A múlt heti budapesti uniós csúcson elfogadtak egy versenyképességi deklarációt, illetve a megvalósulás irányába halad a Versenyképes Járások Program is, amit ön visz. A nagy uniós versenyképesség, meg mondjuk a makói járás versenyképessége között mi az összefüggés?
Megítélésem szerint, nagyon szoros összefüggés van. Ezt többször el is mondtam, amikor Brüsszelben tárgyaltunk az európai uniós források megszerzéséről, illetve ezek biztosításáról. Ha komolyan vesszük az európai integrációt, az Európai Unió eszméjét, miszerint mindannyian, mind a 27 tagállam egyrészt nemzetgazdaság, másrészt pedig összességében az európai gazdaság, az Európai Unió gazdasága, akkor az Európai Unió versenyképességét nemcsak a kiválósági területek, hanem éppen a legsérülékenyebb, leggyengébb területek is meg fogják határozni. Ez nem a makói járás Magyarországon, de ez azt is jelenti, hogy amikor a Versenyképes Járások Program elindul, az valójában az Európai Unió versenyképességét is erősíti azzal, ha Magyarország versenyképessége erősebbé válik. Ezért is kellenek nekünk az európai uniós források, és ezért is tartjuk azt némileg önsorsrontó politikának, amikor az Európai Bizottság vélt vagy valós okokkal visszatart európai uniós forrásokat Magyarországtól. Hiszen ezzel valójában a saját versenyképességét, Európa versenyképességét gyengíti, azzal, hogy a magyar vállalkozóknak, a magyar gazdaságnak nem juttatja azokat a forrásokat, amiket egyébként megérdemel. Összességében maga a versenyképességi egyezmény is, vagy egyáltalán az Európai Unió versenyképességének a témája, ennek a meghatározási kísérletei, legyen szó akár az Enrico Letta által, akár a Mario Draghi által készített jelentésekről, akár az Európai Bizottság kilencedik kohéziós jelentéséről. A mi kohéziós politikai céljaink a magyar elnökség alatt, amelyet a november 28-i kohéziós tanácsülésen tudunk reményeim szerint végleg sikerre vinni, mind-mind azt célozzák, hogy ne csak Magyarország, ne csak a makói járás, hanem az Európai Unió egésze is versenyképesebb legyen.
A Budapesten elfogadott versenyképességi deklaráció, amelyet töretlen egyetértéssel fogadtak el úgy ránézésre, hozzájárulhat ahhoz, hogy a pénzek elinduljanak?
Magyarország felé?
Igen.
Összességében szerintem közvetlen módon biztosan nem. Közvetett módon talán annyiban, hogy érezhető, hogy Európában azért változik, fogalmazzunk úgy, hogy a véleményklíma Magyarországgal kapcsolatban. Láttunk már néhány olyan látványos pontot, ahol az Európai Bizottság vagy néhány jelentős európai uniós tagállam, ha hallgatólagosan is, de beismerte, hogy a korábbi magyar álláspont helyes volt. A legnyilvánvalóbb a migráció, az illegális bevándorlás kérdése, ahol ma már sokkal markánsabban lép föl az Európai Bizottság, miként a tagállamok is, nevezetesen Németország is, mint nyolc-kilenc évvel ezelőtt. Ilyen értelemben a versenyképességi paktum elfogadása, nagyfokú legitimációja, aláírása, a budapesti Európai Tanács-ülésnek a sikere, valóban egy lépés afelé, hogy talán oldódnak a Magyarországgal kapcsolatos kritikai megjegyzések, és ez hozzájárulhat az európai uniós források esetében a három operatív programnál az 55 százalékos felfüggesztés csökkentéséhez vagy megszüntetéséhez.
Formális fordulatra nem számít? Arra, hogy nemcsak informálisan mondják azt, hogy lehet, hogy ebben igazatok volt, hanem formálisan is valaki kimondja?
Rövidtávon nem. Most az Európai Bizottság nincs is, illetve van, de éppen kimenőben az egyik része, még nem tudjuk, de a pótmenetrend gyakorlatilag már nyíltan azt célozza, hogy ha már november elsejével nem tudott hivatalba lépni az új Európai Bizottság, akkor lépjen december elsejével. Még ez is problémát jelent, hiszen tudjuk, hogy például a magyar biztos ügyében nem született döntés. Az olasz alelnök, Raffaele Fitto ügyében sem, ő pont a kohézióért fog felelni. Több olyan pozíció van még függőben az Európai Parlament részéről, a szakbizottságok részéről, ami alapvetően befolyásolhatja azt, hogy a november végi európai parlamenti plenáris ülésen egy bizalmi szavazással valóban tudják-e iktatni Ursula von der Leyen második bizottságát. Ha ez sikerül, és december elsején elkezdődik az új bizottság működése, mandátuma, akkor is szinte azonnal bele is futunk a téli szünetbe, december 10-15-én leáll Brüsszel. Én reálisan azzal számolok, hogy vagy jön egy váratlan fordulattal egy politikai megállapodás, de ez nem igazán életszerű opció, szerintem. Reálisan azzal számolok, hogy január-februárban sikerül talán továbblépni majd az európai uniós források biztosításáról szóló tárgyalásokkal, már az új bizottsággal.
Milyen érdek az, amely lassítani akarja például a kohéziós biztos elfogadását? Ilyenkor el akarnak érni még valami tárgyalási pozíciót?
Van egy pártpolitikai érdek, fogalmazzunk így. Ez abban jelenik meg, hogy Raffaele Fitto az Európai Konzervatívok és Reformisták blokkjába tartozik, amely csoportosulás az Európai Néppárttól jobbra, a Patriótáktól furcsán hangzik, hogy balra, de középre pozícionálja magát. Nem tartozik az Európai Parlament többségét alkotó nagy centrumkoalícióhoz, ami kereszténydemokraták, szociáldemokraták, liberálisok alkotta koalíció. Ebből adódóan gyengébb a politikai háttere, és tulajdonképpen egy politikai alkusorozatban ő is egy tétté tud válni, mint ahogyan Várhelyi Olivér is, aki egészen kiváló teljesítményt nyújtott az európai parlamenti meghallgatása során, én végignéztem, senki kifogást nem találhat benne. Mégis abból adódóan, hogy a magyar kormány által jelölt biztos, abból adódóan, hogy a Patrióták Európáért frakciója által támogatott biztos, a többi frakció egyelőre tétként fenntartja még a levegőben, hogy aztán majd egy nagy csomagügylettel zárják le az összes biztos pozícióját, a tárcájának az összetételét. Nyilván ezzel Ursula von der Leyent is presszionálva, vagy éppenséggel együttműködésre csábítva. Aztán november végén, reményeink szerint, létrejöhet a megegyezés az új Európai Bizottságról.
Ilyenkor valami nyereményt akarnak elérni azok, akik blokkolnak, vagy a példa statuálása ez lényegében?
Is-is. Az Európai Parlament ilyenkor meg akarja mutatni azt, hogy egy erős intézmény, adott esetben tagállamokat visszavonulásra tud kényszeríteni, hiszen ha megbuktat egy biztosjelöltet, akkor tulajdonképpen a tagállami kormánynak kell új jelölttel előállni, mintegy az Európai Parlament kívánságára kell cselekednie. Ez az Európai Parlament önazonossága szempontjából talán fontos dolog lehet, és a többi uniós intézmény felé is fontos. Tulajdonképpen ez az egyetlen igazán jelentős tárgyalási pozíciója az Európai Parlamentnek, hiszen ezzel valóban meg tudja akadályozni azt, hogy az Európai Bizottság létrejöjjön, méghozzá az uniós intézmények és a szerződés által szabályozott legitim módon. Ugyanakkor ezt követően már csak egészen durva eszköz, a bizalmatlansági indítvány állna a rendelkezésére, amivel azért csínján kell bánni az Európai Parlamentnek is, hiszen az gyakorlatilag hadüzenet a másik uniós intézmény irányába.
Miért a járásokat választották a Versenyképes Járások Program közigazgatási egységéül? Nagy múltú, aztán hosszú szünetet szenvedett, aztán kiüresedett, és most meg megint van.
Az egyik nagyon fontos tényező, bár nem annyira hangzik jól, az idő nyomása. Amikor ez a koncepció megszületett, augusztus-szeptemberben, gyorsan kellett találni egy olyan szintet, ahol viszonylag könnyen felhúzható egy egyszerű intézményrendszer és gyorsan megoldható az, aminek jegyében ez az új program indul. Ez a területiség és a fejlesztés összekapcsolása. A vármegye adódna, hiszen a vármegyei önkormányzatok készítik a vármegyéknek a területfejlesztési terveit, részt vesznek a területfejlesztési politikában és a top pluszok révén ma is aktívan részt vesznek az európai uniós források elosztásában, projektek menedzselésében. Azonban a statisztikáink azt mutatják, hogy ha a jelenleg meglévő fejlesztéspolitikai eszköztárhoz képest újat akarunk behozni, és a Versenyképes Járások Program egy új eszköz lenne, akkor meg kell próbálnunk arra a problémára választ találni, aminek a kezelésére sem a települési szint, sem pedig a vármegyei szint nem megfelelő. Ez a kistérségi fejlesztési probléma. A zárványok kérdése. Egy példát mondva, Fejér vármegye az egy főre eső nemzeti össztermékét tekintve a második a vármegyék rangsorában, vagyis az egyik legfejlettebb vármegyénkről van szó, a nemzeti átlag fölött 107,2 százalékon áll. De ha megnézzük Fejér vármegye déli részét, Cece, Enyingi járás, akkor azt láthatjuk, hogy ott van egy olyan zárvány, ez az Észak-Tolna, Dél-Fejér, Északkelet-Somogy rész, ahol gyakorlatilag évtizedek óta nem történt jelentősebb fejlesztés, és minden mutató nagyon rossz.
Azért, mert több vármegye határán van, és egyik sem törődik vele igazán?
