Húszéves lesz a hétvégén a Müpa, teljes hétvégi programot szentel a kerek évfordulónak az intézmény. Ennek apropóján megpróbálunk mi is visszatekinteni egy kicsit erre a húsz évre. Mára megszokhattuk, hogy a Müpa sok műfajú intézmény, összművészeti központ, ahol a komolyzenétől a jazzen és a világzenén át az új cirkuszig és az irodalomig megannyi műfaj megfér egymás mellett, sőt kiegészíti egymást. A nyitáskor, 2005 tavaszán mennyire volt szokatlan, újszerű egy ilyen kulturális intézmény, akár európai viszonylatban is?
Teljesen újszerű, hiszen az európai kulturális intézményeknek az evolúciója úgy történt, hogy eleinte a szórakoztatás az arisztokrata körökben volt, ők építettek mondjuk operaházat, nem véletlen, hogy Royal Covent Gardennek hívják a mai napig a londoni operaházat. Aztán a XIX. században a polgárság a megerősödésével elkezdte a saját kultúráját elhelyezni, akkor alakulnak ki a polgári összefogásból készülő városi színházak. A hangversenytermeknek akkor kezdődik a reneszánsza, és tulajdonképpen az operák is kiköltöznek az arisztokrata környezetből, a városok kiemelt pontjain kerülnek elhelyezésre. De az, hogy így egybe legyen tolva, az elég ritka. Talán brüsszeli Bozar volt Európában az első ilyen, Horta mester tervezésében, ami egy több műfajú előadóművészeti és képzőművészeti együttest foglal magába. Nagyon furcsa, hogy honnan jött az ötlet. Demján Sándor, aki az ezredfordulón finanszírozott sok mindent, többek közt plázákat, de emellett segédkezett a Nemzeti Színház felépítésében, majd a Müpa kapcsán volt a PPP-konstrukció, amelyben a magántőke fölépíti az épületet, és aztán az állam, hosszú ideig törlesztve, megszerzi a tulajdonát. Ő ebbe belefogott, volt egy kanadai partnere is, Amerikában jellemzőbb volt ez a folyamat. A leghíresebb amerikai őse a Lincoln Center New Yorkban, ahol a Metropolitan Opera mellett a New York-i Filharmonikusok koncertterme és még egy nagy színház helyezkedik el.
It is van a Fesztivál Színház, egy színházterem, van a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, és van még egy képzőművészeti vetület is, a Ludwig Múzeum mint kiállítótér, így talán még komplexebbnek tekinthető.
Így van, ez nem volt jellemző forma, mert Európában korábban külön helyre rakták a színházat, külön helyre a múzeumot, ám itt összetalálkoztak ezek az intézmények. Nagyon érdekes, Rockenbauer Zoltán, az első Orbán-kormány kultuszminisztere annak idején még egy Modern Magyar Művészeti Múzeumról álmodott, volt is pályázat erre. Azt a Zoboki–Demeter cég nyerte el, és aztán Zoboki Gáborban volt az az invenció, hogy jó lenne ezt valahogy kibővíteni, hiszen Magyarország zenei öröksége és kultúrája megkívánja azt, hogy legyen egy olyan előadóművészeti központ, ahol ez a sokszínű gazdagság bemutatható, főleg a komolyzenei szcénában. Közel száz évvel a Müpa megnyitása előtt épült legutóbb hangversenyterem, a Zeneakadémiának a nagyterme. Ezt támogattuk minden irányból, a zenei élet, a színházi élet, a táncélet oldaláról, és végül is a döntéshozók megértették ezt az igényt. 2002-ben elkezdődött az építkezés az alapkőletétellel. Aztán volt egy időszak a Medgyessy-kormány alatt, amikor majdnem leállították az építkezést, s végül 2005-ben adták át teljes pompájában.
Említsük meg a Müpa alapító-vezérigazgatójának a nevét, Kiss Imre. Mondhatni, hogy a Müpa karaktere, arculata és mindaz, ami mára védjegyévé lett a Müpának, az ő nevéhez fűződik.
Mindenképpen. Imréről azt kell tudni, hogy 1981-ben ő alapította a Budapesti Tavaszi Fesztivált. A Budapesti Tavaszi Fesztiválnak rengeteg érdeme volt, többek közt az, hogy a magyar művészeket, akik elszakadtak innen, emigráltak Magyarországról, elkezdte visszahívni. Cziffra Györgytől kezdve Vasarelyn át olyan egyéniségek mutatkozhattak be Budapesten, akik a vasfüggöny túloldalán éltek, noha ők is magyarok voltak. Ez turisztikai szempontból is nagyon lényeges volt. Egyébként Imre alapvetően turisztikai szakember volt.
Ügyesen kapcsolódott is a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, aztán a Müpához a kulturális turizmus.
Így van, illetve akkor épültek fel az új Duna-parti szállodák, azoknál volt egy olyan márciusi időszak, amikor nem nagyon volt vendég.
Meg kellett tölteni igényes kulturális programokat elváró vendégekkel.
A másik nagyon fontos elem, hogy amellett, hogy ő az Operaház ügyvezető igazgatója, majd a Vígszínház igazgatója volt, eltöltött Rotterdamban egy időszakot, ahol bár nem egészen ilyen, de hasonló, több művészeti ágat befogadó intézményben dolgozott, tehát volt nemzetközi tapasztalata. Amikor 2004-ben felkérték, hogy épül ez a ház, és meg kellene tartalommal tölteni, ezek a tapasztalatai nagyon lényegesek voltak már a felkérésben is. Az is érdekes volt, mi nagyon jóban voltunk, Imre a döntése előtt fölhívott, elmentünk ebédelni, hogy átbeszélje, hogy egyáltalán hogy fogja bírni, vagy ki tud neki ebben segíteni. Megkért, hogy legyek művészeti tanácsadó a projektben. Ez még a nyitást megelőző időszak. 2005-re úgy állt össze a programozás, hogy még nagyon sok klub volt benne. Most már tudjuk, hogy minimum egy, de inkább két év kell az évados programozás beindításához. Viszont Imre elég tisztán látta, pontosan a nemzetközi tapasztalatokból, hogy ha van egy ilyen típusú létesítmény, akkor ott több előadóművészeti ágnak is helye van. Fő szempont volt a komolyzenei spektrum minden szeglete, és mivel a Nemzeti Táncszínház kapta a fesztiválszínházat abban az időszakban, a tánc részét ők kezelték. Ezt később mi átvettük, amikor ők átköltöztek az új épületükbe. Elkezdődött egy nagyon izgalmas folyamat. Januárban volt a próbakoncert. Egy ilyen háznak a normális próbaüzeme körülbelül egy év, itt volt rá három hónap, mi, magyarok mindent megoldunk, nagyon leleményesen. 2005. március 14-én volt az előzetes megnyitó, ahol sok mindenki megjelent, és átadták az intézmény kulcsát. Nagyon bájos volt.
Ha jól emlékszem, már az első időben elindultak a fesztiválrangú események, aztán a Wagner-napok, ami már emblematikus eseménysorozata lett a Müpának. Ez is kicsit a Budapesti Tavaszi Fesztivállal való rokonságot próbálta továbbvinni?
Igen, bár ez még akkor nem volt ennyire tudatos. Elindult egy jazzfesztivál augusztusban, próbáltunk már akkor is csomópontokat találni, ez kommunikációs szempontból is lényeges a különböző műfajoknak. Addig a jazznek nem volt ilyen típusú otthona, ezeket a nagyszabású koncerteket főleg a Kongresszusi Központban mutatták be, a kisebbeket meg jazzklubokban. Itt viszont nagyon erősen otthonra talált ez a műfaj is. A budapesti Wagner-napok, meg eleve az úgynevezett félig szcenírozott operajátszás, ami azt jelenti, hogy nem egy színházban mutatunk be operákat, hanem egy hangverseny pódiumán, aminek ugyan az első része lesüllyeszthető, tehát zenekari árkot tudunk képezni, de nem lehet a díszleteket változtatni. Maradt a fények változtatása, meg a vetítés később. De az eredeti elképzelésünk még az volt, én lettem aztán az operaprogramok szerkesztője, hogy a Fesztivál Színházban elindítunk, főleg kortárs és a preklasszikus, vagyis a bécsi klasszicizmus előtti operákat, elsősorban barokk műfajban. Március 17-én abban a megtisztelő feladatban volt részem, hogy én rendezhettem az első operaelőadást a Müpában, Monteverdi L’Orfeóját. Ez az európai operajátszás origója. Itt kezdődött az a típusú opera, amiről manapság beszélünk. Aztán Eötvös Péter A balkon című produkciója követte. Viszont nagyon gyorsan arra jöttünk rá Imrével, hogy túl kicsi ehhez a Fesztivál Színház. 460 fő. A zenekari árok is kisebb lett, mint ami jó lenne még a kisebb létszámú zenekarokhoz is. De van a fantasztikus akusztikájú Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, akkor még a Bartók Béla név nem volt rajta, csak Nemzeti Hangversenyterem, próbáljunk ott operát játszani. William Christie és a Les Arts Florissants, a francia régizene-együttes mutatott be először egy félig szcenírozott előadást, ők még a díszletet is elhanyagolták, csak játszottak a zenélés közben, fent volt a színpadon a zenekar. Akkor úgy döntöttünk, hogy próbáljuk ki, hogyan lehetne itt operát játszani. 2006. június hatodikán bemutattuk a Varázsfuvolát, félig szcenírozva, Vashegyi György vezényletével, Polgár Lászlóval és még más nagyon nagy sztárokkal, és nagyon-nagyon jól működött. Közben Fischer Ádámmal elkezdődött egy programalkotás, hogy el kellene kezdeni egy Wagner-fókuszú dolgot, aztán ez terebélyesedett ki fesztivállá.
