önkritikus megközelítésnek nem is így kell kinéznie, hanem úgy, hogy az, amit a jövőre nézve mondok, ahogyan a parlamentben viselkedem, ahogyan a civil szervezetekkel viselkedem, ahogyan a sajtóval viselkedem, amilyen politikai alternatívákat felkínálok, ahogyan a politikai közösségemben a konzultációkat lefolytatom, abból az következik-e, hogy levontam az elmúlt kormányzati ciklusok tapasztalatait vagy nem. Ez nem flagelláns menetben fog megjelenni, hanem az általam kínált politikai alternatívában. Ha az általam a jövőre nézve kínált politikai alternatíva olyan, amiből a támogatóink és az ellenfeleink is azt a következtetést vonják le, hogy mi ezeket a tanulságokat megértettük és levontuk, akkor ez az önkritikus folyamat végbement. Ha nem, akkor nem, függetlenül attól, hogy hány flagelláns menetet szervezek.
Tehát hogyha valamit nagyon másképp fognak csinálni, mint amit 16 év alatt volt alkalmunk megszokni, akkor az azt is fogja jelenteni, hogy valamit nagyon megértettek és látják, hogy az úgy nem volt jó.
Talán ez jó értelmezése annak, amit mondtam, de ehhez kapcsolódik egy hitelességi kérdés is, hogy teljesen őszinte legyek. Az úgy néz ki, hogy most az üléspontom határozza meg az álláspontomat vagy nem. Mert elég komoly kritika, és komolyan is kell venni, hogy bizonyos dolgokat én kormányon így csináltam, és most csak azért mondom ennek az ellenkezőjét, vagy azért mondok ettől eltérő dolgokat, mert ellenzékben vagyok. Az a kérdés, hogy az emberek elhiszik-e ezt nekem, hogy az az alternatíva, amit én fölkínálok, nem egy ellenzéki alternatíva, hanem adott esetben kormányon is ezt követném. Ezen dolgozni kell, mert ehhez hiteles személyek, hiteles politikák, hiteles folyamatok kellenek. Nyilván három hónappal az új kormány megalakulását követően nem lehet elvárni, hogy ez kész teljes fegyverzetben pattanjon elő, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből, de ezeket a stációkat végig kell járni, a hitelesség újraépítésének, felépítésének a folyamata hosszú ideig tart, de ennek egyetlen lépése sem lesz megspórolható.
Gulyás Gergely, Szijjártó Péter, Lázár János, Rogán Antal. Ők most minthogyha kívül maradnának a politikán. Ez végleges? Nagyon ismert arcai a Fidesznek, Lázár János pedig talán a második legtöbbet melózó ember volt a kampányban. De most eltűnt.
Ezt is én úgy tudom értelmezni, hogy a politikai közösségünknek mi áll az érdekében. Egyikük esetében sem kérdőjelezem meg azt, és szerintem senki nem kérdőjelezheti meg azt, hogy a politikai közösségünk iránti elkötelezettségük abszolút és feltétlen.
Szijjártó Péternél sem?
Igen.
Azért beszállni a civil, az üzleti szférába, nagyon véglegesnek tűnik.
Én ezt mondom erről, Orbán Viktor is nyilatkozott, de talán ez olyan kérdés, amit Szijjártó Péternek kellene direktben feltenni, ő tudna erre válaszolni, mert én nem az ő szóvivőjeként működöm. Nincs ilyen tervem. Az a helyzet, hogy nyilván egy rendkívül nehéz mérlegelési folyamat végén, Szijjártó Péter, egyébként Orbán Viktorral konzultálva, arra a következtetésre jutott, hogy adott körülmények között ez nem csak és nem is elsősorban Szijjártó Péter egyéni ambíciója, hanem a politikai közösségünk érdeke szempontjából is a jobb döntés. Az, hogy neki vezet-e vissza útja a direkt politizálásba, erről nagyon nehéz most nyilatkozni. Hogyha a magyar politikatörténetet nézem, akkor a rendszerváltás óta az egyetlen tanulság az, hogy sohase mondd, hogy soha. Amikor 1990-ben megnéztük a választás eredményét, én még akkor tizenegynéhány éves fiatal gyerek voltam, de ennyit már értettem, mindenki azt a következtetést vonta le, hogy az MSZMP utódpártjának nincsen visszaútja a magyar politikába, itt a vége, aztán 1994-ben máshogy lett.