Igen, tipikusan a vármegyei határokon találhatók nagyobb arányban ilyen, úgynevezett belső perifériák. De itt ez abból is adódik, hogy alapvetően mezőgazdasági térsége a vármegyének, a vármegye húzóágazata pedig az ipar. Dunaújváros, a székesfehérvári városkörnyék, amely ma már olyan erővel bír, hogy egyrészt valamennyire Budapestnek is ellen tud tartani kelet felé, másrészt nyugat felé már Várpalota is inkább Székesfehérvárhoz tartozik, mint Veszprémhez, sokkal erősebb a vonzereje. Az ingázók Várpalotáról legalább olyan arányban járnak Székesfehérvárra, mint Veszprémbe. Vagyis a vármegyének van egy nagyon erős ipari központja, ehhez képest marginalizálódtak az alapvetően mezőgazdasági profilú területek. Ha vármegyei statisztikákkal dolgozunk, és erre alapozzuk csak a területfejlesztést, akkor ezek a különbségek elmorzsolódnak.
Nem elég pontosak?
Igen, nem fogják észrevenni, hogy van ez is, hiszen a nagy átlag nagyon jó. Fejér vármegye a második helyezett az országban, ide már nem kell különösebb fejlesztési forrás. Felzárkóztatás meg pláne nem. Csak ha ránagyítunk, akkor vesszük észre, hogy hoppá, ott van egy terület, és ezért jó a járás most. Szeretnénk továbblépni.
A járás alatt már csak település van, falu, város.
A járás alapvetően nem erre lett tervezve. 2013-ban azért hoztuk létre, ez egy államigazgatási szint alapvetően, hogy ne a 3100 végponton kelljen államigazgatási ügyeket intézni, hanem a 174 végponton, ez sokkal kezelhetőbb az állam szempontjából is, a polgár szempontjából pedig még kezelhető. Fejlesztéspolitikának nem mindig felel meg a járás. Hogy egy példát mondjak, a zalaegerszegi járásba 83-84 település tartozik, a debreceni járásba pedig kettő.
Ott könnyebb lesz megegyezni, bár kétharmados többséget nehéz csinálni két szereplővel.
A vármegyei közgyűlés elnöke mindig tagja a fejlesztési fórumnak.
Akkor lehet.
De éppen a debreceni polgármester tiltakozott a legélesebben az egész versenyképes járások koncepció ellen, pedig neki csak Hajdúsámsonnal kellene megegyeznie. Ez egy másik kérdés, ám éppen ezért azt szeretnénk, hogy induljon el az együttműködés, ennek van távlata. A járások is 2013-ban úgy indultak el, hogy mindenki bizalmatlanul nézegette, és most már 2024-ben vagyunk, és hála a jó égnek, azt kell, hogy mondjam, hogy az egész területi államigazgatási reform tekintetében nagyjából konszenzus van a pártok között. Kormányhivatal vonatkozásában, járások vonatkozásában ezt szeretném elérni a fejlesztéspolitikában is, hogy alakuljon ki egy olyan pártpolitikai konszenzus, ami a fejlesztéspolitikát nem pártpolitikai témaként kezeli, hanem nemzeti kérdésként, és a járásokról át tudnánk lépni a várostérségre. A mi számításaink szerint, ha a várostérségeket összerakjuk és összeállítjuk, akkor Magyarország körülbelül 9,7-9,8 millió lakosából nagyjából 8 millió lakik valamilyen várostérségben. Ebből a legnagyobb a budapesti térség, a maga 3 milliós lakosságával, de vannak az úgynevezett nagyvárosi várostérségek, amelyek 250 ezres, vagy annál nagyobb, 250-500 ezres vonzerővel bírnak, mint a debreceni, a győri várostérség, ott is lakik olyan másfélmillió ember. Aztán a középvárosi városi térségek, 100-tól 250 ezerig, és a többi, és a többi. Összességében körülbelül 8 millió magyar állampolgár lakik várostérségben. Városban, vagy a környező faluban, ahonnan bejár tanulni, dolgozni, és van körülbelül 1,7-1,8 millió polgárunk, aki pedig vagy belső perifériában, vagy külső, tehát a határ mentén lévő periférikus térségekben él. Azért fontos ez, mert ha fejlesztéspolitikailag lépni akarunk, és nem csak égtájak szerint akarunk tájékozódni, akkor másfajta fejlesztéspolitika kell a perifériáknak, mint a várostérségeknek.
Egyformák a perifériák? Mondjuk egy szombathelyi periféria az egész más, mint egy makói periféria?
Így van. Ez a fejlesztéspolitika egyik legszebb vonása, hogy ugyan lehet, hogy statisztikai adatait tekintve hasonlítanak egymásra a régiók, de ha az ember odamegy és megnézi, akkor nagyon különbözőek. Településszerkezet szempontjából is más egy alföldi, ahol inkább nagyobb települések vannak, más egy zalai. Majdnem mindegyik periférikus térség vagy leszakadó térség leírható azzal, hogy általában nincsen ott nagyberuházás, szegényes a közlekedési infrastruktúra, hiányzik a minőségi oktatási infrastruktúra, a társadalmi befogadással is problémák vannak, és nem érkezik, vagy nem érkezett az elmúlt időszakban oda működő tőke. Nagyjából tudjuk, hogy ez a problématérkép, ami mindegyikre igaz. Ja, és akkor még elöregedési tendenciák is vannak. A kérdés, hogy melyik az, amelyikkel az adott térségben kezdeni kell, mert arra sosincs elég pénz, hogy mind az öt vagy hat tényezőt egyszerre kezdjük el fejleszteni. De térségenként különbözik, hogy melyik az, amelyikkel kibillenthető az adott térség a periférikus vagy az elmaradott helyzetből, és melyik az, amelyik húzza maga után a többit.
Miért tették el a késeket a polgármesterek? Amikor az első verziót elkezdte elmagyarázni, akkor a debreceni polgármester azt mondta, nyilván nagyon leegyszerűsítve, hogy állja itt a sarat az akkugyár miatt, erre meg elviszik a helyi adó bevételét, és mást fognak belőle támogatni? Most azt látom, hogy az önkormányzati szövetségben is azt mondják, hogy hajrá!
Nagyon érdekes megoszlás volt, mert a nagyvárosok is, amelyeket a legérzékenyebben érintett ez a kérdés, rögtön a két táborba rendeződtek. Valóban Papp László, Debrecen polgármestere volt, ha úgy tetszik, az ellenzők vezetője, de szinte ezzel egy időben Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiállt mellettünk. Szintén érdekes, hogy nemcsak pártalapon, mert más, ellenzéki polgármesterek által vezetett megyei jogú városok is felsorakoztak, és a Megyei Jogú Városok Szövetsége volt az első Szita Károly vezetésével, amely teljes támogatásáról biztosított. Én azt hiszem azért, mert el tudtuk magyarázni, hogy miről volt szó. A tervezet nyilvánosságra hozatalát követően arra kértem az államtitkáraimat is, és jómagam is arra vállalkoztam, hogy végigjárjuk az összes vármegyét, és a lehető legtöbb polgármesterrel és megyei közgyűlési elnökkel találkoztunk. Ez azt jelentette, hogy a számításaink szerint körülbelül 1200 polgármesterrel találkoztunk a 3100-ból. Minden, a nemzetgazdaság szempontjából jelentős szerepet játszó polgármesterrel találkoztunk, és fórumokon megvitattuk a koncepciót. Esetenként nagyon éles viták voltak. Volt, amikor másfél-két órán keresztül folyt éles vitánk a polgármesterekkel, de ez jót tett a koncepciónak, ami még most is alakulóban van, még most is van olyan pontja, amin gondolkozunk, amiről egyeztetünk a polgármesterekkel. Jönnek újabb ötletek, jó ötletek jönnek, másrészt pedig én hiszek abban, hogy így el lehet magyarázni, meg lehet értetni. Persze így is lesz, aki ellene van. Most is volt olyan polgármester, aki úgy érzi, hogy ez kifosztása az ő településének, de talán sikerül a minimálisra csökkenteni az ellenállást, és egy kicsit érdekeltté lehet tenni a polgármestereket is, hogy vigyük együtt sikerre a koncepciót.
Hogy fog kinézni a koncepció mondjuk Szeged példáján? Ott épül egy irgalmatlan nagy BYD gyár. A helyi iparűzési adó mekkora része maradna náluk, ha nem lenne a Versenyképes Járások Program, és mekkora marad ott, ha lesz?
A számítás alapja a Pénzügyminisztérium által kidolgozott prognózis. Arról van szó, hogy a 2024-es év iparűzésiadó-mennyiségét fagyasztjuk be, és a 2025-ös növekmény válik tulajdonképpen kétfelé. Ez a Pénzügyminisztérium mostani előrejelzése szerint az összes önkormányzatra körülbelül 115 milliárd forint lesz, és ebből kap meg 65 milliárd forintot a területfejlesztési alap, és a területfejlesztési alapba beérkezett pénzekre pályázhatnak majd a járások az ő általuk befizetett adó arányában.
Szegednél is ugyanígy lesz, le lehet oda bontani?
Szegednél, ha jól emlékszem, a Pénzügyminisztérium prognózisa körülbelül másfél milliárd forinttal számol ebben az esetben. Ez azt jelenti, hogy a szegedi járás számára körülbelül másfél milliárd forintnyi fejlesztési összeg áll majd rendelkezésre, amely vonatkozásában nekik projektjavaslatokat kell tenni, és aztán megállapodunk, hogy akkor melyik lesz az a projekt, ami kellően térségi, kellően segítséget jelent a szegedieknek és megvalósulhat.
A gyárnak otthont adó Szegednek is ugyanennyi áll rendelkezésére, amivel azt csinál, amit akar, vagy neki is pályáznia kell erre az alapra?
Szeged a járással együtt pályázik. Járási szinten létrejönnek fejlesztési fórumok, amelyeknek tagjai lesznek az adott vármegyei közgyűlési elnökök, és a járáshoz tartozó polgármesterek, akik közül tanácskozási joga lesz azon települések polgármestereinek, akiknek nincs önkormányzati hivataluk. Ők fogadnak el projektjavaslatokat, terjesztik föl a minisztériumba, és így alakul ki az a projektlista, ami alapján elindulhatnak majd a beruházások.
A fővárost hogyan érinti a Versenyképes Járások Program? Itt is vannak járások, csak kerületeknek hívják őket.
Így van, és a főváros fejlettsége jóval az Európai Unió átlaga fölött is van. Éppen ezért a Versenyképes Járások Programnak alapvetően nem címzettje a főváros. Azon gondolkodunk, hogy amikor a fejlesztéspolitikai eszköztárt bővítjük, akkor a fővárosi fejlesztések támogatására másfajta megoldást kell majd találnunk. Több okunk is van erre. Az egyik az, hogy az Európai Unió támogatáspolitikája nagyjából úgy néz ki, hogy kohéziós politikai eszközrendszerből részesülhetnek mindazok a térségek, amelyek az Európai Unió 75 százalékos átlaga alatt vannak. Kifejezetten felzárkóztató pénzekről van szó. Ehhez hasonló a Versenyképes Járások Program logikája is azzal, hogy mi az Európai Unió átlagos fejlettsége fölötti térségeket is beengedjük még. Itt 120 százalékban húztuk meg a támogatásra jogosító csoport felső határát, de Budapest efölött van, az Európai Unió átlagának több mint 150 százalékát mutatja fel a statisztikai adatokban. Pontosan tudom, hogy még mindig további fejlesztéseket igényelne, de a versenyképes járásoknak kifejezetten az a célja, hogy tőkeszegény járásoknak juttasson fejlesztéspolitikai támogatást. Budapest kilóg ebből a kategóriából, ebből nem kap támogatást. Azért sem, mert a nagyberuházások vonatkozásában értelemszerűen Budapest domináns szerepet játszik. Csak hogyha az igazán nagy beruházásokat nézzük, akár a Déli Körvasút építése, akár a Pázmány Egyetem városközpontban történő építése, akár a Károli Egyetem beruházása, hogy ott maradjunk a felsőoktatási beruházásoknál, ezek mind-mind olyan beruházások, amelyek a fővárosi egy főre eső nemzeti összterméket bővítik, minőségi munkahelyet teremtenek, és ebből adódóan ezek is fejlesztések, még ha nem is a Versenyképes Járások Program keretein belül. Harmadrészt pedig Budapestre fokozottan igaz az, amit általában a magyarországi városokra elmondhatunk, és ami az iparűzési adó ilyen értelemben vett területesítését indokolja: a Budapesten megtermelt iparűzési adó jelentős részét nem budapestiek termelik meg. Budapesten van a legtöbb cég, itt van a központjuk, értelemszerűen itt a legjobb az infrastruktúra. Több évtizedes, évszázados fejlődés eredménye ez, hogy Budapesthez húz minden gazdasági erővonal. De számításaink szerint a fővárosi várostérség körülbelül 3-3,5 milliós és ez azt eredményezi, hogy itt van az 1,7 milliós Budapest, körülötte van egy 1,3 milliós elővárosi gyűrű, ahol Budapest közigazgatási testéhez tapadva léteznek az elővárosok. Népességrobbanás zajlott le, innen járnak vissza az emberek dolgozni. Ma már a budapesti elővárosi térség széle a Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, Hatvan, Salgótarján gyűrűvel is meghúzható. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése, gondolok itt Salgótarjántól a gyorsforgalmi út megépítésén keresztül az M1-es bővítésére, az M7-es háromsávosítása 20 évvel ezelőtt, a vasúti közlekedés fejlesztése mind-mind azt eredményezte, hogy ha nemcsak a szorosan vett várostérséget nézzük, hanem azoknak a létszámát, akik több-kevesebb rendszerességgel Budapestre járnak dolgozni, családi kapcsolatokat ápolni, tanulni, élni, körülbelül a népesség fele valamilyen formában Budapest mindennapi életéhez is kötődik. Ebből adódóan a Budapest környéki térségek fejlesztése egyben Budapest versenyképesebbé válásához is hozzájárul. Tehát röviden a válasz: Budapest közvetlen módon nem vesz részt a Versenyképes Járások Programban, közvetett módon viszont, részben a nagy állami beruházások, részben pedig a várostérség településeinek fejlesztése révén, haszonélvezője lesz ennek a programnak.
Az iparűzési adó növekményét be kell fizetnie az alapba Budapestnek?
Igen, természetesen.
Ugyanúgy, mint mindenkinek, plusz a szolidaritási adó?
Igen.
Annak a rendszere az marad?
Egyelőre marad, kinyitottuk annak lehetőségét, éppen az önkormányzati szövetségekkel való tárgyalással. Van nekünk egy fórumunk, a neve Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa. Két fordulóban tárgyaltunk már a Versenyképes Járások Programról, és ott is felvetődött, és mi erre is nyitottak vagyunk, hogy ha a Versenyképes Járások Program a mostani keretösszeggel működőképessé tud válni, az önkormányzatok megtalálják benne azt az együttműködési lehetőséget, amit mi szeretnénk, hogy megtaláljanak, akkor a jövőben egy régi követelésnek eleget téve a szolidaritási hozzájárulást is esetleg átterelnénk ide. Óriási előnye lenne, ma egy jogos kritika a szolidaritási hozzájárulással szemben, hogy miközben az elvonás jogcíme a területi különbségek csökkentése, valójában nem tudjuk pontosan megmondani az önkormányzatoknak, hogy az általuk befizetett pénz pontosan hol, az ország melyik részén, melyik településén hasznosul. Elmondhatjuk persze, hogy a Székesfehérvár által befizetett szolidaritási hozzájárulás mondjuk a Tiszántúlon hasznosul, de nyilván, például, a székesfehérvári polgármester számára a saját választópolgárai előtti igazolás szempontjából is fontos és megnyugtató tény lenne, ha azt tudná mondani, hogy a Székesfehérvár által befizetett szolidaritási hozzájárulásból Kötegyánon általános iskolát korszerűsítettünk.
A budapesti meg fogja tudni mondani a budapesti döntéshozói fórumban, hogy az általa fizetett hozzájárulásból megépült a budakeszi sávosítás?
Igen, a Versenyképes Járások Programban megvalósuló projekteknél már meg tudjuk mondani, és ha sikerül a szolidaritási hozzájárulást is behúzni ebbe a programba, akkor meg fogjuk tudni mondani a jövőben.
Érveltek-e a polgármesterek azzal, hogy közben a szolgáltatások is drágulnak, és ezt valahogy figyelembe kellene venni, amikor pénzosztás van? Akinek kell szolgáltatást adnia, annak ez fáj, akinek meg nem kell szolgáltatást adnia, annak meg nem fáj.
Igen, ez az önkormányzati finanszírozási rendszer egyik Achilles-sarka. Az önkormányzati törvény megkülönböztet kötelező feladatokat és önként ellátott feladatokat az önkormányzatok számára. De az én megítélésem szerint automatikus finanszírozást, sajnos, sok esetben itt sem 100 százalékos finanszírozást, a kötelezően ellátandó feladatoknak ad. Az önkormányzati törvény, az én megítélésem szerint, kicsit szűken szabta meg a kötelezően ellátandó feladatokat, hogy mást ne mondjak, a tömegközlekedés, mint önkormányzati feladat, kötelező feladatként egyedül Budapest esetében jelenik meg, már a megyei jogú városoknál sem. És nagyon nehéz elképzelni Szegedet vagy Debrecent, de még az én kis Veszprémemet is, ami az egyik legkisebb alapterületű megyeszékhely, közösségi közlekedés nélkül, és joggal mondják a polgármesterek, hogy persze, hogy nem kötelező feladat, de azért a város élhetőségéhez hozzátartozik a jó színvonalú közösségi közlekedés. De hozzátartozik a színház is, nehéz elképzelni ma már egy megyeszékhelyet színház nélkül, pedig ez sem kötelező feladat. Röviden: azt szeretnénk, hogy ebből a forrásból jusson azoknak a feladatoknak az ellátására is, adott esetben üzemeltetésre is, de alapvetően fejlesztésre, amelyek nem a kötelező feladatok birodalmába tartoznak, hanem az önként vállalt feladatokhoz és ilyen értelemben automatikusan nem jár rá költségvetési támogatás, sőt a rendkívüli kiadások fedezésére szolgáló alapból sem tudunk adni ma az önkormányzatoknak ezekhez a feladatokhoz segítséget.
Az állami meg az önkormányzati feladatok megosztásának a rendszere stabilan marad olyan, mint amilyen?
Ez mindig mozog. A legérzékenyebb pont talán éppen az építészet, építéshatóság, településkép, ahol egymással ádáz harcot és vitát vívó törzsekről van szó, hogy inkább az országos egyenértékűség a fontos vagy a helyi specialitások. Szerintem az a fontos, hogy kiszámítható legyen a feladatmegosztás. Én úgy gondolom, hogy jó egyensúlyt értünk el az elmúlt tíz évben, ahol a járások jelenítik meg az állami feladatokat, az államigazgatási feladatokat túlnyomórészt, és az önkormányzati igazgatást, a közösséggel kapcsolatos feladatok ellátását pedig az önkormányzat.
A digitális államnak meg a digitális állampolgárságnak ebben a versenyképességben lesz-e bármilyen szerepe? Annak idején azért is indultak el a járások, hogy egyablakos ügyintézés legyen, és ez működik, kétségtelenül.
Igen. Abban bízom, hogy a Digitális Állampolgárság Programnak is bővülő szerepe lesz. Keskeny sávban indultunk el egyelőre, a regisztrációról van szó. Ezúton is bíztatok mindenkit, hogy fáradjon el a kormányablakba, egy perc a regisztráció, digitális állampolgárrá tudnak válni, letöltik az alkalmazást, és onnantól kezdve az embernek nem kell magával vinnie a jogosítványt vagy a személyi igazolványt, hiszen ezzel az alkalmazással tudja magát igazolni a mobiltelefonjával. Van már egy-két olyan nagyon egyszerű, ám tömegesen használt ügyfajta, amire lehet az alkalmazást használni, az erkölcsi bizonyítvány igénylése talán a legtriviálisabb példa erre. Abban bízunk, hogy ahogyan egyre nő az alkalmazást használók száma, illetve ahogy haladunk előre az adatbázisok összekapcsolásában, a feladatellátás digitalizálásában úgy bővül azon polgárok köre is, akik digitálisan el tudják intézni az ügyeiket, online tudnak kapcsolatot tartani az állammal, akár a mobiltelefonjukon keresztül. Vannak olyan optimista vagy vérmes elképzelések, amelyek azt mondják, hogy ez a kormányablakrendszert is fölöslegessé teszi. Szerintem ez nem így lesz. Én azt látom, hogy ez nemcsak technikai fejlettség, hanem kulturális habitus kérdése is. Vannak emberek, akik vágynak arra, hogy elmenjenek valahova és személyesen beszéljenek valakivel, és ne egy mobiltelefon gombnyomogatásával intézkedjenek.