Nemzetközi viszonylatban hol helyezhető el a Müpa, most, húsz év elteltével, 2025-ben, összehasonlítva Európa hasonló koncerttermeivel, kulturális intézményeivel?
A Müpa nagyon magasan jegyzett Európában, sőt azt kell, hogy mondjam, világszerte. Ha megnézzük a világ előadóművészeti térképét, kezdve Japánnal, a tokiói Suntory Hall-lal, aztán tovább vonulva a pekingi NCP, a National Centre for the Performing Arts, a 2008-as olimpiára készült nagy előadóművészeti központ, ez a világon a legnagyobb, ott vagyunk a legjobbak között. Az az elmúlt húsz évnek egy folyamatosan épülő és nagyon fontos része, hogy a magyar előadóművészeti örökséget sikerült úgy megújítanunk és hozzákapcsolni a mai művészetet, hogy odakerültünk az elitben. Viccesen azt szoktam mondani, hogy ott vagyunk a Bajnokok Ligája utolsó körében. Tagjai vagyunk az Európai Koncerttermek Szervezetének, ami egy érdekes válogatott már szintén, hiszen Európa 23 legnevesebb koncertterme alkotja, a koncerttermek alanyi jogon lehetnek benne a társaságban, de mindig a belső kör választja meg, hogy kit vesznek be, az aktuális vezetőnek pedig felvételizni kell, elmondani a programot, és azt, hogy megfelel-e a kritériumoknak. Ebben tényleg a legnagyobbak vannak benne, a bécsi Musikvereinssaal, ami talán a legrégebbi a társaságban, több mint 200 éves, a Párizsi Filharmónia, a Concertgebouw, a londoni Barbican Centre, nem is mondom végig. Azt szoktuk mondani, hogy ezek az intézmények Európa kulturális, művészeti végvárai vagy védőbástyái, egy nagyon elit közeg.
Szétszálazható az, hogy mi minden kellett ahhoz, hogy a Müpa mára nemzetközileg is jegyzett és ismert márkanév legyen?
A Forbes magazinnak volt egy felmérése, és erre nagyon büszkék vagyunk, hogy a Müpa a magyar márkák közül a hetedik legismertebb a világban, mindenféle márkát idevéve. Egy ilyen fiatal előadóművészeti központtól ez nagyon nagy teljesítmény.
Ez főleg a programokon múlt, vagy kellett egy erős nemzetközi kapcsolatépítés és nemzetközi marketing is?
Mind a kettő. Amikor én 2011-ben átvettem Imrétől a ház irányítását, mivel én nagyon sokat foglalkoztam marketinggel minden oldalról, művészeti oldalról is, az volt a törekvésem, hogy minél erősebben megnyomjuk a marketingirányt. Az ismertség egy eszköz volt, inkább azért, hogy minél több nézőnk legyen. Kezdetben, 2005 után, ahogy beindult a ház, nagyon sokan jöttek, hogy megnézzék, hogy mi ez az épület.
Mint látvány?
Így van, sokáig vitatkoztak azon, hogy lehet-e a körúton túlra rakni kulturális intézményt, mert senki nem fog odajönni, a város peremén, József Attila valahol itt írta a versét, nem messze lakott onnan. Nagyon fontos volt, hogy megtaláljuk a sok műfajúsághoz a közönséget, a közönségünket. Legyen olyan élő kapcsolatunk, építsünk fel egy olyan kapcsolatot, ami nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is megtalálja a közönségét. Tulajdonképpen ezért is bővítettük ki az eredetileg hat műfajt, most már 12 műfajnak adunk otthont, hogy még jobban szegmentáljunk, még jobban megcélozzuk azokat a célcsoportokat, amelyeket szeretnénk elérni. A másik, az imázsépítő oldal pedig az volt, hogy úgy éreztem, hogy nagyon fontos, hogy az itt levő zenei örökség valahogy jobban felszínre kerüljön. Nem fogtuk föl, hogy miben dúskálunk. Liszt Ferenc azzal, hogy ránk hagyományozta a Zeneakadémiát, itt hagyott egy olyan kincset és egy olyan közösséget is, ami nem állt akkor még össze közösséggé. A Liszt Akadémiához mindenkinek volt valami köze. Vagy rokona, vagy valakijei Budapesten odajárt, ott tanult, volt zenész a családban, ez egy elképesztő potenciál volt. A helyi polgári kultúrában amúgy is a zene itt volt a térképen, mindenki imádott az Operába vagy az Erkelbe járni, a zenés színházat nagyon szerették. A Zeneakadémia egy kultikus hely volt. Ezt kellett úgy felépíteni, úgy magunkhoz közel édesgetni, hogy a Müpa mindezt összefogja. Akkor kezdtük el igazán tematizálni a műfajoknak a fesztivállehetőségeit. 2014-ben megkaptuk a Tavaszi Fesztiválnak és a CAFe Budapestnek a szervezési lehetőségét, a Müpa kitágult ilyen szempontból, és nagy budapesti városi fesztivállá vált, bevontuk a partneri körbe az itt levő testvérintézményeinket. Kötöttünk velük stratégiai megállapodást, a Zeneakadémiától kezdve az Operán át mindenkivel, hiszen pontosan tudtuk, hogy egy ilyen súlyú intézménynek, amelyik aztán piacvezetővé is vált, integrált módon kell üzemelni. Hiszen az a célunk, hogy minél több embert elérjen a kultúra, plusz, ahogy már említette is, hogy turisztikai irányból minél több vendég érkezzen.
Az jól látható, hogy a Müpának van egy nagyon erős közönségbázisa, törzsközönsége. Itt vannak a bérletesek, működik a Müpa hűségprogram. Ön többször is úgy fogalmazott, hogy a Müpának nem is annyira közönsége, inkább közössége van. Ezt hogyan kell elképzelni? Mennyiben más ez?
A hűségprogramos nézőink azok, akik regisztrálják magukat jegyvétel után, és aztán bizonyos kedvezményeket kapnak, ez egy kereskedelmi forma, más is űzi, de ez egy személyes kapcsolatfelvétel is, mert ezen keresztül pontosan látjuk, hogy kinek milyen az érdeklődési köre. Személyes hírlevelekben tudunk kommunikálni, megszólítani az érdeklődőket. Ha érzékeljük, hogy az illető mondjuk a szimfonikus zene iránt érdeklődik, akkor próbáljuk a kínálatot úgy a tudtára hozni, hogy emellett kóstoljon meg mást is, nézzen bele jazzbe, vagy egy filmkoncertbe. Elkezdődött a kommunikáció, aminek az is alapja, hogy a Müpának lenyűgöző közösségi terei vannak. Az emberek tudnak itt találkozni, beszélgetni egymással, sőt, generációk is, hiszen a több műfajúság kapcsán van olyan, hogy a Fesztivál Színházban egy új cirkuszelőadás van, ahova fiatalok mennek, a hangversenyteremben valami komolyzenei, el tud menni két vagy három generáció is, hiszen azt se felejtsük el, hogy már Imrének is fontos volt az, hogy ifjúsági és diákkoncertek legyenek. Mi ezt még inkább felpörgettük 2011 után. Évente több mint 1500 program van a Müpában, ennek az egyharmada, több mint 500 gyermek-, ifjúsági és diákkoncert.
Sőt, azt láttam, hogy létezik kismama-csecsemő program is.
Sőt, a terhes mamáknak is már van program. Nagyon büszkék vagyunk, most meghívtuk azokat a húszéveseket, akik egyidősek a Müpával, létezik egy olyan generáció, sőt, talán már nem is egy, már lassan kettő, amelynek tagjai belenőttek a Müpába, hazajárnak, otthonosak, ez is a közösségnek egy formája. A közösséget úgy lehet elképzelni, hogy vannak a fellépő művészek, van a közönség, és vannak a Müpa dolgozói, mi megpróbáljuk ezt a hármas egységet valahogy eggyé gyúrni, hogy úgy érezze az ember, hogy otthon van.
Egy ilyen intézménynek, ami nagyon rangos programokat kínál, külföldi vendégművészeket hív fellépni, mennyire érdemes óvatos jegyárpolitikát folytatnia annak érdekében, hogy sokak számára hozzáférhetőek legyenek a zenei események? Nyilván egy külföldi turista, aki valamelyik fesztiválrangú eseménysorozatra jön ide és vált jegyet, lehet, hogy kétszer is megnézi a jegyét, hogy valóban ilyen olcsó-e, de lehet, hogy egy magyar koncertlátogatónak ez már szinte elérhetetlen összeget jelent. Mennyire kell óvatosnak lenni a jegyárpolitikában?