Kétharmaduk lett.
Ezért mondom, hogy ilyet mondani Magyarországon, hogy kinek ért véget a politikai karrierje és kinek nem, milyen kontextusban tud valaki visszatérni a politikába és milyen kontextusban kizárt ez, nem lehet. Úgy gondolom, hogy ezek a döntések nem kizárólag személyes ambíciók, hanem a politikai közösség érdekmérlegelése alapján születtek. Nálunk ez úgy is szolgálhatja valaki, ahogy említettem, hogy előrelép kettőt és úgy is, hogy hátralép.
Az Orbán Balázs, Szekeres Pál csere a parlament és az Európai Parlament között, napirenden van még?
Igen, erről döntés született, és ennek a végrehajtása zajlik is. Az Európai Parlament eljárásai kicsit bonyolultabbak, mert a magyar Országgyűlésben ha egy képviselő lemond a mandátumáról, és erről az Országgyűlés elnökét nyilatkozatban tájékoztatja, akkor a nyilatkozat kézhezvételével a mandátuma meg is szűnik. De az Európai Parlamentben ez nem ilyen egyszerű, mert ott a képviselői lemondást az Európai Parlamentnek tudomásul kell vennie, vagyis a mandátum addig nem szűnik meg, amíg erről az Európai Parlament plénuma nem határoz. Márpedig ez leghamarabb valamikor augusztus végén, szeptember elején történhet, akkor kerülhet sor erre a cserére. De folyamatban van, eldöntött tény, lesz váltás Orbán Balázs és Szekeres Pál között.
Az alkotmánybírósági eljárást mennyire tartják alkalmazhatónak a kormány szándékának korlátozásában? A negyedik módosítás óta tartalmi vizsgálatnak ott nincsen helye, ha valamit szabályosan fogadtak el, akkor lényegében abból alkotmánymódosítás lesz, ez az önök szabályozása, csak most visszafele fordult.
Ezt tekintsem alkotmányjogi kérdésnek, vagy politikai kérdésnek?
Politikai kérdés.
Milyen elemzésbe merüljek bele? Az a helyzet, hogy amikor mi egy politikai ellenállási tevékenységet építünk, akkor nekünk minden parlamenten belüli és kívüli eszközt igénybe kell vennünk. A kevés ellenzéki eszköz közül, amit kétharmados kormánytöbbség mellett még tudunk használni, az egyik, hogy meghatározott számú országgyűlési képviselő normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól, amire az Alkotmánybíróságnak szerencsére elvileg záros határidőn belül reagálnia kell valamit, tehát nem süllyesztheti el a fiókban, hogy ez egy kellemetlen politikai kérdés, és majd a következő választás után térjünk rá vissza.
De talán még nem lehet a negyedik módosítás után. A 12. cikk ezt világosan leírja.
Igen, de ez már alkotmányjogi kérdés, akkor ebbe is belemennék egy kicsit, merthogy abban egyetértünk, hogy az Alkotmánybíróság nem helyezheti magát az alkotmányozó hatalom helyébe. Nem vizsgálhatja azt, hogy az Alaptörvénynek a tartalmi rendelkezéseit az alkotmányozó hatalom hogyan alakítja, merthogy nincsen alkotmányellenes alkotmánymódosítás, mint ahogy nincsen láthatatlan alkotmány vagy alkotmány felett lebegő alkotmány sem.
Volt láthatatlan alkotmány, Sólyom László az Alkotmánybíróság elnökeként beszélt erről a jogi koncepcióról.
