A tavaszi korong után miért ismét egy középlemezzel jelentkezett?
A műfajunkban vannak elfogadott formátumok, ilyen a középlemez is, ami félúton helyezkedik el az album, az új dalok gyűjteménye és a maxi vagy single között, amely általában egy dalra koncentrál. A Fel a szívekkel, amely tavasszal jelent meg, és egy új dalt tartalmazott, valamint különböző remixeket, elsősorban a a 2019-es Idősziget című lemezünk Csend leszek című sikerdalából, műfajilag inkább egy maxi kiadványnak számít. A most megjelent középlemez, amelynek az a címe, hogy Az utolsó békeév, három új dalt és egy koncertfelvételt vonultat fel. Már a műfaj maga is sugallja, hogy azt az utat próbálja bemutatni, amely bennünket az új album felé visz, ezek az új dalok azt a világot villantják fel, amilyen majd az új album lehet. Az albumnak mint formátumnak már nem sok esélye van a mai piaci viszonyok között, de én mégis igyekszem ilyen ódivatúan gondolkodni a műfajunkról. Én ebben nőttem fel, ilyen formák között tudok kiigazodni, és persze én is próbálkozom adaptálódni a helyzethez, alkalmazkodni azokhoz a zenelehallgatási szokásokhoz, amelyek jelentősen megváltoztak mostanában, de az albumról nem akarok lemondani. Ha minden jól megy, akkor a most megjelent középlemez azt a hangvételt próbálja bemutatni, amely a leghamarabb jövő ilyenkor megjelenő lemeznek lesz a sajátja.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az album az igazi nagy dobás, de egy ilyen középlemezben is ugyanannyi munka, befektetett energia van, mint a klasszikus nagy albumban?
Újsütetű novellistaként azt tanultam Gabriel García Márqueztől, hogy egy jó novellába annyi alapanyagot kell be legyűrni, ami egy regényhez is elég lenne. Ilyesformán ennek a középlemeznek az anyaga is talán arra bizonysága értő fülű hallgatóknak, hogy egy ilyen lemezben is lehet annyi munka, mint egy albumban. Vonósok, aprólékosan kidolgozott vokálok, nagykórus, színematikus dobok és sok egyéb olyan stílusjegy szerepel, amely általában az albumainkra jellemző.
A címadó dal, Az utolsó békeév szinte figyelmeztetés, még nincs koromsötét, így szól a dal, de vigyáznunk kell, mert fenyeget ez a koromsötét, talán a békeidő vége felé járunk.
Ha néhány évvel ezelőtt azt mondta volna nekünk valaki, hogy világ vezető demokráciáiban kétségessé lesznek a biológiai tények és valaki professzorként elveszítheti az állását csak azért, mert azt mondja, hogy csak két nem létezik, a férfi és a nő, vagy ha valaki csak néhány évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy a különböző szexuális devianciákra akarják érzékenyíteni az óvodás korú gyerekeket szerte Nyugat-Európában, akkor ezeket a témákat lesöpörtük volna az asztalról, és azt mondtuk volna, hogy ez őrültség, ez hülyeség, egyrészt soha nem fog Magyarországra jönni, másrészt ezek egyedi, elszigetelt esetnek minősülnek, és nem kell rájuk odafigyelni. Ma pedig a szabad világ hétköznapjaihoz hozzátartozó dolgokról van szó, és ennek az áradata Magyarország felé tart, talán már részben itt is van, tehát érdemes felébredni, körülnézni és azt mondani, hogy ha most találkoznánk az öt vagy tíz évvel ezelőtti énünkkel, akkor ő hogyan nézne a mai énünkre, amelyik hajlandó tolerálni ezeket a dolgokat és nem kiált fel, hogy eddig, és ne tovább. Aggodalommal nézek ezekre a jelenségekre. 53 esztendős vagyok, négy gyerekem van, és azt gondoltam világéletemben, hogy az új generációk mindig kicsit több szabadságot élhetnek majd meg, mint a szüleik, több egészségre, hosszabb életre lesznek predesztinálva, szabadabb lehetőségekre, és attól tartok, hogy a gyerekeink lehetnek az első olyan generáció, amelyik – a háborúkat nem számítva – kevesebb szabadságot élhetnek meg, mint az előttük járók. És ezt nagyon nem szeretném.
Óhatatlanul borús hangulatú ez a lemez a dalszövegeket tekintve?
Nem, ez egy számvetés arról, hogy az ember hol áll személyesen, hogy mennyi ideje lehet még hátra. A Nem én döntök című kiemelt dalunk, amihez egy szöveges videó is készült és már elérhető a videocsatornánkon, egy nagyon higgadt és talán leginkább a számvetés szóval jellemezhető lelkiállapotot mutat. Egy finom bizsergető érzés, hogy még nincs koromsötét, de lehet, és rajtunk is múlik, hogy ne legyen. Ébresztgetni akarjuk egymást, hogy jól látunk, ha megdörzsöljük a szemünket, akkor ugyanazt látjuk, amit korábban láttunk, ilyen világot akarunk, ebben akarunk létezni? Nekünk is van szavunk abban, hogy milyen ez a világ. Én kizárólag arról tudok írni, ami foglalkoztat, és ez most nagyon foglalkoztat. Azt látom magam körül, szülőtársakat, embertársakat, barátokat, munkatársakat, hogy nagyon sokakban kavarognak ezek az érzések, elbizonytalanodtunk, és valahogy nem szervezi össze senki nekünk a világ magyarázatát is, akik pedig a világot magyarázzák hivatásszerűen, azok között szemfényvesztők vannak szép számmal, és félrevezetnek bennünket.