Sokáig ez komoly dilemma volt, mégiscsak államilag támogatott intézmény vagyunk, a kultúrpolitika pedig kényes arra természetesen, hogy ha az állam támogatja ezt, akkor minél szélesebb rétegekhez el tudjon jutni az előadóművészeti kultúra. Pár évvel ezelőtt aztán született egy olyan ötlet, ami szintén a kereskedelmi marketingből van ellesve, s amit úgy hívunk, hogy dinamikus jegyárazás. Hasonló ahhoz, mint amikor repülőjegyet vásárolunk, s az elején még akár olcsón is lehet jegyet venni, de ahogy fogy a jegy, egyre drágább. Ezt elkezdte a Müpa bevezetni.
Ez egyszerűen egy számítógépes modul?
Így van, ez ugyanígy történik bármelyik fapados légitársaságnál is. Azt vettük észre, hogy bár Salzburg extrém példa, de négyszer annyiba kerül egy jegy, mint Budapesten. Ugyanakkor azt is észrevettük, ha gyorsan elkapkodják a jegyet egy sztárra, akkor bizony a feketepiacon értékesítik. Ezeket próbálta kicselezni ez a szisztéma. Azért nagyon jó az ötlet ide, mert így a nagy érdeklődést kiváltó koncerteknek a jegyárai fel tudnak kúszni elég komoly magasságokig. Viszont van egy lehetőség kvázi a hűségprogramosainknak, akikről hadd mondjam el, mert nagyon nagy büszkeség, hogy több mint 55 ezren vannak. Már többször vicceltem azzal, hogy lassan több a szurkolónk, mint a IX. kerület másik nagy büszkeségének, a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapatának. Ez csak vicc, persze. De, visszatérve, elérhető olcsóbban is a jegy.
Csak résen kell lenni.
Résen kell lenni. Ez nagyon jól bevált, sőt olyan szempontból is, hogy lefele is korrigál. Ha van egy olyan koncert, amiről azt gondoljuk, mert minden koncertről vagy előadásról azt gondoljuk, hogy nagyon fontos, hogy a Müpában ezt bemutassuk, hiszen azért választjuk ki, de nem annyira ismert, vagy nem annyira nagy az érdeklődés még a műfaj iránt, viszont a kedvezményesebb jegyárért jóval többen eljönnek. Az átlagnézőszámunk 94 százalék, ami európai viszonylatban is nagyon jelentős és magas. Visszakanyarodva még az ifjúsági, gyerek- és diákprogramokra, az átlagéletkor az egyik legalacsonyabb az európai mezőnyben, sikerült a fiatalokat megszólítanunk.
Ez azért is érdekes, mert nem is olyan régen láttam az Európai Koncerttermek Szövetségének a kimutatását, amelyből az derül ki, hogy mindenütt, szerte Európában, egyre idősebb a koncertre, operába, komolyzenei eseményekre járó korosztály. Ezek szerint a Müpa erre rá tud cáfolni?
Igen, mi kivételek vagyunk ebben. Abban is, hogy egyik előadóművészeti teremnek sincs 12 műfajúsága. Mindenki szűkebb spektrumban mozog, főleg komolyzenében, vagy az ahhoz kapcsolódó zenei műfajokban. Mi az elmúlt időszakban több korosztályt meg tudtunk szólítani, akár a minőségi popzene, a jazz, vagy az új cirkusz révén, de még az irodalommal is. Nagyon fontosnak tartottam, hogy tegyük egy olyan közegbe az irodalmat, ami a zenét is bevonja, és így sokkal fogyaszthatóbbá teszi az irodalmat, plusz a filmet is bevontuk, aminek szintén nagy sikere van.
Ha már korosztályokat említettünk, a mostani hétvégi ünnepi rendezvénysorozatnak a címe is az, hogy Müpa 20 – Generációk ünnepe. Ez arra utal, hogy nagyon sok generáció, minden generáció számára nyújt összművészeti programokat az intézmény, vagy inkább a fellépő művészekre vonatkozik, hogy több generációt képviselnek?
Mindkettőre vonatkozik. Ez tulajdonképpen egy kétnapos maraton. Van egy fesztiválformánk, amit maratonnak hívunk, az mindig egy-egy híres zeneszerzőt mutat be. Itt most a Müpa bemutatja magát azoknak a segítségével, akikkel az elmúlt húsz évet töltöttük. És ez több generáció több művészgeneráció. Ezek közt van mester és tanítvány, vannak kiváló családok, hiszen gondoljunk a Kelemen családra, a Berecz családra, a Ránki, a Bogányi családra, vagy a jazz oldalon a Balázs vagy az Oláh családra, világzenében a Lakatosra, jó páran itt voltak az elmúlt húsz évben, itt lettek világhírűek, innen indult el a karrierjük.