Igen, amiből nagyon komoly alkotmányjogi diskurzus alakult ki. De az én állításom az, leegyszerűsítve és lefordítva magyarra, hogy egy baracklekvár akkor is baracklekvár, hogyha szilvalekvár feliratú címkét rakok rá. Vagyis amikor az Országgyűlés azt mondja az Alaptörvény-módosítás záró rendelkezései körében, hogy a hivatalban lévő köztársasági elnök mandátuma megszűnik, akkor nekem az az állításom, hogy alaptörvény-módosításnak van címkézve, de ez nem Alaptörvény-módosítás, hanem ez egy konkrét személyi döntés, amire a magyar Országgyűlésnek az Alaptörvény alapján nincsen joga.
És ezzel elmennek az Alkotmánybíróságra.
Elmentünk, mert már meg is történt. A beadvány ott van az Alkotmánybíróságnál. Kíváncsi vagyok, hogyan fog ehhez hozzányúlni, de én azt mondom, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálhatja azt, hogy egyébként az alaptörvény-módosítás eljárásrendjében elfogadott döntés az valójában alaptörvény-módosítás-e, és ez nem tartalmi vizsgálatot jelent, hanem ez egy előkérdés, amit az Alkotmánybíróságnak el kell bírálnia ahhoz, hogy utána az alaptörvény-módosításra vonatkozó szabályokat vagy a rendes parlamenti jogalkotásra, döntéshozatalra vonatkozó szabályokat alkalmazza. Szerintem ha az Alkotmánybíróság ezt a rendelkezést tartalma alapján ítéli meg, akkor nehezen juthat más következtetésre, csak arra, hogy ez nem alaptörvény-módosítás, hanem személyi döntés. Márpedig erre a személyi döntésre az Alaptörvény előír eljárásrendet meg szabályokat, hogyan lehet a köztársasági elnököt elmozdítani a hivatalából, és az Alaptörvény azt mondja, hogy az Országgyűlés kétharmada erre nem jogosult. Az Országgyűlés csak megfosztási eljárást kezdeményezhet és a megfosztási eljárás eredményeképpen lehet a regnáló köztársasági elnököt a hivatalából eltávolítani, tehát ez a rendelkezés ez alaptörvény-ellenes annak ellenére, hogy alaptörvény-módosításnak van címkézve. Mondhatja az Alkotmánybíróság, hogy nem ez a helyzet, az alaptörvény-módosítást mindig a formája és nem a tartalma alapján kell megítélni, de akkor azt javaslom, hogy legyen bátor, találja meg a gerincét, álljon a magyar emberek elé és mondja a szemükbe azt, hogy függetlenül attól, hogy mit tartalmaz ez a rendelkezés, ha az Országgyűlés azt mondja, hogy ez alaptörvény-módosítás, akkor ez alaptörvény-módosítás. Nem akarok rossz ízű történelmi példákat hozni, de ez azt jelenti, hogy akkor az Országgyűlés kétharmada ebben az országban bármit megtehet.
Végül is eddig is bármit megtehetett az Országgyűlés kétharmada. A miniszterelnöknek volt egy olyan mondása, hogy a népet nem lehet fölülírni semmilyen módon. Nem véletlenül adott nekünk kétharmadot. Lehet, hogy a Tisza most ezt szó szerint értelmezi?
A kétharmados felhatalmazás azt jelenti, hogy az alaptörvény és a jogrendszer keretei között a felhatalmazással az Országgyűlés szabadon élhet. Vagyis azt jelenti, hogy az alaptörvényt módosíthatja is. De a rendelkezésre álló alkotmányos és jogszabályi kereteken az Országgyűlés nem léphet túl. Tehát ha azt mondja az új parlament a kétharmados többség alapján, hogy innentől kezdve az alkotmánybírák mandátuma nem 12 év, hanem 9 év, ehhez joga van. Ha azt mondja, hogy innentől kezdve az alkotmánybírák a 70. életévük betöltése után a mandátumukat elveszítik, ilyet mondhat. De nem mondhatja ezt visszamenőleges hatállyal, mert egyetlenegy kétharmad sem erősebb, mint más kétharmad. Nekem az az alapvető problémám az értelmezéssel, ami a Tisza-kormány és a Tisza Párt parlamenti többsége részéről megjelenik, hogy minthogyha ez a kétharmad most más kétharmad lenne, mint az előző kétharmadok. Az előző kétharmadok pont olyan kétharmadok voltak, mint a mostani kétharmad, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi kétharmad nem helyezheti magát az előző kétharmadok fölé, az előző kétharmadok pedig elfogadtak alkotmányos kereteket, amelyek egyébként az alaptörvény módosítására vonatkozóan is behatárolják az új kétharmad mozgásterét. Magyarországon alkotmányos jogállam van, nem pedig parlamentáris diktatúra. A parlamentáris diktatúra azt jelenti, hogy a jelenlegi többség minden előző többség fölé helyezi magát, ami nyilvánvalóan helytelen, merthogy a jelenlegi többség az pont olyan többség, mint az előző kétharmados többség.
Akármi is fog történni, fogják fejleszteni a jogot és élvezet lesz olvasni az Alkotmánybíróság határozatát, a párhuzamos véleményeket.
Izgalmas időkben élünk, ezt szokták mondani.
Volna lehetőség Paks ügyében valami értelmes vitát folytatni? Egyelőre ott tartunk, hogy a Tisza azt mondja, hogy az Orbán-kormány 16 év alatt nem csinálta meg, amit meg kellett volna csinálnia. Ha jól értem, önök azt mondják, hogy a Tiszának kellett volna most már valamit csinálnia, hogy az atomerőmű normálisan tudjon működni. Ezt értelmesebben nem lehet megvitatni?
Én nagyon örülnék, hogyha ezt értelmesebben meg tudnánk vitatni.
A mérnökök azt mondják, hogy évek kellenek, mire meg lehet csinálni egy olyan vízkiemelő rendszert, amit egy működő erőműhöz meg lehet építeni, olvasható a mernokvagyok.hu-n. A mérnökkamara elnöke magyarázza el még bölcsészek számára is érthető módon, hogy ez nem olyan egyszerű, hogy meghosszabbítom a csövet és kész.
Most ugye az a kérdés, hogy a politikusok milyen vitákat folytassanak egymással. Amikor a miniszterelnökkel találkoztunk a Sándor-palotában, volt egy tiszteletteljes javaslatom, mert nagyon komoly beszélgetésekbe merültek a résztvevők arról, hogy mit lehet a Dunán csinálni, meg mit nem lehet csinálni, lehet-e a fenékküszöböt emelni, lehet-e gátat, lehet-e mobilszivattyút, lehet-e ponton támfalat meg nem tudom, miket csinálni. De azt jó lenne megérteni, hogy a politikusok jelentős része nem atomenergetikai szakember, nem vízmérnök, nem is katasztrófavédelmi szakember.
De a miniszterelnök szeret ott pózolni, akár árvíznél, akár atomerőműben ülni.
De ettől még nem fog jobban érteni hozzá, mint az, aki elolvassa az ezzel kapcsolatos újságcikkeket az interneten. Beszélhet nagyon sok szakemberrel, nyilván nagyon sok információt fog kapni, de szerintem egy politikusnak nem szabadna úgy tennie, minthogyha árvízvédelmi szakember, atomenergetikus, meteorológus, meg hidrológus lenne egy személyben, és a cáfolhatatlan tudás birtokában meg fogja hozni az egyetlen helyes döntést. Nekem az volt a javaslatom, hogyha a szakmai viták politikai vitákká alakulnak át, amikor egy árvízvédelmi szakember azt mondja, hogy ezt meg lehetett volna csinálni, akkor ő hirtelen fideszes propagandista lesz, ha pedig egy másik azt mondja, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, akkor ő a Tisza bábja lesz, de mi lenne, hogyha létrehoznánk olyan szakmai tanácsadó testületeket, amilyeneket egyébként az előző kormányok hasonló válsághelyzet esetén a miniszter vagy a miniszterelnök mellé rendelve létrehoztak. Ezek a testületek alternatívákat vizsgálnának, valószínűségi elemzéseket folytatnának, és akkor lenne egy olyan közösen elfogadott szakmai alap, amire építve értelmes politikai vitákat lehetne folytatni, mert egyébként minden politikai vita a nap végén erőforrásvita. Persze lehet Pakson még szivattyútelepeket létrehozni, lehet fenékküszöb-emelést végrehajtani, lehet gátakat építeni, de ezek mind erőforrásokat igényelnek, és ezeket az erőforrásokat mind valahonnan máshonnan kell elvonni, mert ezek az erőforrások nem állnak korlátlanul rendelkezésre. Priorizálni kell. Most, ha jól értem, azt mondja a Tisza, hogy az előző kormányoknak évtizedes távlatokból előre kellett volna látnia azt, amit a Tisza-kormány a saját állítása szerint két hétre sem látott előre.