A kormányablakban ki tudják javítani, ha a jogosítványomba meg a forgalmi engedélybe valaki valamit rosszul jegyzett be. Meg tudnak tanácsot adni, hogy most mit csináljak.
Igen, meg az én tapasztalatom az, hogy amikor megjelentek az elektronikus könyvek, akkor sokan azt mondták, hogy ezzel vége a nyomtatott könyvnek, de nem, elfér mellette az elektronikus könyv, és használják. Hasonló a tévé, a színház, a mozi, és a többi és a többi. Szerintem a digitális állampolgárság, az online ügyintézés ugyanígy szépen be fog épülni a hagyományos formák mellé, egyre bővülő körben, de alapvetően megtartva a fizikai kapcsolattartást is az állam és az állampolgár között.
Stabil lesz a program? Tehát 2026-ban, 2027-ben és utána is folytatódik, ha már egyszer hozzászoknak a járások?
Most európai uniós forrásokból fejlesztjük, a DIMOP operatív program jelenti ennek alapvetően a bázisát. Az látszik a többi ország közigazgatási rendszerét és közszolgáltatási rendszerét is nézve, hogy azok az országok, amelyek élen akarnak járni a versenyképességben, hogy egy kicsit visszatérjünk a kiindulóponthoz, a digitális online szolgáltatások bővítésében alapvetően érdekeltek. Nagyon érdekes, hogy ezt a technológiai ugrást sok esetben nem azok az országok teszik meg, amelyekről úgy gondoljuk, hogy egyébként versenyképesség szempontjából az élen járnának, hanem azok, amelyek így szeretnének kitörni a saját alulfejlett vagy kevésbé fejlett pozíciójukból, és ezért a jövőbe fektetnek be. Ezért kell nekünk is fölvenni a versenyt, mert itt, a térségben is azt látjuk, hogy meglehetősen éles verseny bontakozik ki a közszolgáltatások elérhetősége tekintetében.
A Versenyképes Járások Program az az uniós források, meg a Magyar Falu Program forrásai fölötti plusz, vagy bármit kiegészít ebből? Azok stabilan maradnak?
A Magyar Falu alapvetően településalapú és viszonylag kis összegű beruházásokat tud finanszírozni. Azt tudnám mondani, hogy közösségi, jóléti arculata és hatása van, a fejlesztéspolitika szempontjából viszonylag kevés egy falusi játszótér, egy ravatalozó felújítása, egy rézsűkasza, vagy egy homlokrakodó, viszonylag kevés hozzájárulást jelentenek a versenyképesség szempontjából, de nagyon fontosak az ott élők számára. A Modern Városok Program, ami most már kimenőben van, szintén egy ilyen településfejlesztési program volt, a TOP, az európai uniós források, a TOP Plusz, a GINOP Plusz, a KEOP, az IKOP Plusz pedig inkább az európai uniós szempontoknak megfelelő fejlesztéseket helyezik előtérbe. Az ezek között meglévő résbe menne be a Versenyképes Járások Program, alapvetően nemzeti forrásokból, és ilyen értelemben nemzeti kormányzati politikai célokat követve.
Mi a garancia arra, hogy valóban a versenyképességet növelő beruházásokra fogják fordítani, és a szavazótestület tagjai nem egymás nünükéit fogják megtámogatni évről évre? Ma neked valami, holnap nekem valami.
Ez a veszély fennáll, de éppen azért tartjuk fontosnak azt, hogy a minisztérium is alakítólag részt vegyen a projektek, projektlisták elfogadásában, kialakításában, hogy a helyi érdek, kistérségi érdek, mint járási érdek és országos érdek találkozzon az egyeztetések során. Az, hogy egyeztetnünk kell, az, hogy a járási fejlesztési fórumban is egyeztetni kell, együtt kell működni, olyan polgármestereknek is együtt kell működniük, akik egyébként nem kedvelik egymást, vagy politikai, vagy személyes okokból. Együtt kell működniük velünk is, pedig lehet, hogy minket sem kedvelnek, vagy politikai vagy személyes okokból. Ez szerintem garancia arra, hogy ezek a súrlódási tényezők, ezek kiküszöbölődnek, és jó együttműködés alakul ki.
Néhány hete ült itt az országos főépítész, Lánszki Regő, aki azt mondta, hogy az új építészeti törvény után már nem lesz olyan, hogy tűzivíztárolónak álcázott, feszített víztükrű medence épülhet a Balatonnál. Még márciusban ön beszélt arról, hogy el kell dönteni, hogy a Balaton az lakóhely, vagy magyar Florida.
Igen.
Ki dönti el?
Együtt tudjuk csak eldönteni, zajlik ez a vita, én ennek nagyon örülök, de csak a nemzet döntheti el, tehát mi mindannyian dönthetjük el, szükségünk van-e a Balatonra, mint élővilágra, a tóra is, a víztükörre is, a medrére is és a körülötte lévő településekre, vagy pedig nem. Ebből a szempontból szerintem nagyon pozitív lehetőség, meglátjuk, hogy hogyan alakul, hogy a vármegyei főépítészek mellett lesz egy balatoni főépítész is, aki összehangolja és felügyeli a Balaton környékén zajló építési tevékenységeket, településképi összetevőket és előírásokat, és ebből talán, ahogyan államtitkár úr is mondta akkor, itt a stúdióban, lesz lehetőségünk megakadályozni a visszaélést az építési jogszabályokkal. Azt látom, hogy a polgármesterek részéről is van egy nagyon erős elhatározás most már, hogy a Balaton környékén tegyünk rendet, és tartsuk meg a táj önazonosságát.