A Kelemen családot említette, Kelemen Barnabás, az évad művésze is most a Müpában.
Ez egy szerencsés összekapcsolódás, de Várdai István, Lukács Miklós, Szalóki Ági, most nem mondom végig a névsort, különböző műfajokból olyan előadók, akik szintén különböző generációkat kapcsolnak össze. Megmutatjuk azt a sokszínűséget, egyébként még a Met operaközvetítések is a programok között vannak, hiszen azok is itt vannak velünk, közel húsz éve. Tulajdonképpen a Müpa egy nagy családi eseményt rendez 15-én és 16-án. Az a tapasztalatunk, hogy tízezer körüli a megjelentek száma a sima maratonon, itt több tízezer embert fogunk megszólítani és vendégül látni.
Nem sokkal a 20 éves jubileumot ünneplő program után, jó két héttel később kezdődik is a Bartók Tavasz, ami ugyancsak hangsúlyos programja a Müpának 2021 óta, most már ez az ötödik alkalom. Idén április elejétől május közepéig tart. Ez most már hagyományosan jegyzett összművészeti fesztivál, az őszi Liszt-ünneppel párban?
Mindenképpen, és még azt is hozzátenném, hogy az egész félév arról szól, hogy nemcsak magyar művészeket hívtunk meg, hanem azokat a világsztárokat is, akik itt vannak velünk a kezdetek óta. William Christie volt itt a Les Arts Florissants-nal, a 80. születésnapját ünnepelte itt, és ez volt az utolsó koncert a turnéján, egyszerűen áradozott, hogy itt milyen atmoszféra, milyen közönség van, és most érzi igazán, hogy fel lett köszöntve. Szerdán Zubin Mehta volt itt a Kelet-Nyugati Divan Zenekarral, palesztin és izraeli fiatalokból összeállított csodálatos zenekarral, a 88 éves mester álomszerűen vezényelt, lenyűgöző volt. Szombaton a Gewandhaus érkezik Lipcséből, a világ egyik legrégebbi neves zenekara Andris Nelsons vezényletével. Ez a hatalmas sztárparádé folytatódik a Bartók Tavaszon is, ami azért nagyon nagy öröm, mert öt év alatt a Bartók Tavasz tulajdonképpen a Tavaszi Fesztivál örökébe lépett. Iszonyú jó brand, Bartók Bélára mégiscsak világszerte ismert. Sikerült olyan fesztiválformát kitalálnunk, ami – úgy szoktam mondani, hogy – személyiségfesztivál, Bartók személyiségét vetíti át a jelenbe, mintha itt lenne közöttünk, ma is velünk lenne. Amellett, hogy bemutatunk a műveiből is párat, megmutatjuk azt az inspirációt, amit gyakorolt a mai komolyzenére.
Bartók szellemiségét?
Igen, a hatását akár a jazzre vagy a világzenére. Lenyűgöző az idei felhozatal. Jonas Kaufmann ismét vendégünk lesz, Diana Damrauval lesz egy dalesten. Fellép Jan Garbarek is, aki itt volt többször velünk az elmúlt húsz évben. Aztán lesznek rendhagyó előadások, Rúzsa Magdinak és Balázs Jánosnak lesz egy érdekes crossover típusú produkciója. Aztán a Magyar Állami Népi Együttessel és a Győri Balettel – szintén állandó partnereink voltak az elmúlt húsz évben – egy Tiszta forrás című produkciót mutatunk be. Ez nagyon érdekes, mert Bartók és Bach zenéjét fogja összehasonlítani, mint két európai óriásét. Ezt már bemutattuk az Európai Unió elnökségi programjaként, tavaly július elsején, Brüsszelben, hatalmas sikert aratott. Aztán olyanok is fellépnek, akiket korábban soha nem sikerült elérnünk, ilyen a Müncheni Filharmónia zenekara. Ők ugyan földrajzilag nincsenek messze, de még soha nem voltak Magyarországon. Vendégük Kelemen Barnabás lesz, mint az évad művésze. Az is egy fontos törekvésünk, hogy a magyar művészeket úgy hozzuk helyzetbe, hogy világhírű partnerekkel lépnek fel, ez nagyon jól működik. A másik ilyen magyar művész Pusker Júlia. Az Európai Koncerttermek Szövetségének van egy közös programja, ahol bemutatkoznak a fiatal tehetségek, Rising Stars a neve, feltörekvő csillagok, ő pedig a Kammerorchester Basellel ad egy fantasztikus Bartók-koncertet. Vagy itt lesz Wynton Marsalis a Jazz at Lincoln Centerrel. A képzőművészeti irány is nagyon fontos, lesz egy plakátkiállítás, a Nemzeti Galériával közösen csináljuk, Az élet művészete. Lesz még a Margó Irodalmi Fesztivál.