Jó, de azt háttértanulmányból tudtuk, hogy évente 2,7 centiméterrel emelkedik a Duna szintje, meg még be is vágódik, a kettő az összeadódik, előbb-utóbb ez elő fog fordulni. Ezt mindenki tudta, ez nem egy újdonság, sem az önök kormányának, sem a Tiszának.
De ebből mi következik most?
Az, hogy valamit kellene csinálni, de akkor olyan kérdéseket is ki kell nyitni, hogy kell-e fenékküszöb meg gát a Dunára. Ezek nem szakmai kérdések, ezek politikai kérdések. A rendszerváltásunk múlt ilyen kérdéseken. Ki merik nyitni?
Az elmúlt másfél-két hét politikai kommunikációja a kormány oldaláról úgy nézett ki, hogy két héttel ezelőtt ez a probléma nem létezett. A miniszterelnök, aki heti rendszerességgel jár a parlamentbe napirend előtti felszólalásokat tartani, nem beszélt arról, hogy a meteorológiai és vízügyi helyzet ilyen katasztrofális következményekkel járhat. Erről először másfél héttel ezelőtt kezdett el beszélni, akkor, amikor ez már nyilvánvalóan bizonyos szempontból elkerülhetetlen volt. Majd utána napi rendszerességgel bejelentette, hogy a következő 48-72 óra a kritikus, egy héten keresztül ismétlődött ez a kommunikáció, és mindig a következő 48-72 óra volt a kritikus, és hogy Paks leállása mindig holnap történik meg, egy héten keresztül azt hallgattuk, hogy holnap le fog állni Paks, most pedig azt hallgatjuk, hogy nem is fog leállni Paks.
Emelkedik a víz, már majdnem egy deciméterrel. De lehet, hogy le fog állni, mert ha nagyon meleg a hűtővíz, akkor muszáj leállítani.
Igen, lehet, de az a helyzet, hogy még most sem látjuk teljes bizonyossággal, hogy mi fog vagy mi nem fog történni. Három nappal ezelőtt még nem ez volt a forgatókönyv, de ma már teljesen elképzelhető, hogy Paks csökkentett kapacitással ugyan, de végig üzemképes marad. Akkor pedig az a helyzet, hogy minden hűhó ellenére mégiscsak az történt, hogy az az energetikai rendszer, ami a kormány állítása szerint az elmúlt 16 év tudatos aknamunkájának köszönhetően katasztrofális állapotban van – ami nyilvánvalóan nem igaz – mégiscsak az elmúlt néhány évtized legnagyobb energetikai válságát kormányzati energetikai beavatkozás nélkül átvészelte.
De akkor csöndben valahol a következő nyárra is el kellene kezdeni fölkészülni.
Pontosan ez a helyzet, csak ennek a felelőssége a jelenlegi kormányé. Hogyha a jelenlegi kormány előáll olyan javaslatokkal, hogy hogyan lehet azt biztosítani, hogy hasonló energetikai válság most már, mondjuk, éves rendszerességgel a klímaváltozás miatt ne alakuljon ki, vagy hogyan lehet az ország energetikai rendszerét a jelenleginél még felkészültebbé tenni erre a folyamatra, mi ahhoz a legnagyobb politikai konstruktivitással fogunk viszonyulni a parlamentben, hogyha a jogalkotási munkához a mi hozzájárulásunk szükséges.