Nem késtek el? Elég néhány helyre elvonatozgatni, azt látni, hogy szinte a vízbe lógnak bele az épületek.
Igen. A politikában ez mindig nehéz, hogy az ember túl korán van-e, pont időben, vagy elkésett.
Bontani nem lehet, valószínűleg.
Nem, én ezt sem zárnám ki. Bonyolult bontási rendszer van, és végül a NAV végzi el a dolgot, illetve ő mondja ki. Meglátjuk, hogy ez hogyan alakul az elkövetkező időszakban. Én az elmúlt pár év alapján azt látom, hogy radikalizálódik a hangulat a Balaton környékén és a Balatonnal kapcsolatos véleményekben is, és jó, hogy említette a vonatozást, mert ehhez hozzátartozik az is, hogyha egyszer majd körbe lehet vonatozni a Balatont, mert a balatoni körvasút megvalósul. Én azt látom, hogy ami a Balaton körül történik, ezek a szülési fájdalmak és az ezzel járó problémák és társadalmi konfliktusok is. Most kezdenek a Balaton környéki települések ráébredni arra, hogy van egy egészen egyedülálló természeti és társadalmi kincsünk is, és ez nagyon könnyen veszélybe kerülhet. A saját magam személyiségfejlődésén keresztül is látom azt, hogy a Balaton környékén élő emberek hogyan döbbennek rá tömegesen arra, hogy valahogyan meg kell óvnunk ezeket a településeket, az itt élő embereket és az itteni természeti tájat.
Kitől kapnak ebben segítséget? A helyi polgármester elég erős ahhoz, hogy azt mondja, hogy ide már nem engedek még egy villát építeni, hogy abból a présházból már nem lesz luxusvilla?
Van erre is jócskán példa egyébként. A hétköznapokban nemcsak a nagy és botrányos beruházások jellemzik a Balaton környékét, hanem a bátor polgármesterek is, a Zala, Veszprém és Somogy vármegyei főispánok, illetve a kormányhivatalok munkatársai, a természetvédelmi területeken dolgozó emberek, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, és én biztos vagyok benne, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium is.
Ha végül úgy dől el, hogy lakóhely lesz a Balaton, akkor az ott élőknek munka is kell, és nyilván nem csak idénymunka. Munkát az állam tud adni, meg a piac. A piac miből tud munkát adni a Balatonon az embereknek?
Most éppen egy ötmilliárd forintos keretösszegű szolgálatilakás-pályázatot zárunk le, ahol a Balaton-parti települések pályázhattak a közszférában elhelyezkedők lakhatási helyzetének támogatására, ez nővértől kezdve tanáron keresztül rendőrig vagy közigazgatási szakemberig bárkit érinthet. Éppen azért, mert ezen a területen nem munkanélküliség van, hanem munkaerőhiány. Egész egyszerűen a fiatalok nem tudnak letelepedni, túl magasak az ingatlanárak. Az ott lévő népesség számára a beruházás is járható út, de igazából a Balaton környékén nincsen már olyan nagyon magas munkanélküliségi ráta, hiszen vannak egyrészt a közelben városok, Zalaegerszeg, Veszprém, Ajka, Kaposvár, Marcali, Siófok a parton, Balatonfüred a parton, Keszthely a parton, amely azért felszívja a munkaerő jelentős részét. Inkább az jelenti a nagyobbik problémát, hogy akik innen elmennek, nem annyira a munkahelyek hiánya miatt mennek el, mint a magas megélhetési költségek miatt. Tehát ha lakóhely akar lenni a Balaton, akkor én a lakhatási kérdés megoldásával kezdeném, és ehhez jönnek még természetesen a beruházási kérdések is, de ez nem biztos, hogy közvetlen a Balaton térségét érintené, hiszen mondjuk Ajka, ami ipari központ, 30-35 kilométerre van a Balatontól, bejárható távolságra, Veszprém meg 15 kilométerre. Ezek a nagyobb ipari központok viszonylag könnyen megközelíthetők a munkahely szempontjából is.
Belenyúlnak a lakhatási kérdésekbe? Az ingatlantulajdonosok nem fogják azt mondani, hogy az állam leverte az ingatlanjuk árát, amiért rettentő sokat fizettek?
Ez egy társadalmi konfliktus kérdése és igazságossági kérdés is. Kérdés, hogy a magas ingatlanárak versenyképességi előnyt vagy hátrányt jelentenek-e, az amerikai ingatlanszakértők általában a magas ingatlanárakat versenyképességi hátrányként szokták elkönyvelni, mert kevéssé tudja odavonzani az új befektetéseket, kevéssé tudja odavonzani az új lakónépességet, a térségmegújulást jelentő folyamatok nehezebben indulnak el. A magas ingatlanárak a Floridává válást idézhetik elő, ami sajnos a Balaton térségében most is zajlik.