A műfaji sokszínűség a Bartók Tavaszon is tetten érhető.
Így van, sőt, idén vidékre is ellátogatunk. Most Győrben, Pécsen és Miskolcon lesznek programjai a Bartók Tavasznak.
Ezzel az a szándék, hogy a kulturális életet egy kicsit elvigyék vidéki nagyvárosokba is?
Mindenképp az a cél, hogy minél többen jussanak a minőségi kultúrához. A Müpa elejétől fogva ezt képviseli. Sokszor mondták, hogy az elit kultúrának épült, meg a magas kultúrának, és ezt már Imrével elkezdtük az elejétől kezdve átbeszélni, hogy nem, mindenféle műfaj itt lehet, egyetlen kritérium van, a minőség, a minél jobb minőség. Azt, hogy eljut a vidéki helyszínekre, sőt a vidéki művészekhez is, hiszen bekapcsoljuk Győrnek, Pécsnek és Miskolcnak a szimfonikus zenekarát például, egy ilyen közös építkezés zajlik, nagyon lényegesnek tartjuk. Büszke lehet ezekben a városokban mindenki, hogy egy-egy világsztár itt van, és nemcsak itt van, hanem az ő együttesükkel, az ő művészeti erejükkel van együtt. Anyagi kérdés, hogy mikor tudunk, vagy egyáltalán tudunk-e vidéken szervezni.
Egy ilyen méretű fesztiválnak az előkészítése, vagy a szervezése hogyan is zajlik? Hosszú hónapokra, vagy olykor évekre előre kell tervezni, mert azoknak a művészeknek a naptára, akiket említett, évekre előre telített. Szomolányi Janina, aki a Bartók Tavasz operatív igazgatója, azt mondta érzékletesen, hogy a fesztiválszervezés nagyjából olyan, mint egy száguldó autón kereket cserélni.
Ez így van, csak azt se felejtsük el, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor a Müpa megnyílt, kvázi egész éves fesztiválszervezésbe fogtunk. Ugyan egy helyszínen, a Müpában, de ugyanaz a tempó zajlik. Meg kell, hogy említsem a fantasztikus munkatársaimat, akik nagyon nagy odafigyeléssel, odaadással és nagyon nagy szakértelemmel építik ezeket a programokat, a programszervezést, a marketing oldalát, televíziós stúdiónk van, az is nagyon fontos része a marketingnek, amikor a Covid kitört, nekünk már volt streaming lehetőségünk, hiszen csináltuk, kísérleti jelleggel. Ez egy fantasztikus társaság, nagyon büszke vagyok rájuk, nagyon szeretem őket. Volt egy ilyen szlogenünk korábban, hogy szeretek itt lenni, ez így van a mai napig.
Nagyon sok intézmény helyszínként ott van a Bartók Tavasz programjaiban. A szervezésből is vállalnak valamit, vagy ez egyértelműen a Müpának a feladatköre?
Ez a Müpának a feladatköre, ők segédkeznek ebben, de mi szervezzük a fesztivált.
Ejtsünk szót a filmes területről is. Néhány nappal az Oscar-díjkiosztó után beszélgetünk, most már évről évre vannak a gálának magyar vonatkozásai, részben abból adódóan, hogy az Oscaron díjazott filmek közül is nem egy Magyarországon készült. Az idei mezőnyből, például, a Brutalista és a Dűne második része, de voltak jelölések is, meg díjak is, magyar vetülettel.
Fantasztikus végignézni ezeknek a filmeknek a vége főcímét, tényleg boldog az ember szíve, mert hihetetlen mennyiségű magyar szakember neve olvasható. Amikor a külföldi nagy produkciókat elkezdték szisztematikusan idehozni, körülbelül 80 százalék volt a külföldi szakember és 20 százalék a magyar. Ez mára megfordult. Az Oscar-díjak átadásakor büszkének kell lenni, hogy ezt a filmet a mi segítségünkkel hozták létre. Egyrészt az itt, a szakmában dolgozó 20 ezer ember segítségével, másrészt a magyar állam segítségével, gondoljunk bele, hogy az adóvisszatérítés kapcsán, a Magyarországon filmre elköltött pénzösszegeknek a 30 százalékát visszakapja a produkció, tehát gyakorlatilag ezekbe a filmekbe, amelyek Magyarországon készültek, egyharmaddal beszállt a magyar állam. Ha úgy vesszük, akkor előállító partnerek vagyunk, vagyis finanszírozó partnerek. Ezt rendszeresen elfelejtik, pedig nagyon fontos üzenet. Ezt valahogy egyébként Amerikában jobban érzékeltetik. Az amerikai filmes szaklapok többször felhozzák, hogy ez milyen nagy dolog, és többek közt ennek is köszönhető, hogy ilyen infrastruktúra kialakult Budapest körül. Öt stúdiókomplexum, most adtuk át négy új stúdióval a fótit, és egyből egy nagyon komoly, világhírű produkció kezdte el a munkálkodást.
Ez melyik?
Ezt még nem mondhatom el.
Kevesebb szó esik általában az utómunkáról, pedig talán mondhatjuk, hogy a gyártás mellett a másik erősségünk a filmlabor, ami olyan technikát tud biztosítani, amit Európában már nagyon kevés helyen, vagy talán sehol sem. A Brutalistánál ez elő is jött.
Így van, és több más filmnél is, Nemes Jeles László is most forgatta az új filmjét, ott is komoly szempont volt, hogy ők is filmre forogtak. Manapság már nagyon sokan digitálisan készítik a filmet. Ez olcsóbb, meg kevésbé bonyolult technológia, de az analóg, amikor még filmre forgatnak, megmaradt a mi laboratóriumunknak lehetőségként, ezt fejlesztettük is, és most párhuzamosan van digitális és analóg utómunka is, ami nagyon nagy értékünk.
Említsük meg még a Hunyadit, a tízrészes sorozatot, hiszen az első epizódokat már láthatták is a nézők a napokban. A magyar film történetében ilyen méretű, ilyen nagyságrendű mozgókép ez idáig nem készült?
Ezt mondhatjuk, hiszen amiket emlegettünk, azok külföldi produkciók voltak, de ennek nemcsak ebben áll a jelentősége.
Ez egy koprodukció, de milyen arányú ebben a magyar részvétel? A főszereplőknek a nagy része kiváló magyar színész.
Így van, de világhírű külföldi kollégák is megjelennek, az olasz, német, osztrák, sőt szerb vagy akár török vonalról is. Ez bőven többségi magyar koprodukciót, tehát a magyar fél finanszírozta benne a legtöbbet. Csak nagyon lényeges volt, hogy a disztribúciós partnert, a Beta filmet be tudtuk vonni ebbe. Ez is már egy újfajta gondolkodás, és főleg azért vannak benne nemzetközi sztárok is, hogy a saját országukban népszerűsítsék ezt a filmet. Soknak tűnhet a pénz, de hasonlítsuk össze a nyolcrészes Vaják sorozattal, ez egy tízrészes Hunyadi, háromszor ennyibe került. A másik nagyon lényeges, hogy ezzel próbálunk beilleszkedni egy olyan nemzetközi rendszerbe, ami fut a világban, és ez a streamingszolgáltatóknak a nagy versenye, oda csak ilyen minőségű és ilyen típusú filmekkel lehet komoly partnerként belépni. Természetesen megvesznek sokfajta filmet, ami Magyarországon készült, és ebben is nagyon jól állunk, hiszen egyre több magyar film van ott, főleg a magyar Netflix kínálatában, ez viszont a nemzetközi hálózatra készült.
Akkor ez a tízrészes sorozatot egyértelműen streamingfelületekre szánják?
Igen, de ez trükkösebb, mert gazdasági szempontból nagyon fontos, hogy mielőtt valamelyik nagy streamingszolgáltató átveszi, addig a helyi televíziókban már megnézzék sokan, és aztán akár vissza is nézzék a streamereken keresztül. Hatalmas siker a Hunyadi, az első három epizódot, az első hétvégén egyenként közel egymillióan látták, sőt, ha a TV2 különböző platformjait összevonjuk, akkor többen, mint egymillióan. Ez az idei nézőcsúcs. Ha hozzávesszük azt, hogy a mozikban is nagyon nézik a magyar filmeket, azt kell, hogy mondjam, hogy elkezdődött valami.
Két, nézőcsúcsokat döntögető magyar film van, ami hollywoodi produkciókat is lenyomott.
Így van, ne felejtsünk el, hogy elképesztő tehetségű új színészgeneráció jelenik meg szinte mindegyikben, de igaz ez a filmes szakemberekre is. Végre elkezdtük használni azt az infrastruktúrát, ami körbe vesz minket, és amit a nagy nemzetközi produkciók kiélveznek, hiszen ugyanazokkal a magyar szakemberekkel dolgoznak a magyar filmesek is.