Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Quad-balesetben meghalt egy magyar fiatal Görögországban - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2023. július 18. 21:30
Az érettségi tárgyak szinte mindegyikében, az elmúlt öt év átlagánál jobb eredményt értek el a vizsgázók – ismertette az Oktatási Hivatal. Csaknem harmadával nőtt az Európába érkező orosz gáz mennyisége július első felében

Quad-balesetben meghalt egy magyar fiatal Görögországban, társa könnyebben sérült meg – közölte a külügyminisztérium államtitkára. Menczer Tamás elmondta: a fiatalok lesodródtak az útról és egy szakadékba estek. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a tegnap esti brünni baleset három magyar érintettje – apa, fia, és egy harmadik férfi – jól van. Súlyos, de nem életveszélyes az állapota az Erdélyben elütött motorosnak, akit kórházban kezelnek. A hétvégi balesetben két társa meghalt. Jól van a hétvégi szlovákiai biciklis-gázolás túlélője is, akinek két társát elütötte egy autós.

Egyes ágazati különadók módosításáról jelent meg rendelet a Magyar Közlönyben. A Portfólió azt írja, hogy megváltozik a Mol Nyrt.-re vonatkozó kőolajtermékekre érvényes különadó, de a légitársaságokra vonatkozó tétel is. Emellett a kormány közzétette a gyógyszergyártók által a k+f programok esetében igénybevehető kedvezmények részletszabályait.

Szeptembertől nem a Magyar Orvosi Kamara, hanem az Egészségügyi Tudományos Tanács dönt az orvosok, fogorvosok és egészségügyi dolgozók etikai ügyeiben. A március 2-án hatályba lépett törvény már a testület jog- és hatáskörébe utalta az eljárást, de eddig nem volt végrehajtási utasítás. Most a Magyar Közlönyben jelent meg rendelet, amelynek bevezetése ellen korábban a MOK tiltakozott.

Zavartalanul folytatódnak tovább a nemzetközi felsőoktatási mobilitási programok - közölte a felsőoktatásért felelős államtitkár. Hankó Balázs tájékoztatta a Magyar Rektori Konferencia elnökségét, hogy 2024. június 30-ig valamennyi egyetem, így a modellváltott intézmények diákjai és oktatói számára is biztosított a nemzetközi együttműködésekben a részvétel. Az ezt követő időszakra az Európai Tanács tavaly év végi határozata szerint a Tempus Közalapítvány jelenleg nem tehet jogi kötelezettségvállalást a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek pályázataira.

Sikeresen zárult a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak. Az Oktatási Hivatal tájékoztatott, hogy több mint háromezer bizottság előtt mintegy 110 ezren tettek érettségi vizsgát. Mind közép-, mind emelt szinten, a kiemelt érettségi tárgyak szinte mindegyikében, az elmúlt öt év átlagánál jobb eredményt értek el a vizsgázók.

Csaknem négyszáz esethez vonultak ki a tűzoltók a tegnapi vihar után, de a bejelentések még mindig érkeznek. Legtöbbször kidőlt fák, letört ágak miatt hívták a tűzoltókat - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 22 épületben keletkeztek károk, a tűzoltókat Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe riasztották a legtöbbször.

Júniusban csaknem 10 százalékkal kisebb volt a magyarországi villamosenergia-rendszeren belüli felhasználás, mint egy évvel korábban. Ez új mélypontot jelent. A portfolio felhívja a figyelmet, hogy éppen tavaly júniusban kezdődött az esés, és a csökkenés a 13 hónapos sorozat minden korábbi hónapjában szerényebb mértékű volt. A júniusi villamosenergia-felhasználás olyan alacsony, hogy a Mavir legutóbb 15 éve regisztrált ennél kevesebbet.

Csaknem harmadával nőtt az Európába érkező orosz gáz mennyisége július első felében. Az orosz Gazprom a júniusi átlaghoz képest 28 százalékkal növelte vezetékes földgázexportját, ezzel 2023-as csúcsot ért el a behozatal. Ezt az ugrásszerű növekedést Ukrajnán és a Török Áramlaton keresztül szállított mennyiség tette ki, ugyanis jelenleg egyedül ezen a két módon érkezik az orosz gáz a kontinensre.

Magyarország továbbra is az ukrajnai béke mellett fog érvelni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének ülésén New Yorkban. Szijjártó Péter kiemelte: olyan nemzetet képvisel, amely több mint ötszáz napja a háború szomszédságában él. A miniszter ugyanakkor sajnálatát fejezte ki a fekete-tengeri gabonamegállapodás összeomlása miatt, és aláhúzta, hogy ez destabilizálhatja az amúgy is törékeny helyzetben lévő afrikai országokat.

Ukrajna azt javasolja, hogy Oroszország nélkül működtessék tovább a fekete-tengeri "gabonafolyosót", miután Moszkva kilépett az egyezségből. Volodimir Zelenszkij közölte, hogy erről hivatalos levelet küldött a török elnöknek és az ENSZ-főtitkárnak. Az elnök azt hangoztatta, hogy Ukrajna nem kötött megállapodást Oroszországgal, hanem a gabonaexportról szóló dokumentumot Törökországgal és az ENSZ-szel írta alá. Az Egyesült Államok emiatt azzal vádolta az orosz kormányt, hogy fegyverként használja az élelmiszerhiányt.

Több mint ötven év után, ismét magyar táncost szerződtetett a világhírű Béjart Balett. Utoljára Markó Iván kapott több éves szerződést a társulatnál, idén augusztustól Kovács Zsolt Vencel táncol a Maurice Béjart által alapított, svájci balettegyüttesben. A fiatal táncművész eddig a Litván Nemzeti Balett szólistája volt.

Gyűjtést szervez a Margitszigeti Színház a Jókai utcai házomlásban megsérült táncművész támogatására. Minden, az ExperiDance augusztus 4-i Fergeteges című előadásra vásárolt jegy árából, 1500 Ft-tal támogatják a Tóth Nikolett megsegítésére létrehozott alapítványt. A produkcióban a baleset előtt, Tóth Nikolett táncolta Sissi szerepét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Quad-balesetben meghalt egy magyar fiatal Görögországban - a nap hírei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást